Olaszország, Ambruzzo régió, Appeninek, ez az, amit azonnal megnéztem a neten, miután Szabó Sanyi kollégám felvetette egy motoros túra ötletét, Guilanovába, ahol a nővére él a családjával. Ambrozzo régió dél-olaszországban van, Rómától keletre. Keleten az Adriai-tenger, nyugaton az Appeninek határolják. Hegyek! ...néhány 3000 m közeli csúccsal. Na, ez már unalmas nem lehet, hacsak nem nyílegyenes technikás egyenes vezet fel a Gran Sasso valamelyik hágójára. A túrára mindösszesen 9 napunk volt és úgy próbáltuk megszervezni, hogy minél szebb tájakon motorozzunk, néhány nevezetes helyet is meglátogassunk, és lehetőleg kerüljük az autópályákat. (A pálinkázásba hajló túratervezéseinket itt nem részletezem.) Szép tájakat láttunk, nevezetességekből már kicsit kevesebb a megtervezetthez képest, a "pályázásból"több jutott, mint terveztük, ahogy esőből is, de kárpótolt érte az a négynapos gasztronómiai utazás, amit Erika olasz konyhája varázsolt nekünk. (persze, meg is érdemeltük ;-)

-- Zozo --

Akkor lássuk, hogy mit hoztunk ki ebből a túrából.

 

 

 

Délután három fele indultunk, találkozó a Böszörményi úti MOL kútnál. Szállást Badacsonyba foglaltam, abból a nem titkolt szándékból, hogy közel legyen a borospince. A Debrecen - Budapest szakaszt az M3-on tettük meg. Nehéz lenne erről akár egy sort is írni. Budapestet az M0-an elkerültük és Érdnél ráhajtottunk az M7-re. Székesfehérvárig pályáztunk (a délutáni indulás miatt muszáj volt), átverekedve magunkat a fél budapesti "népeken", akik az egyik forgatagból (Bp) a másikba igyekeznek (Balaton) kipihenni a hetet. Székesfehérvár után a 8-as főutat elkerülve Sárszentmihály-Ősi-Berhida felől közelítettük meg Veszprémet. Innen a Balaton felvidék dimbes-dombos kanyarjai következtek Tapolcáig. Aki már járt erre, a keleti részekről az ajándéknak fogja fel ezt a részt a sok autópályázás után.

 

 

Este kilencre érkeztünk Badacsonyba, gyorsan el is foglaltuk a szállásunkat, amit a neten foglaltam pár nappal az indulás előtt(Centrum Panzió, Badacsony). A háziak kedvesek voltak, különösen a ház urának volt "szómenése", de el lehetett viselni. Maga a panzió pontosan annyit nyújt, amennyit vártunk tőle 4000HUF/fő/éjért.

Este még elszaladtunk a "bazársorra" vacsorázni. Furcsa volt, hogy bár majdnem főszezon volt, a vendéglők már tízkor zárni készültek és már sehol sem volt konyha. Végül nem bántuk meg a bazársort, a kaja is finom volt és Fecó is szerelmes lett a pincércsajba (szerencsére reggelre kiheverte ;-)

 

 

Reggel 8kor ébredtünk, megreggeliztünk hozott anyagból, a számunkra szigorúan kijelölt 2-es számú asztalnál (a háziúr előző este részletesen elmagyarázta a játékszabályokat, többször is ...) majd irány csomagolni. Azt számolgattuk, hogy kb. mikorra érhet PaZso Siófok környékére az XX-szel, ha 6kor elindult. Kicsit hamarább, mint ahogy vártuk. Végül neki kellett ránk várni az M7-es utolsó kútjánál, ami furcsa mód egy INA (horvát) kút. A MOL még 2003-ban 25% plusz egy részvénnyel vált az INA rész-tulajdonosává. Az eladó felvilágosított, hogy a kutat a MOL üzemelteti INA színekben.

 

 

Az idő esőre állt és úgy döntöttünk, hogy Maribor-ig pályázunk. Megvettük hát a féléves motoros matricát, 5200HUF-ba került. (Július 01-től már 7napos is kapható. Link)

 

Mariborig vert az eső, ami azért volt "jó", mert mindenki megtapasztalhatta, hogy mennyire vízálló az öltözéke. Fecónak leázott a nagylábujja, annyira állt a csizmájába a víz, az én kesztyűm is hozta a formáját, és koromfeketére fogta a kezem (ahogy azt a korábbi kb. 100 alkalommal is tette), de Sanyi és PaZso sem maradt szárazon.

