Hogy is szerveződnek a motoros túrák? Egy lelkes amatőr (vagy profi) kitalál egy úticélt, majd jó sok idővel a tervezett indulás előtt közzéteszi. Ilyenkor mindenki lelkesen jelentkezik és fűt-fát beígér. Amint közeledik a túra időpontja, egyesek egyszerűen eltűnnek, mások pedig különböző okok miatt lemondják a túrát. A túra előtt pár nappal éri el a jelentkezők száma a minimumot, innen azonban javul a helyzet, mert spontán ötlettől vezérelve újabb emberek jelentkeznek, akik aztán már el is mennek.

Egy kicsit én is így voltam a dévai úttal. Bujdosó Janó és lelkes csapata egy felhívást tett közzé több fórumon is, én a motorozz.hu honlapon értesültem a tervről. 2005 szeptember 16-18. között makói indulással és érkezéssel elgurulnánk Dévára és átadnánk az összegyűlt pénzadományt. Ez az! Ide nekem is el kell menni! Kedves kollégáimnak köszönhetően azonban 18-án vasárnap ügyelnem kellett, már ekkor látszott, hogy az eredeti terv ugrik. Aztán hátra volt még a CBF 6000 km-es szervize is. Végül pedig az általam összegyűjtött debreceniek mind lemondták az utat. Pedig amit az ember megfogad...

...Azt meg is csinálja! 16-án reggel 6-kor arra ébredtem, hogy indulnom kell. Egy gyors kávé-Túró Rudi páros elfogyasztása után 6.30-kor a CBF már kellemesen duruzsolt az udvaron. Nyeregbe pattantam és elindultam. Úgy terveztem, hogy az időtől függően Déván döntöm el, hogy Kolozsváron a Keresztapám meglátogatását is beiktassam-e. Nagyapám kezelését kellene megbeszélni vele. A cél az volt, hogy sötétedésig átérjek a Királyhágón.

Az első megállás a biharkeresztesi MOL kútnál volt. Nem tévedés, még itthon teletankoltam a Hondát, hogy minél kevesebb leit kelljen váltani. Ez így nem logikus, valószínűleg a szociálizmusból visszamaradt régi beidegződés.

A határt átlépve pénzt váltottam, majd Nagyváradra beérve az elkerülő úton pillanatok alatt megtaláltam a dévai leágazást. A 76-os úton Déva 189 km-re van Váradtól. Az út első 60 km-ét (Belényesig, a biharfüredi leágazásig) már ismertem. Itt még nem volt forgalom, de a rosszabb aszfaltfelület megszokása és a gyakori lakott terület miatt igen óvatos voltam. Ez minden erdélyi utam alkalmával így van. Mikor azonban az első konvoj elmegy mellettem, mindig felveszem a forgalom ritmusát. Ezúttal is ez történt, Belényes után már belejöttem az előzgetésbe.

Vaskoh után a kisebbik dolgom ár annyira ingerelt, hogy meg kellett álljak. Kinéztem magamnak egy jó széles köves útpadka részt, itt leálltam. Jól belátható legelő vett körös-körül, az út mentén mindkét oldat nyárfák voltak. Mire nekivetkeztem, és dolgom végeztével elővettem a szendvicsemet, ott is termett két cigánykölyök, olyan 12-13 éves formák. Úgy hiányoztak, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Elkezdtek nézelődni, majd a motoron mindenhez hozzápiszkáltak. Próbáltam elhessegetni őket, de nem sikerült. Az egyik a másik takarásából valamit matatott a tanktáskában. Ezt észrevéve ráhúztam egyet a kezére. Ezek után a két nézelődő purgyé futni kezdett. Hamar rájöttem, hogy nem én riasztottam el őket... Elvitték a mobilomat! Kikaptam a slusszkulcsot a kormányzárból és utánuk eredtem. El lehet képzelni, hogy a terepet jól ismerő két vézna gyerek mennyi előnyre tett szert egy nyakig protektoros ruhába öltözött és magán némi túlsúlyt is viselő emberrel szemben. Pár méter után feladtam az üldözést. Amúgy sem szeretem a mobiltelefont, mert állandóan zaklatnak rajta. Legalább az irataimat sikerült megmenteni.

És most jön a slusszpoén: a slusszkulcsot az üldözés közben a mocsaras legelőszélen elejtettem! Elkezdtem a keresést, kb. negyedóra múlva már abban is bizonytalan voltam, hogy nem a két gyerek vitte-e el. Mikor kétségbeesetten a félbeszakadt túrára gondoltam, akkor a mocsár szélén megláttam a virító narancssárga Repsol feliratú kulcstartómat. Hála a debreceni Yamaha Máthé csapatának, akik a topcase felszerelésekor annak kulcsát és a slusszkulcsot erre a tartóra fűzték. A fekete hondás kulcs még most is ott heverne...

