Eddigi túráink célpontja mindig európai ország volt. Gyönyörű helyeken jártunk, és lenne még felfedeznivaló ott is, ahol már sokszor megfordultunk, de ezek az országok alapvetően nem különböznek egymástól. A gazdasági fejlettségi szintnek és a 20. század történelmének megfelelően vannak ugyan eltérések, de a fontosabb társadalmi, politikai, kulturális, vallási szokások egyre inkább közelednek. Ezért is gondoltam arra, hogy el kellene látogatni Törökországba, ebbe a nagyrészt Ázsiában fekvő iszlám országba megtapasztalni a Kelet hangulatát.

Idén januárban termálfürdőzés közben felvetettem, hogy a következő úticélunk lehetne Törökország, amit a csapat érdeklődéssel fogadott. Hamarosan ismét összeültünk megbeszélni a részleteket, ekkor már körvonalazódott az időpont és az útvonal is. Két hónap sem telt bele, és a tervekből valóság lett...

 

 

 

 

1.nap: Debrecen ... Giurgiu(RO), 740km.

Április 21-én reggel, napos időben vágtunk neki, Csele, Imi, Kata, a feleségem és én. Nagyszebenben csatlakozott hozzánk Békéscsabáról Csók Laci és Vicus, mindketten saját motorral, így öt motorral heten folytattuk az utat.

Az első szállásunk Gyurgyevóban (Giurgiu) volt a román-bolgár határon, ez kb. 740 km napi távot jelentett. Az Olt-völgyében és a Bukarest elkerülőn nagyon lassan haladtunk, már sötét volt, mire a szállodához értünk. Csak reggel tűnt fel, hogy egy eléggé lepukkant lakótelep egyik épületét újították fel szépen szállodának, eléggé kirítt a sorból.

2.nap: Edirne(Drinápoly)...Tekirdag(Rodostó) ... Istanbul, 610km.

Másnap reggel gyönyörű napsütésben, korán elindultunk, átkeltünk a Dunán a Barátság-hídon és alsó utakon a legrövidebb útvonalon átszeltük Bulgáriát. Erre a napra csak 610 km-t terveztünk, de még sok látnivaló várt ránk, sietnünk kellett.

Hamzabeylinél léptük át a bolgár-török határt, ahol akkurátusan dokumentáltak mindent, vízumot vettünk, de viszonylag hamar átjutottunk.

 

 

 

 

 

 

 

 A határtól 40 km-re Drinápolyba (Edirne) tettünk egy rövid kitérőt. A város az Oszmán Birodalom fővárosa volt, mecsetje méreteiben vetekszik az Aja Szófia méreteivel, sőt minaretjei az országban a legmagasabbak. Itt már igazi keleti nyüzsgés fogadott minket, a megrögzött fotósok nem győztek kattintgatni. A keskeny úton, ahol megálltunk, lassítás nélkül, kürtölve húztak el néhány cm-re tőlünk a buszok, autók. A helyi férfiak kedvesen érdeklődtek, honnan jöttünk, mennyibe kerül egy GS, stb.. A mecset körbesétálása után indulnunk kellett tovább.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

140 km megtétele után érkeztünk Rodostóba (Tekirdag). Itt is a kicsit kaotikus, de nem zavaró forgalom fogadott, keskeny, meredek utcákon kanyarogtunk és hamar megtaláltuk a Rákóczi-házat. Itt élt száműzetésben Rákóczival Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Esterházy Antal és Csáky Mihály.

 

 

Sajnos már zárva volt, 20-25 percet késtünk. Egy török férfi látva, hogy szeretnénk bejutni, felhívta a gondnokot, majd a kezembe nyomta a telefont. A török nevű gondnok jól beszélt magyarul, szabadkozott, de már nem tudott visszajönni kinyitni a házat. Megkoszorúztuk Rákóczi Ferenc szobrát a ház falán, aztán indultunk tovább, mert még 150 km-re voltunk aznapi úticélunktól, Isztambultól.

