A zuhogó hajnali eső után verőfényes napsütésben találkoztunk a debreceni Malompark előtti benzinkút parkolójában. Megérkezett Csele, az évadnyitó túránk szervezője, majd Ebes felé vettük az irányt. Ezen a Debrecen árnyékában gyorsan fejlődő kis településen, az új Szent Lőrinc templom szomszédságában található a Széchényi Ferenc Tájmúzeum. A múzeum Ítélet nélkül c. állandó tárlatát tekintettük meg. Az 1950-es évek elején az elsősorban a déli és a nyugati határszélről kitelepített családokat az Alföldön 12 kényszermunkatáborban helyezték el, ezek egyike Ebesen működött. A nagy történelmi gondossággal összeállított kiállításon betekintést nyerhettünk a kitelepítések jogi hátterébe (ezt a tárlat címe híven összefoglalja), és az internáltak mindennapjaiba. Érdemes végigolvasni a hazaírt (hazacsempészett) leveleket, a szétszakított családok kitartó próbálkozását egymás megtalálására. A használati tárgyak közé becsempészett kopott, letört karú kis rózsaszín játékbaba külön megrázó látvány volt. Vajon hány gyermeknek jelentett boldogságot azokban a küzdelmes időkben? Amire büszkék lehetünk, a "szabadok" maximálisan támogatták az internáltakat: ételt-italt csempésztek nekik, a nagyiváni orvos pedig az állásával játszva gyógyította őket.

 

 

 

 

Ebesről Hajdúszovát érintésével Derecskére vettük az irányt. Épp jókor érkeztünk, Zákány Imi már kész a slambuccal. A hatalmas bográcsból jóságos Róbert bácsiként porciózza ki a paprikával, hagymával és sok-sok tepertővel készített finomságot. Volt hozzá merőkanalas forró tea is. Épp olyan, mint ahogy Csele a seregben megszokta. A "sufniban" megtekintettük Imi Danuviáját és Pannóniáit is. A mai túra "lova", a GS már az udvaron várta a bevetést.

 

 

 

Apropó GS. A Kenderesre induló 11 motor közül 10 GS volt, csak jómagam szerénykedtem a szárnyas márkával. Mondom én, tömeggyártmány ez a propelleres bokszer :)

 

 

Útban Kenderes felé egyedül az erős szél jelentett némi kellemetlenséget. Komikus volt látni a 15-20 fokban megdőlt de egyébként egyenesen haladó keletitúrás csapatot.

 

Kenderesen előbb a Horthy-kastélyt néztük meg. Itt született vitéz Nagybányai Horthy Miklós 1868-ban, ötödik gyermekként. Az 1920 és 1944 között hazánkat kormányzó Horthy igazi mintagazdaságot teremtett Kenderesen, ennek része volt a 20-as években neobarokk stílusban átalakított kastély. Az épület igazi "szocialista kastélysorsot" élt meg 1944 után: volt magtár, istálló, üdülő, az 1950-es évek eleje óta pedig mezőgazdasági szakiskola működik itt. Az egy szobára korlátozódó kiállítás és a középiskolás diákok kollégiumi szobái békésen megférnek egymás mellett, bár a 20. századi magyar történelem egyik vezéralakja megérdemelne egy teljes épületre kiterjedő állandó kiállítást. A szakiskola meg egy új épületet...A kastély termálvizes medencéjét az "eltársak" betonnal öntötték ki és tankonyhát építettek rá.

Horthy Miklós 1957-ben Lisszabonban hunyt el, újratemetése 1993. szeptember 4-én volt Kenderesen. A családi kriptát a katolikus és a református temető mezsgyéjére építették, szintén az 1920-as években. Itt nyugszik többek között a Kormányzó neje és két fia is. A nagyobbik Horthy-fiú, István özvegye 90 évesen is jó egészségnek örvend, végső nyughelyéül ő is a Horthy-kriptát választotta.

 

 

 

 

 

A kriptában a rengeteg piros-fehér-zöld szalagos koszorú mellett találtunk egy kék-fehér szalagosat is, "Hálás zsidóság" felirattal. Talán ez a gesztus is jelzi, hogy Horthy Miklós talán megtalálja a valós helyét a magyar történelemben, és sikerül levetkeznie a Rákosi-rendszer által ráragasztott "fasiszta" és "antiszemita" bélyeget. Horthy Miklós egyszerűen magyar ember volt, aki a mindenkori magyar érdekeket tartotta szem előtt. Feltámasztotta a trianoni sokk után az országot, és legalább a részleges területi revíziót sikerült véghezvinnie. A síremléken elhelyeztük a keletitúrás csapat koszorúját.

 

 

 

 

Mivel még fiatal volt az idő, visszagurultunk Karcagra és a város határában megtekintettünk a Zádor-hidat. A hidat 1806-1809 között építették, a hortobágyi hídhoz hasonlóan kilenc lyukúra. Itt vezetett át a Pest-Debrecen országút. Bizony, még Petőfi Sándor is igencsak átballagott rajta...A híd végül "alulmaradt" a mocsárral vívott harcban, ma már csak egy 5 lyukú része áll igényesen felújított állapotban. Létezése végül a Tisza szabályozásával és a mocsarak lecsapolásával okafogyottá vált. Megközelítése földúton lehetséges (végre a sok "strasse" után volt egy kis "gelande" is, melyet a CBF is hősiesen viselt ... végül is allrounder ...

 

 

 

 

Karcagon (csak kívülről) megnéztük a Gál-malmot, mely egy holland stílusú szélmalom, ma műemlék.

 

Mivel az igazi motoros nem szeret ugyanazon az útvonalon hazamenni, mi is "újítottunk" egy cseppet: a Kunmadaras - Tiszaörs - Nagyiván - Kócsújfalu útvonalon értük el a 33-as főutat. Itt már a szél is alábbhagyott, és a február végi napsütésben élvezhettük a motorozást a Nagyiván utáni szűk kis úton. Mindenfelé gémeskutak, tanyák és nádasok ... igazi Hortobágy! A látványnak természetesen hozzátartozott a távolban magasodó Bükk is. Még tél van, a varjak csapatokba verődve hatalmas fekete felhőként repkednek a puszta felett. A motoros kirajzás már megkezdődött, de még mindenki lassú, mint a telet túlélő bágyadt légy. Egyedül a kenderesi temetőben láttam már a kibújt nárciszokat. Nemsokára tavasz lesz...jó idő...motoros szezon.

A híres hortobágyi csárdában ezúttal csak kávét és üdítőt ittunk, és jó hangulatban beszéltük meg a csodálatos nap élményeit.