Egy kicsit még a történtek hatása alatt a szokásosnál kissé agresszívebben tekertem a CBF szarvát. Gyorsan abszolváltam a Halmágycsúcs előtti szerpentines szakaszt. Ezután Brádig egy sík de kanyargós rész következett. Brád és Marossolymos között az út nagyon szép, van benne egy-két szerpentin is és ami a lényeg: jó minőségű és szinte végig erdőben vezet. Solymos után a 7-es utat elérve balra fordultam és pár kilométer után begurultam Dévára.  Némi keresgélés és egy tankolás után (a MOL kútnál tudtak magyarul) megtaláltam az Arad felől bevezető négysávos útszakaszon a jobb kéz felé eső gyermekotthont. Ide egy hepehupás félig föld- félig murvás út visz be.

 

 

A templom mellett egy magyar csoport gyülekezett. Mikor megkérdeztem, hol van az árvaház, ellenszenvesen néztek rám. Ekkor egy fiatal bajuszos ember szólalt meg: "Jegyezze meg, ez nem árvaház, hanem gyermekotthon". Ez az ember az otthon gondnoka volt, ezután kedvesen bekísért a belső parkolóba. Egy kisebb gyermeksereg persze rögtön körülvette a CBF-et és elkezdték simogatni (mennyire másképp, mint a vaskohi purgyék!). A gondnok pedig felkísért Csaba testvérhez, aki éppen odahaza volt. A kolostorépület emeletén van a gyermekotthon irodája. A kolostort gyönyörűen felújították. Ennek tőszomszédságában van egy kis templom, szemben vele az étkezde. A kolostor másik oldalán két vagy három "blokkház" van, négyemeletesek nyeregtetővel.  Az irodában Csaba testvér kedvesen fogadott. Mondta, hogy szombatra rengeteg motorost várnak. "Én vagyok az előörs" - válaszoltam szűkszavúan. Hazatelefonáltam és letiltattam a telefonomat.

 

 

Nagy szerencsém volt, hogy Csaba testvért otthon találtam. Kissé vulgárisan a "professzionális koldus" címmel illethetnénk ezt a nagyszerű embert, aki 1992-ben kezdte meg a hátrányos körülmények között élő erdélyi gyermekek tervszerű megmentését. Fél óra alatt végigvezetett a gyermekotthonon. Minden gyermeket név szerint ismer, mindenki esetében elmondja az odakerülésének történetét is. Bevezet az egyik "blokkba", ahol megmutat egy háromszobás lakást. Szerény ám rendkívül tiszta körülmények között lakásonként egy-két nevelőszülővel kb. 10 gyermek él. A nagyobbacskák gyakran besegítenek a nevelőszülőknek a kisebbek gondozásában. A legkisebb gyermek még nincs kétéves.

 

 

Csaba testvér bemutat az egyik nevelőszülőnek, egy húszas évei végén járó, törékeny de energiával teli nőnek. A nevére sajnos nem emlékszem. Az Ő Dévára kerülése is külön történet. Érettségi után felvételizni indult. A vonaton egy extrovertált dévai kisgyermektől értesült először a gyermekotthonról. Dévára érve úgy érezte, neki is le kell szállnia. Fél év után látogatta meg először a szüleit. Azóta sok év telt el.

Felírják a nevemet és az elérhetőségeimet. Lehet, hogy jövőre vissza fognak hívni hallásszűrésre. Örömmel mennék.

Itt még az idegen nevűekből és a cigányokból is tudatosan magyar gyereket nevelnek. Az oktatás magyar nyelven zajlik. Az étkezőben a falon a magyar címer és Nagy-Magyarország térképe van, de még az irodában az egérpad is az ideális alakú Magyarországot mutatja.

A dévai mozgalomról bővebben a www.devaigyerekek.hu honlapon lehet olvasni. Örömmel veszik az anyagi támogatást, az adományokat, de ezeknek a gyerekeknek a keresztszülőség vállalásával lehet igazi örömet okozni. Vállalható keresztszülőség személyes ismerettség nélkül is, ilyenkor a "keresztszülő" kiválaszt egy gyermeket és az adományai célzottan ehhez a gyermekhez jutnak el. A keresztszülő azonban fel is veheti a kapcsolatot a gyermekkel, elviheti pl. magához egy kis nyaralásra, stb.