Végig a tengerparton vagy ahhoz nagyon közel haladtunk, erős szél fújt, és ahogy a 12 milliós városhoz közeledtünk, egyre sűrűbb lett a forgalom, sokszor meg is kellett állnunk, a dobozok miatt széles motorokkal nem tudtunk előrefurakodni, közben ránkesteledett. Kb. egy órányi araszolás és furakodás után megérkeztünk az óvárosba a foglalt szállásunkhoz, a Hotel Hamidiye-hez. Lepakoltunk, a motorokkal beálltunk a szálloda alatti parkolóba, és elindultunk bekapni valamit. A városnak ezen a részén szinte minden épület szálloda, közöttük pedig egymást érik az éttermek, utcai gyros sütők, gyümölcsléárusok, boltok. Beültünk az egyikbe, megvacsoráztunk, még sört is kaptunk (iszlám ország lévén ez nem magától értetődő), aztán sétáltunk és fényképeztünk az éjszakai Isztambulban.

 

 

 

 

 

 

 

3.nap: Istanbul, városnézés gyalog.

23-án szeles, de napos időre ébredtünk. Érdekes volt, hogy a szálloda legfelső szintjén, a hatodikon volt az étterem, körülötte a tetőn pedig dohányzó és kilátó terasz volt, gyönyörű kilátást nyújtva az óriási városra.

 

 

Reggeli után gyalog indultunk városnézésre.

 

 

 

 

 

 

 

Néhány száz méter után az egyetem kapujához értünk, innen száz méterre van a Nagy Bazár. A boltíves, egymást keresztező folyosókon rengeteg ember, főleg külföldi nézelődött. A jólöltözött török árusok kedvesen próbáltak betessékelni az üzletükbe, és ha megtudták, hogy "Madzsarisztánból" jöttünk, magyarul kezdték kínálni a portékát: "nem sok, nem drága". Vásároltunk is mindannyian ajándékokat, általában az először kimondott ár feléért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bazártól 15 perc sétára van az Aja Szófia székesegyház, vele szemben pedig a Kék mecset, monumentális mindkettő. Épp imaidő volt, de kis várakozás után be tudtunk menni a Kék mecsetbe. Belépni csak cipő nélkül, a nőknek fedett fejjel, vállal szabad. A hatalmas belső teret szőnyeg borítja, a falakat és az egymásra magasodó kupolákat aprólékos mintázat és a Koránból vett idézetek díszítik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mecset után a Héttorony (Yedikule) felé vettük az irányt, amely egy börtönnek használt erőd volt a tengerhez közel, ahol magyarok is raboskodtak (Szilágyi Mihály, Majláth István, Török Bálint, Bornemissza Gergely, Béldi Pál és gróf Esterházy Antal). A térképen közelinek tűnt, de több mint egy órát gyalogoltunk odáig, miközben elhagytuk az óvárost, és egy olyan negyedbe jutottunk, ahol a helyiek a mindennapjaikat élik, ezt is érdekes volt látni. Ebben a negyedben három keresztény templomot is láttunk. Az erődbe még éppen be tudtunk menni, hogy néhány fotót készítsünk. Visszasétáltunk a szállodába, majd ismét beültünk vacsorázni a már kipróbált étterembe. Szaunázni nem akart senki, a hosszú gyaloglás kifárasztott bennünket.

4.nap: Istanbul ... Nevsehir, 750km.

Húsvét vasárnapján, 24-én 750 km-es, hosszú út várt ránk. Szeles, borongós, hűvös időben indultunk el Isztambulból a Boszporuszon át Anatóliába, a Kappadokia központjában álló Nevsehírbe. Az Anatóliai-fennsíkra érve folyamatosan 900-1400 m tengerszint feletti magasságban motoroztunk, az eső is eleredt, de jól haladtunk. Nagyon jó a közlekedés Törökországban, jók az autópályák, és a fontosabb utak szinte kivétel nélkül 2x2 sávosak, a forgalom csak a nagyobb településeknél sűrűsödik be. Megálltunk egy benzinkútnál, ahol rögtön kávéval, teával kínáltak. Ez jellemző Törökországra, nagyon kedvesek az emberek. Kicsit átfázva érkeztünk meg Nevsehirbe, először rossz koordináták alapján rossz helyre, de Csele GPS-e itt már megtalálta a Hotel Altinozt. Jólesett a félpanziós vacsora, az esti sörünket is megkaptuk, a szaunázás megint elmaradt.

5.nap: Cappadicia, 210km

25-én napos időben indultunk Kappadokia nevezetességeit megnézni motorral.