 

 

 

Maribortól Dravogradig a Dráva folyását követtük az 1-es úton. Motoros szempontból ez egy élvezetes 60 km-es szakasz, hosszú elnyújtott kanyarokkal, jó minőségű, széles aszfaltcsíkkal. A Dráva mindkét oldalát hegyek határolják, a folyó rendkívül nagy vízhozamú, így számos vízi erőmű tarkítja a tájat.

 

Dravogradtól Lavamundig (AT) a Dráva partján haladtunk, majd 81-en Sittelsdorf-ig, onnan a 82-en Vellach-ig kanyarogtunk a Karavankák északi oldalán. Mindkét utat ajánlom, ha motorral erre jársz. Kifogástalan útminőség, sok kellemes ritmusú kanyar, elenyésző forgalom. Vellach-tól a Seebergsattel-en át Jeselsko, Krajn majd Bled következett. Szállásunk Bled mellett, Bovesce-ben volt. (App. Zupancic, tel +38.640.464912, link) Erre a napra opcionálisan beterveztem a Vintgar szorost, bár előre lehetett látni, hogy kevés lesz rá az idő. Ki is hagytuk, de legalább lesz miért visszamenni. A háziak valami finom pálinkával fogadtak, amit azon nyomba le is csaptunk, majd motorra szálltunk (négyen kettőre), mögém felült PaZso (de jobb lett volna egy zsák krumplit vinni ;-) és begurultunk Bledbe vacsorázni. A kedvenc parti pizzériám már zárva volt, így a Chilli bar-ba mentünk. Azt hiszem páran valami burrito félét rendeltünk, Sanyi féltette a nem létező pocakját, így ő könnyű salátát evett. (Az árak elfogadhatok, a pincérek jó fejek, kaja is finom és éjfélig van konyha, ajánlom mindenkinek.)

 

 

 

Kicsit későn, 8-kor keltünk, ahhoz képest, hogy közel 700km várt ránk. Kényelmes reggeli plusz 800HUF-ért, felmálházás, indulás 10-kor. Menet benéztünk Bledbe, mert előző este már sötét volt mire oda értünk. Megnéztük a tavat, kattintottunk egy párat, úgy MGP-sen a nyeregből és indultunk tovább.

 

Bled gyönyörű, és ahogy Csele mondaná, már annyira, hogy szinte csak giccses fotót lehet róla készíteni. (Júliusban visszamegyünk, és pár napot eltöltünk itt, amolyan mo-túristásan).

Kranska Goraiga a 201-en haladtunk, onnan Triglav Nemzeti Park fele vettük az irányt a 206-on. Ezt a részt már abszolváltam egyszer két éve, a DragStar 1100 nyergében, szakadó esőben. Már akkor mélyen az emlékezetembe vésődtek a macskaköves kanyarok. Most a táj is szebbnek tűnt, mivel nem esett, bár esőre állt. A hágó 1611m-ig emelkedik, érdekessége, hogy még az első világháború alatt építtették orosz hadifoglyokkal, akik közül több százan vesztek oda a 1915-16-os lavinában. A hágó déli szakasza már nem macskaköves, de a meredek kanyarok itt sem ösztönőznek a száguldozásra. (ami nagy szerencse, mert olyan gyönyörű a táj, hogy alig van időd néha az útra pillantani). Leereszkedve a déli oldalon egy következő kisebb csoda fogadott, Trenta. Ez a kisfalu a Soca felső folyásánál van, a Pisnica-völgy-Vrsic-hágó-Trenta-völgy határában. Megálltunk a falu északi határában fotózni és gyönyörködni a tájban.

 

A nagy gyönyörködésben kicsit el is felejtettük, hogy dél van és a 700km-ből alig "dolgoztunk le" 80km-t! Bovec faluban még megálltunk vetni még egy utolsó pillantást a Juliai-Alpokra aztán goo Olaszország.

 

Én vezettem a csapatot, hiszen nálam nem volt GPS, így kisebb volt az esélye az eltévedésnek, amit az is szilárdan alátámasztott, hogy az eredetileg tervezettel ellentétben nem Ussea-nál léptük át a Szolvén-Olasz határt, hanem jóval délebbre, Kobaridnal ;-) (azt hiszem itt született meg a GPS kontra térkép ellentét, ami aztán egy egészséges vitába torkollott pár nappal később.)