 

 

Ebéddel kínálnak, melyet az idő előrehaladottságára tekintettel visszautasítok. Nyeregbe pattanok és elindulok a 7-es főúton Szászsebes felé. A forgalom óriási, a szegény motorost semmibe sem nézik. A sebességmérő rendőröket viszont példamutatóan előrejelzik. A hatalmas forgalom gyakorta szül baleseteket, ezek közül a legelrettentőbb egy árokba fordult totálkáros teherautó volt. Szerencsére már csak a műszaki mentés volt hátra. Néha a legkülönbözőbb okokból hatalmas torlódás alakul ki a főúton, melyet az egy nyomon haladó járművemmel gátlástalanul kihasználok.

Szászsebesen letértem a 7-esről és az 1-es főúton mentem tovább, gyakorlatilag a magyar gúnyhatárig. Gyulafehérvár külvárosán áthaladva csak a port és a szennyet látom, pedig ha lenne időm, szívesen körülnéznék. Nagyenyeden a zsibbadó hátsó felem megálljt parancsol. A kollégium tövében pihenek egy negyedórát. Mikor itt is megjelennek az érdeklődő cigánygyerekek, gyorsan kereket oldok.

Tordáig az út kiváló, élvezem a kanyarokat és a szerpentines részt. Döntögetem a gépet, amennyire egy kezdőtől elvárható. Kolozsvárt elérve tankoltam. Betértem Keresztapámhoz. Itt kb. úgy ettem meg egy fél csirkét, mint Robin Hood a Robin Hoodban: mint aki még nem látott ételt. Éhes voltam... Sok időm nem maradt az estebédre, mert a sötétedés előtt túl akartam lenni a Királyhágón. Gyors búcsúzkodás után nyugatnak indultam. Megállás nélkül hajtottam Nagyváradig. Valahol Élesden sötétedett rám végleg. Váradon ismét tankoltam, majd az elkerülő szakaszon elzötykölődtem a város túlsó végéig. A határra érve meglepődtem a hosszú kocsisorokon. A meglepetés akkor fokozódott, amikor a mi sorunkat megszüntették és egy másik sor végére terltek át. Két óra várakozás után újra magyar oldalon voltam.

Mit csinál az egyszeri motoros sötétben és fáradtan? Megelőzteti magát egy elfogadható tempóban haladó autóval és azzal vezetteti haza magát. Pár ilyen autót találtam is, ezúton is köszönet a vezetőknek.

De hátra volt még a nap fénypontja: hazaérve a szomszéd előtti murván álltam le, hogy kinyissam a kaput. Az oldaltámasz az alsó holtpontjáról visszaugrott, addigra persze már én is félig le voltam szállva. Mi lett a dologból? Hát persze, hogy perecelés. Már jártányi erőm is alig volt a 712 km-es motorozástól, egyedül nem tudtam felemelni a gépet. És ki jött a segítségemre? Egy Audi, több kigyúrt gyerekkel. Nem nevettek ki, hanem szó nélkül felállították a Hondát és jó éjszakát kívántak. Nekik is köszönet! Sérülésnyomok: újabb karcolások a bal oldali tükörházon és a deklin. Így mulat egy magyar úr!

Végül következzenek az út tanulságai:

• A hirtelen döntés a jó döntés: megérte elmenni.
• Kelet-európai országban ne motorozz egyedül. Bármikor leszedhetnek a motorról. Ha balesetnek vétlen részese vagy, a helybéliek azt etetnek meg a rendőrrel, amit akarnak. Én szerencsére nem kerültem ilyen helyzetbe, de néha nem sokon múlott.
• Kelet-európai országban csak benzinkútnál vagy fényes nappal városközpontban szabad megállni.
• Az iratokat és a mobiltelefont mindig a motorosruha belső zsebeiben tartsd, és ne a motoron. Csak feltöltött mobiltelefonnal vagy töltővel vágj útnak.
• A dévai kezdeményezés megéri a támogatást: kis anyagi ráfordítással és sokkal több törődéssel gyermekek százai menthetők meg a rájuk váró nyomortól és bűnözéstől.

 

 

Dévára aztán 2006-ban és 2007-ben is elmentem, mindkétszer a Bujdosó Janó által szervezett túrára. Ezekben az években a kezdeményezés már igazi mozgalommá nőtte ki magát: profi szervezés, több száz motor, forgalomirányítás, stb. 2006-ban a szállás Makón volt, a dévai utat innen egy nap alatt oda-vissza abszolváltuk. A programot beárnyékolták az őszi politikai zavargások és a közelgő önkormányzati választások, a nemes kezdeményezésről a média alig tudósított. 2007-ben péntek délután motoroztunk le Szegedre, másnap szombaton a dévai program után Marosillyén volt a szállás, ahonnan a többség vasárnap gurult haza. Amikor a jelen sorokat írom, már tűkön ülve várom a 2008-as dévai túra kiírását.