 

 

 

 

Nevsehir a Göreme Nemzeti Park központjában fekszik. A Nemzeti Park három fő részre tagolódik, úgy gondoltuk, ezek közül kettőt tudunk bejárni egy nap alatt. A Nevsehirtől észak-keletre fekvő, különleges formájú szikláiról híres terület felé indultunk. Néhány km után már meg is álltunk fényképezni a Tündérkéményeknél, utána pedig pár száz méterenként, annyi látnivaló volt. Ezek a sziklák könnyen errodálódó, szinte kézzel elmorzsolható kőzetekből állnak, ezért szinte mindegyiknek a belsejébe üregeket vájtak lakás, templom, istálló és egyéb célokból. Némelyikben még ma is laknak. Bejártuk Ürgüp és Göreme környékét, megnéztük a most is lakott Uchisar sziklavárost.

 

 

 

 

 

 

 

A Nevsehirtől délre fekvő terület felé kanyarodtunk Derinkuyu irányába. Ez a környék a földalatti városairól híres. Ezeket még a bronzkorban, a Hettita Birodalom idején kezdték építeni, de itt éltek az első keresztények is, akik tovább ásták a járatokat. Mi a Derinkuyu alatti, a világörökség részének nyilvánított 20 szintes város 8 felső szintjét jártuk be.

 

 

 

 

 

 

 

Innen dél-nyugatra, Ihlara felé indultunk, hogy megnézzük a kanyonszerű Ihlara-völgyet, ezt a kb. 150 km-t már csak Csele, Imiék és mi vállaltuk. A völgy előtt belefutottunk egy nagy zuhéba, a nyári nadrágom egy pillanat alatt átázott, de menet közben pár perc alatt meg is száradt. A Hasan-dagi havas hegycsúcsa alatt fekszik ez a völgy, amit egy folyó vájt a puha tufába. Sajnos nem maradt időnk a kanyont végigjárni, de fentről is csodálatos látványt nyújtott, innen is láthattuk a kora-keresztények korában a kanyon falába vájt templomokat. Indulnunk kellett visszafelé, mert már késő délután volt. Yaprakhisarban és még több helyen is megálltunk fényképezni, szinte folyamatosan volt látnivaló, igazi fotótéma. Csele és Ímiék még a Mamasin-tóhoz is lefordultak (én túlmentem, és nem győztem várni őket).

 

 

 

 

 

 

 

A varázslatos nap végén visszatértünk Nevsehirbe, és bevásároltunk a Csók házaspár által felderített sörboltban, jólesett egy kis lazítás vacsora után.

 

6.nap: Nevsehir ... Pamukkale(Hierapolis), 660km.

26-án először borongós, aztán napos időben indultunk a 660 km-re lévő Pamukkale felé. Konyaig szinte nyílegyenes, 2x2 sávos úton haladtunk, alig volt forgalom és lakott település, de érdekes volt a jellegzetes, kopár török fennsík. Később aztán hegyek közelébe értünk, és a GPS által javasolt úton rövidítve Dinar felé átvágtunk a sziklás hegyeken.

 

 

 

 

 

 

Elhaladtunk a 850 m magasan fekvő Acigöl-tó mellett, ahol úgy tűnt, a víz elpárologtatásával szódát nyernek ki a vízből. Itt már sokkal melegebb volt, a táj is megváltozott, pálmafák, narancsfák, olajfák és tipikus mediterrán növényzet volt a jellemző. Délután érkeztünk Pamukkaleba, a Pamuksu Butique Hotelbe. Tipikus mediterrán épület, csodás belső udvarral, a világörökség részének számító hőforrástól 10 percre. Gyalog indultunk megnézni a közeli hegyen fakadó hőforrás ragyogó mészkőlerakódásait. Nincs még egy ilyen hely a világon, ahol a vakítóan fehér "mészkőszőnyegen" lefelé csorgó, felfelé haladva egyre melegebb vízben mezítláb sétálva lehetne gyönyörködni a természet varázslatos formáiban.