Portogruaroig szoktuk a forgalmat és tanultuk az Olasz vezetési kultúrát, ami kissé "lazábbnak" nevezhető a mienknél. Portogruaro-Mestre (Velence) szakaszt autópályán tettük meg. A forgalom elviselhető volt, mivel hétvégén kamionstop van. Mestre-nel Fecó ment elől GPS-el, hogy a megfelelő kijáratot megtaláljuk Choiggia felé a SS309-re. (SS szupersztrádát jelent, bár nem sok köze van ahhoz amit mi nevezünk sztrádának). Végül megint győzedelmeskedett az emberi "agy" és nem hagytuk Fecó GPS-ét, hogy navigáljon minket, mert Sanyi "pontosan tudta", hogy nem arra kell menni. Aztán kiderült, hogy Sanyi legutóbbi itt járta után kicsit átépítettek a kihajtókat így sikerült Mestret belülről is látni és egyben Fecó szívébe egy újabb tüskét döfni ;-),..aztán sikerült megtalálni az SS319-et.

Chioggiaba egy a megszólalásig hasonló híd vezet be, mint amilyen Mestret köti össze Velencével. Itt hirtelen megnőtt a forgalom és a robogósok száma megtöbbszöröződött. Hamar ráéreztem, hogy itt nem nagyon kell integetni a szembejövő motorosnak. PaZso előttem haladt és hűségesen integetett minden szembejövőnek. Itt határoztam el, hogy alkalomadtán kap tőlem egy héliumos felfújható bal kezet, amit felköthet a bal visszapillantójára, ha erre jár legközelebb. A közlekedési szokások? Izgalmas, néhol veszélyes, de meg lehet szokni. Mivel irányonként 1.5 sáv áll rendelkezésre, az autós mindig lehúzódik, ha motoros előzni akar, így fordulhat elő, hogy akkor is előztünk, ha kamion jött szembe. A táj annak ellenére, hogy Ravennaig a part mellett halad, elég egyhangú.

Az eredeti tervben szerepelt a mozaikjairól híres Ravenna meglátogatása is, de az idő szűke miatt ki kellett hagynunk. Ravenna után ráálltunk az A14-es pályára, vetettünk egy pillantást San Marinora és haladósra vettük. Ekkor már este hét volt és még közel háromszáz km-re voltunk Giulianovától.

Anconat elhagyva az A14-es már az Adria partján halad, megtörve az autópályázás egyhangúságát. (opcióként felmerült közvetlenül a part mellet haladni, elkerülve a pályát, de nagyon hamar elvetettük az ötletet, mert az Adria ezen szakasza majdnem teljesen egy egybefüggő nyaralóövezet, ergo haladási sebesség mínusz gyök-kettő lett volna)

Jóval sötétedés után értünk Giulianovaba, 11 körül. A Verona család vendégszeretete és az Erika vacsorája várt minket, mert megérdemeltük... ;-)

 

 

 

 

Hétfőre tengerparti "pocolást" és mély dekoltázs-nézegetést terveztünk a parton, de a tervünket szó szerint elmosta az eső. A bőséges Erika féle reggeli után kimentünk megnézni a viharos tengert. Sanyi kisebb előadást tartott a halász-rákászhajók fajtáiról. Roberto, a Sanyi sógora, fiatalabb korában halász volt, így az info csak másodkézből érkezett, tehát hihető ;-).

 

A parti séta után felmentünk az óvárosba, kicsit sétáltunk, majd indultunk megnézni, hogy Erika mit is főzött nekünk. Estére Roberto is megérkezett és folytattuk gasztronómiai öttusánkat a környék legjobb Pizzériájában, a "Pizzeria La Piccola Rosburgo"-ban. A pizza tényleg finom volt és a szakács egy zsonglőr. (Nézd meg a videót)

 

-- PaZso --

 

 

Erre a napra hamisítatlan kanyargós motorozás volt betervezve a közeli GranSasso szerpentinjein, bejárva a környék legjobb motoros útjait és legszebb tájait, amelyeket BMW1200RT tulajdonos helybéli hajóskapitány ismerős ajánlott nekünk. Sajnos neki úgy alakult, hogy nem volt ideje velünk tartani.

