Mostanában a térképen minél vékonyabb és minél kanyargósabb csíkokkal jelölt hegyi utak felé fordul a figyelmünk. A nagyobb, 1:250 000 felbontású Erdély-térképpel új dimenziók nyíltak meg számunkra is: átszelhető a Béli-hegység, van út a Nagy-Bihar csúcsra, stb. Bár közel negyedtonnás túraenduróinkkal a felfedezés során érhetnek bennünket meglepetések (lásd a Szaplonca a Gutinon át c. írást), többségében azonban élvezetes és a tömegturizmustól mentes hegyi kanyargás a felfedezők jutalma.

 

A tél folyamán a fürdőkádban és a vécén korszakalkotó gondolatok születtek: a Bihar-hegység déli vonulatát már többször körbemotoroztuk, miért ne próbálnánk meg átkelni rajta? Milyen lehet a Körösbányától (Baia de Cris, E79) Felsővidráig (Avram Iancu) vezető utacska? Fel lehet-e menni a Nagy-Biharra motorral? Az átvezető útra vonatkozóan a magyar nyelvű honlapokon sermmilyen információt nem találtam. CsLacc elvetemült endurósoktól megtudta, hogy a Nagy-Biharra több úton is fel lehet menni...bár az endurós szerint a vízmosás meg a szurdok is az útnak különböző fajtái...

 

VGab szerint alattomosan kora hajnalinak számító 7.30-kor találkozó a Mikepércsi úton. Következő emlékképünk Belényes, ahol CsLacc már tűkön ülve vár bennünket. Itt nem tankolunk, mert alig 80 km múlva indul az átkelés, ki tudja milyen úton. A könnyű motor biztosan nem hátrány.

 

 

 

 

Körösbányánál északnak fordulunk. Bíztató jel, hogy egy rozsdás, alig olvasható tábla jelzi Felsővidrát (Avram Iancu).

 

 

Az útminőség eleinte kiváló, Alsóbulzesdig (Bulzestii de Jos) jobbat kanyargunk, mint a Kristyór-hágón. Alsó- és Felsőbulzesden számos témát találnak fotósaink, bár elsőre bakot lőnek...szegény tátá zavartan fejezte be a nagydolgát a fák között. Egy ablakban könyöklő mámicskó meg mérgesen csapta be még a zsalugátert is. Az Uibaresti (a magyar nevét sajnos nem találtam meg) patakon átívelő korhadt fahidacskát mindannyian kipróbáljuk.

 

 

Felsőbulzesden egy bácsitól az útminőséget próbálom kipuhatolni: a "drumbun" csak a falu végéig tart, utána meg nem értettem az Öreget, de a kezével szabályos szinuszhullámot mutatott...

 

 

 

 

Úgy is lett. Eleinte hatalmas kövek között araszolunk felfelé. Aztán egy erdei szakaszon megjelent a sár is, bár az utóbbi hetek aszályos időjárásának köszönhetően egyáltalán nem volt vészes. Egy helyen a keréknyomban ládadeszkákat is elhelyeztek, bár én inkább a másik nyomot választottam :)
 

Egy murvaszerpentin végén kopár magaslatra érkezünk, közepén egy útelágazással. Utólag rekonstruálva az utat itt a Fehér-Körös forrásának közvetlen közelében lehettünk: a jobbra vezető úton a térkép szerint a Fehér-Körös felső folyása mentén le lehet mennyi a 74-es főútig. Egyszer ezt is ki kellene próbálni. Favágók igazítanak útba bennünket, szerencsére a jobbnak tűnő murvára mutatnak. Innen ismét sűrű bükkerdőben megyünk tovább, egy-egy helyen azonban szép kilátás nyílik az Erdélyi-érchegységre.

 

 

 

 

 

 

 

Dealu Crisului-t elérve már murvasztrádán ereszkedünk alá a völgybe, ahol egymást érik az egyutcás települések.

 

 

 

Az eredeti terv szerint megnéztük volna Avram Iancu szülőházát Felsővidrán, de annyira tiszta idő van, hogy inkább a Nagy-Bihar csúcsot szeretnénk látni. Meg aztán Avram Iancu a magyaroknak nem a szívük csücske...

A Kis-Aranyos völgyéből CsLacc mindenképpen a hegyen át szeretne átkelni Felsőőrbe (Garda de Sus). A többség leszavazza. Laci még korteskedik egy kicsit, de aztán végleg győz a csapatszellem: a Kis-Aranyos völgyében haladva kelet felé elérjük a 75-ös főutat, ahonnan egy jót kanyarogva jutunk Lepusba (Arieseni). A térkép szerint innen vezet fel az út az 1849 méter magas Nagy-Bihar csúcsra. Csele és CsLacc kétségbeesetten keresgéli az utat a GPS-ben. Egy idő után megunom, és megkérdezem a helybelieket a Cucurbata Mare? egyszerű kérdéssel. Szóval, a főutat a Montana panziót jelző táblánál kell dél felé elhagyni, az egyetlen kereszteződésben pedig "sus", azaz felfelé kell nyomulni a hegyre.

 

 

Ezt az utat a Tudós Ember túristatérképe is megerősíti. Jani megfogalmazza a lényeget: köves úton haladunk, bár a kövek elég nagyok. Az első hófoltot még boldogan vesszük észre, de úgy 1700 méter környékén az utat már teljesen hó borítja. Másodszor vetne véget a hó a túrának...de nem hagyjuk magunkat, Cselét követve gyalog vágunk neki egy kisebb csúcsnak.

 

 

 

 

Előbb egy hómezőt szelünk át, felette még virágzó kárpáti sáfránymező a jutalmunk. A másik feltűnő jelenség a rengeteg vakondtúrás. Azt még megértem, hogy az otthoni füvemet összetúrja, de még itt a sziklák között is?

 

 

 

 

A csúcson lélegzetelállító körpanorámát látunk: Béli-hegység, Bihar, Vlegyásza, Gyalui-havasok, Érchegység, sőt a Déli-Kárpátok vonulata is tisztán kivehető!

 

 

VGab és Füzzy hűségesen vigyázott a motorokra. Lefelé meglepően könnyű az út, csak a Csele kartervédője akar minduntalan leesni: már csak egy csavar tartja. Ez az egy csavar azonban kitart, a kartervédőt végül a főúton szereljük le.

 

Utolsó csepp benzinünkkel gurulunk le Belényesig, bár van velünk két GS Adv nevű tanker, CsLaccnál meg van gumicső:) A túra kellemetlensége valahol Rénynél (Rieni) történik: egy szemből érkező Opel befordult elém a kapujához. Vészfékezés, kattogó ABS, kormány elkap, ütközés elkerül, a dőlni készülő GS-t csakazértis megtartom. Első reakcióként leordítom az ürge fejét, aki az összes Sfintu-ra esküszik, hogy nem akart rosszat. "Akcsident" végül is nem történt, kezet fogunk. Az eseményt a derekam bánta, melybe nagyon beleállt a fájás. Hiába tanított be CsLacc fizikai manővereket a belényesi Petrom kúton általános derültség közepette, kényszertartásban húztam a gázt Debrecenig. Mára már egész jól vagyok.

 

Az élménydús túránk 520 km-re sikeredett, szegény Füzzynek – tiszaújvárosi lévén - 120-szal többre. Minden jó volt, de ahogy CsLacc mondani szokta, csak "szocializálódásra" nem volt idő. Az viszont feltétlenül jó, hogy az "offroad" szakaszok is könnyedén bejárhatók voltak, és egyszer sem éreztük azt, hogy az életünkért kell küzdeni. Befejezni csak a szokásos módon tudom: Dél-Biharba is visszajövünk!

 

 

 

 

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Avram_Iancu