 

 

 

 

 

 

 

 

"A legenda szerint II. Euménosz király lánya hirtelen nagyon megbetegedett. Orvosok és tudósok sora vizsgálgatta a lányt, de ellenszert senki nem tudott. Ekkor Euménosz nagy jutalmat ígért annak, aki meggyógyítja lányát. Hamarosan fel is bukkant egy idős orvos, aki azt tanácsolta a királynak, hogy vigye el lányát egy melegvízű forráshoz, hogy vegyen egy alapos fürdőt. A király lánya valóban meggyógyult, így az idős orvos jutalma sem maradt el. Sőt Euménosz igazi város építetett a ide tele sok fürdőhellyel. A város a Hierapolisz, azaz a "Szent Város" nevet viselte." ... forrás: link

A hegytetőn üldögélve néztük végig a naplementét, aztán visszasétáltunk a szállodába, ahol páran még fürödtünk a melegvizes medencében.

7.nap: Pamukkale ... Assos, 540km.

Sajnos 27-én Imiéknek családi esemény miatt alatt haza kellett indulniuk, és Csele is velük tartott. Reggel a szobánk ablakából láttam, hogy esőben indulnak el. Két óra múlva mi is elindultunk, mostmár csak három motorral, négyen. Két szakaszt terveztünk, az elsőt Ephesosba, ez 200 km, onnan pedig tovább Assosba, ez még további 340 km. Szemerkélő esőben motoroztunk Ephesosig. Ephesos a legjobb állapotban megmaradt ókori város a világon, szintén a világörökség része. Valaha a tengerparton állt, nagy forgalmú kikötő volt, lakosainak száma meghaladta a 300 ezret (ami abban az időben óriási volt), de az öböl feltöltődött, a város elnéptelenedett, ma már nem is látszik a tenger Ephesosból. Fantasztikus érzés az ókori város utcáin sétálni, oszlopsorok, mozaikok, színházak között. A legszebb a könyvtár épségben maradt kétszintes homlokzata.

 

 

 

 

 

 

 

Innen 7 km-es szerpentinen mentünk fel nagyon sűrű ködön át Szűz Mária házához. A jelentős katonai erővel védett emlékhely misztikus hangulatát a köd még fokozta. A Szűzanya itt töltötte utolsó éveit, és itt is halt meg. Pál, János Pál és Benedek pápa is tartott itt misét.

 

 

 

 

 

 

 

Szívesen időztünk volna még, de indulnunk kellett Assosba. Az eső egyre jobban esett, a forgalom is egyre sűrűbb lett, lassan haladtunk. Este 10 óra körül értünk Assosba, a Hotel Edenbe. Szerencsénk volt, még vacsorát is kaptunk. A szálloda nagyon kényelmes, saját tengerpartja is van, kár, hogy nem főszezonban jártunk itt.

8.nap: Assos ... Truva(Trója) ... Canakkale ... Haskovo(BG), 400km.

28-án hűvös, szeles időben indultunk el, az volt a tervünk, hogy átkompozunk a Dardanellákon a 90 km-re lévő Canakkalenál, és addig megyünk, amíg csak tudunk, hogy 29-re hazaérjünk. 20 km után Csók Lacinak menet közben leesett a lánca. Annyira megnyúlt, hogy cserélni kellett. Szerencsére találtunk a közelben egy szervizt, ami kicsit kezdetlegesnek és rosszul felszereltnek tűnt, de értették a dolgukat, és gyorsan rendeltek egy láncot Canakkaleből, amit egy helyközi járatú busz elhozott, és kicserélték. Nagyon kedvesek voltak itt is, mint Törökországban mindenütt, teával, kávéval, ásványvízzel kínáltak. A szervizes fiúnak eszébe jutott, hogy van Google fordító programja, ezzel tudtunk kommunikálni.

 

 

Míg a láncra kellett várni, a feleségemmel előrementünk, hogy addig megnézzük Tróját (Truva), ami szintén a világörökség része. Közben a nap is kisütött, és kellemesen kanyargós volt az út is, jó hangulatban érkeztünk Trójához. Ez a város is a tengerparton állt valaha, de manapság már innen sem látni a tengert, az öböl feltöltődött. Kilenc város épült egymásra ezen a helyen, mindegyikből vannak feltárva maradványok. Háromezer évvel ezelőtt főleg vályogból építkeztek, nem csoda, hogy azok az építmények nem maradtak meg. Van egy feltárt vályog falszakasz, azt most tetővel, vízelvezető árkokkal védik. A helynek megvan azért a sajátos hangulata, érdemes megnézni.