 

Reggel meglepő módon nem esett az eső, így nagyon lelkesen ültünk fel a motorokra, várt minket az Appeninek legszebb része. Erikától kaptunk az útra rostos üdítőket, és ásványvizeket. Ezeket gondosan elcsomagoltuk, majd elindultunk. Ascoli Piceno-ig a horror forgalmas parti úton, majd az autósztrádán mentünk hogy hamar elérjük a hegyeket. Amatrice után az SS260 -on sikerült egy élvezeteset kanyarognunk száraz úton. Az SS260-ról Aringónál letértünk hogy a Lago di Campotosto tavat keletről kerüljük meg, mert ez egy gyönyörű út ami a Gran Sasso Nemzeti Parkon vezet végig csodálatos panorámával. Mire a tóhoz értünk durva sötét felhők lepték el a hegyeket, és cseperegni kezdett az eső.

 

 

Ilyen a mi formánk. Felvettük az esőruhákat, és szitkozódva mentünk végig a Gran Sasso szerpentinjein esőben vizes úton óvatoskodva L'Aquila -ig. Itt a nemrég pusztító földrengés miatt rengeteg katona és rendőr volt az utakon. Láttuk a sátortáborokat, félelmetes belegondolni az itt történtekbe. Elgurultunk az óváros felé, hogy megnézzük a pusztítás eredményét, de olyan szinten zuhogott az eső, hogy az úton szabályosan hömpölygött a víz. Ehhez még hozzájött hogy akkora dugó volt mint később a hazaúton a Lánc híd előtt [ugye Zozoo ;)], ezért inkább úgy döntöttünk hogy hazaindulunk Teramo felé, reménykedve hogy távolodni fogunk az esőfelhőktől.

 

Az SS80-on találkoztunk Giovannival a szeizmológussal, elmondta hogy aznap is volt három kisebb földrengés (2-3as erősségű), de mi nem éreztük. Találtunk itt egy gyönyörű duzzasztógátat, amin szépen végig is motoroztunk, nagyon király volt.

 

 

Sanyi mondta később hogy látott kijönni egy morcos biztonsági őrt a bejáratnál, meg hogy az van kiírva hogy magánterület. Na de könnyű Sanyinak, mert ő ugye el tudta olvasni az olasz figyelmeztető táblát. :) Végül nem került sor semmilyen atrocitásra, és most elmondhatjuk hogy egy olasz áramszolgáltató duzzasztógátjának a tetején végigmotoroztunk tök illegálisan ;) Hát így történt hogy bejártuk a Gran Sasso hitetlenül szép kanyargós hegyi útjait, szinte kivétel nélkül vizes aszfalton és zuhogó vagy éppen csak szemerkélő esőben. Későn, fáradtan és picit letörten értünk haza, ahol Erika fantasztikus,már nem is emlékszem hány fogásos lakomával várt minket, ami kicsit megvigasztalta a társaságot.

 

 

 

 

 

Mostmár ott tartok, hogy már-már természetesnek tűnik hogy be van borulva és csepereg az eső, és olyan rutinnal veszem le és fel az esőruhát bárhol bármilyen helyzetben, hogy azt el sem tudjátok képzelni ;) Úgy keltem hogy esik eső. Erre a napra csak annyit terveztünk hogy átgurulunk a közeli Atriba, fotózgatunk és sétálunk a hihetetlen nyugalmat, és tipikus olasz hangulatot árasztó festői környezetben elhelyezkedő kisvárosban. Beöltöztünk az esőruhákba, és gurultunk pár száz métert az első benzinkútig, ahol elállt az eső, kisütött a nap, így le is öltöztünk :) Talán ez volt az a nap amikor a legkevesebbet áztunk :)

 

Atri óvárosa leírhatatlan. Rengeteg fotót készítettünk, majd beültünk a főtéren lévő kávézóba, és élveztük a sziesztát. Az óváros teraszáról fantasztikus a kilátás, a távolban látszik a Gran Sasso is.

 

Teramó felé jöttünk haza, egy nagyon kedves, kis forgalmú, gyönyörű úton. Sok helyen látszottak az úton a földrengések eredményként keletkezett hosszanti repedések. Érdekes volt látni. Kora délután értünk vissza, még rápihenünk kicsit a hazaútra, majd este sétáltunk egyet Robertóékkal Giulianova tengerparti sétányán, ahol egy olyan irgalmatlanul hatalmas fagyit ettem, aminek a méretéhez csak az íze hasonlítható.

 

 

 

 

Tanulva a második nap eseményeiből, szigorú korai indulást terveztünk.

 

Udinéig ugyanazon a számomra szörnyű útvonalon haladtunk mint idefelé. Nem is ragozom, talán annyi hogy nem esett, sőt! Irgalmatlanul tűzött a nap, legalább 40 fok volt és nagyon elfáradtam a harmadik etap végére. De rendbe rakott teljesen mikor kibontottam, majd elfogyasztottam az Erika által csomagolt hihetetlen hamburgerkölteményeket,  és energiaitalt. Rémlett valami hogy előző este villanyoltás előtt említette hogy csomagol nekünk pár szendvicset, meg itókát, de nem egészen erre gondoltam :) Tehát ekkorra az út unalmas részét le is tudtuk, és következett a gyönyörű és élvezetes Alpok.

 

Gondolom már nem meglepő, ekkor elkezdett esni az eső is. Tarvízió felé gyönyörű tájon, tökéletes (és persze vizes) utakon motoroztunk. Már nem törődtünk az esővel sem, hihetetlen élmény az Alpokban motorozni. A szállásunk Ossiach -ban volt egy tényleg festői tó partján.

 

Este jól elbeszélgettünk a magyar szakáccsal, aki szintén motoros. Ott parkoltunk a TL1000-e mellett. Mellesleg Fecónak egy irgalmatlan méretű grilltálat pakolt össze. :)

 

 

Gyönyörű napsütésre, és madár csiripelésre ébredtem. Lesétáltam a tóhoz fényképezni. Ossiach gyönyörű. Ahogy a tó körül magasodó hegyek előtt lebegő fátyolfelhők elúsznak a tó felett, a gyönyörű kék ég, a friss levegő, a harmatos zöld fű. Leírhatatlan. Csak álltam ott és ámultam.

 

 

Azt mondom hogy ha másért nem, ezért a fél óráért már megérte ezt a túrát végigcsinálni. [persze sok más miatt is, de ez engem nagyon megfogott] Ott és akkor meg is fogalmazódott bennem, hogy soha nem megyek az Alpoktól messzebb motorozni. Nekem itt minden megvan amit akarok, egyszerűen hihetetlen a táj, tökéletesek az utak, hibátlan az aszfalt és elérhető távolságban van. Kell ennél több?

Összepakoltunk, és elindultunk. Wiederndorf és Obendorf között a 81-esen találtunk egy nagyon szép függőhidat. Tök jól be tudtam lengetni a közepén állva :)

 

 

Lavamund után van egy eszméletlenül élvezetes szerpentin a 69-esen. Lehet tippelni mi következett. Bingó! Zuhogó esőben, nagyon óvatosan és lassan tudunk végigmenni rajta.

 

Le is tértünk a 69-esről Krumbachnál St.Lorenzen fele, ahol egy kicsi de fantasztikusan szép utat találtunk. Fecó itt határozta el hogy ideköltözik, és elvesz egy tehenészlányt. Internet csak van itt is ;) Itt elég sokat időztünk, gyönyörű volt az eső után párába burkolózó hegyoldal.

 

Végig motoroztunk ismét a Dráva mentén Mariborig. A szlovén autópályán Maribor és Letenye között megint végig szakadó esőben jöttünk. Egy élmény volt. Kárpótlásul, nagyon pöpec szállásunk volt, egy Fecónak nagyon bejövős aranyos pincérlánnyal, isteni vacsorával, és finom pálinkával amire végül rábeszéltek a srácok.

 

 

Mégegy esős nap, de már megszoktuk. Esőben indultunk el Letenyéről: irány haza M7. Útközben kisütött a nap, meg is száradt a kesztyűm. Zozo javaslatára kihagytuk az M0-t, szerinte szombaton fél óra alatt át lehet menni a fővároson. Na ez nem jött be, de azért szeretünk Zozoo ;) A Lánc híd le volt zárva, valami sátras kirakodóvásárt rendeztek rajta. Most nem írom le mit gondolok arról aki ezt így oda kitalálta. A lényeg hogy tűző napon full motoros cuccban, megpakolt motorokkal, irgalmatlanul beállt dugóban izzadtuk szét az agyunkat mire végre fel tudtunk menni az M3-ra. Az M3 hazáig már csak a szokásos. Esőruha fel, esőruha le még néhányszor, de már rutinosan, kínunkban röhögve. Jó volt hazaérni 3500 km-el a csuklómban, jó volt átölelni Andit és a gyerkőcöket, majd jó volt végignézni közösen a sok sok képet amit a 8 nap alatt kattintgattunk.

 

(Fecó, Sanyi, Zozoo, PaZso)