Trója után Canakkalebe mentünk, ebédeltünk, sétáltunk a belvárosban, nézegettük a helyiek nyüzsgését, és vártuk Laciékat. Megjöttek rendben, behajóztunk és átkompoztunk Európába. Folytattuk az utat a 220 km-re lévő török-bolgár határig. A határ előtt még megálltunk elverni az aprópénzt, aztán irány a határ. Abban reménykedtünk, hogy eljutunk Szófiáig, onnan pedig Szerbián keresztül egy nap alatt haza, de a számítógép közbeszólt...
A török határon már majdnem átjutottunk, amikor az utolsó ablaknál közölték, hogy a komputer kijelölt teljes ellenőrzésre. Küldtek értem egy autót, az visszavezetett egy épülethez, amelyben a röntgen készülék van. Azt mondták, 10 perc az egész. Közben műszakváltás is volt, végre aztán beengedtek a röntgengéphez. Egy kb. 50 cm széles, csúszós, meredek vasrámpán kellett felmenni a kb. 1 méter magas emelvényre, nem volt veszélytelen a dolog. A motort megröntgenezték, kb. fél óra múlva megnézték azokat a dobozokat, amikben fémek voltak (vízipipa, számítógép, dobozos sör), újabb félóra múlva visszaküldtek oda, ahonnan idevezettek. Itt majdnem elölről kezdődött az egész, mert a váltás utáni új határőr csak azt látta, hogy ki vagyok jelölve vizsgálatra. Telefonálgatás után továbbengedett. A bolgár határon az előttem álló autókat teljesen kipakoltatták, nem volt annyi hely, hogy el tudjak menni mellettük, mire átjutottam, ránkesteledett, aznap már csak Haskovoig jutottunk. Azon a napon összesen 400 km-t tudtunk megtenni. Utólag kiderült, hogy Haskovoban ugyanabban a szállodában szálltunk meg, mint egy nappal korábban Imiék és Csele.

9.nap: Haskovo(BG) ... Ruse(BG) ... Nagyszeben(RO) ... Debrecen, 1050km.

29-én reggel a bolgár-román határ felé indultunk, azt gondoltam, ez legalább uniós átkelő, nem akartam a kétszeri szerb határátkelést megkozkáztatni. Ruse felé a határ előtt volt egy 20-30 km-es élvezetes szerpentines szakasz. A határ után ugyanazon az úton, az Olt-völgyén keresztül jöttünk haza, amelyiken mentünk, Nagyszeben előtt elváltunk a Csók házaspártól. Kétszer álltunk meg, kb. éjfélre tudtuk le az aznapi 1050 km-t.
Laci, Vicus és egy nappal korábban Szerbián keresztül a többiek is szerencsésen hazaértek.

Hogy miért is a legek földje Törökország? Mert itt találkoztunk a legkedvesebb emberekkel, akik az eddig bejárt országokhoz képest a legjobban ragaszkodnak a hagyományaikhoz, kultúrájukhoz, komolyan veszik a munkájukat, bármi legyen is az, és a magyarokat nagyon szeretik, itt található a legtöbb, a világörökség részének nyilvánított természeti képződmény illetve történelmi emlék, itt vannak a civilizáció és a kereszténység legrégebbi emlékei, itt négy tenger mossa az ország határait, és a legváltozatosabb az éghajlat a mediterrántól az alpesiig, itt lehet a legolcsóbban vízipipát vásárolni, és - sajnos - a legdrágábban tankolni.

---

Köszönjük a Barangoló csapattársak közreműködését.
Köszönjük Vica kitartását a nehéz, esős, illetve forgalmas szakaszokon.
Köszönjük minden török ember kedvességét és segítőkészségét, akivel kapcsolatba kerültünk, külön is annak a biztonsági őrnek, aki Derinkuyuban, amíg mi a földalatti várost megcsodáltuk, az interneten megkereste a honlapunkat, és mire feljöttünk, már barátként üdvözölt bennünket.
Köszönjük a Cartour Utazási Iroda segítségét a szállásfoglalásban.

---

Az utunk Törökországban:

 

 

Csele és Imiék Pamukkaléból 2 nap alatt jöttek haza.
1.nap: Pamukkale ... Canakkale ... Haskovo(BG), 900km
2.nap: Haskovo(BG) ... Szófia(BG) ... Belgrád(SRB) ... Szeged ... Debrecen, 1070km

A túra teljes útvonala nekik így nézett ki: