1. nap: Körösfőig
CsLacc: Mezőberény (rendelés) - Békéscsaba - Sarkad - Nagyszalonta - Tenke - Belényes - Biharfüred
Majordoki: Debrecen - Nyírbátor (szakrendelés) - Nagykároly - Királydaróc - Tasnád - Szilágysomlyó - Varsolc - Csucsa - Dragan-völgye - Lesi-tó - Biharfüred
Együtt: Biharfüred - Királyhágó - Körösfő

 

 

Az Erdélyi-Szigethegység legtöbb részét már bejártuk: voltunk a Király-erdőben, a Révi-szorosban, a Pádis-fennsíkon, a Vlegyászában, az Erdélyi-érchegységben (Verespatak, Abrudbánya, Zalatna). A Kalotaszegről induló, a Gyalui-havasokat átszelő és az Aranyos völgyébe érkező utat viszont még nem ismerjük, pedig ez a mindössze 78 km-es változatos szakasz hosszú évek óta izgatja a fantáziámat...most elérkezett az idő.

 

 

Két orvos közvetlenül a rendelésről indul túrázni. Az egyik Békéscsabáról, a másik Nyírbátorból. A nyírbátori jobban ráér...a találkahelyet Jádremete környékére beszéljük meg. CsLacc útja Békéscsabától igazi gáztépés. Én viszont megcifrázom az odautat: vezérfonalként kiszemelem a Krasznát. A Réz-hegység és a Meszes találkozásánál eredő, nagyobbrészt mesterséges mederbe terelt folyót folyásiránnyal szemben követem. A túrát Nagykároly felett, a nagymajtényi síkon kezdem. Itt ért véget a Rákóczi-szabadságharc 1711-ben, mikor a kuruc seregek Károlyi Sándor vezetésével letették a fegyvert. Maga a síkság egy alföldi embernek nem igazán látványos. Az alföldi jelleg egészen Tasnádig megmarad: gémeskutak, gulya, az év legmelegebb napján tikkadt poros falvak. Criseni-ben lefotózom a főutcát: az elektromos vezetékek kavalkádja sűrű pókhálóként fedi a települést. Királydarócnál (Craidorolt) a helybéliek a Kraszna töltését ajánlják a legjobb útnak Gyöngy (Giungi) és Ákos (Acis) felé.

 

 

Eleinte élvezettel húzom a gázt a gödrös úton, aztán egy mélyebb gödörnél könnyebb leszek egy hátsó dobozzal. Mérgemben elteszem a fényképezőgépet. Szerencsére van nálam hálós gumipók és spárga korlátlan mennyiségben, szóval átstrukturálom a hátsó fertályt. A további terepezésnek viszont lőttek, módosítok az útvonalon: az ákosi román kori templom ezúttal kimarad, Tasnádon és Szilágysomlyón át érem el Varsolcot. Ez a ?hepehupás vén Szilágyságnak? a legszebb része: dél felé hegyekké növő dombok, eleinte szőlő, később lombhullató erdő. Csucsa felé átkelek a Meszes nyugati vonulatán. Itt az út elég endurós: előbb kátyús, aztán murvás. Azért néha egy-egy autóval is találkozom.

 

Idő hiányában a Boncza-kastélyt is kihagyom. Az E60-ason csak 3 km-t teszek meg, ezalatt kivégzek vagy tíz kamiont. Hál'Istennek hamar elérem a Dragan völgyét. Itt előbb egy szűk patakvölgyön majd egy hágón át visz az út a monumentális víztározó felé. A duzzasztógát melletti romos épület tetejére felkapaszkodva elővesz a tériszony, a képek alapján talán nem alaptalanul. A tó után egy kátyús-murvás szerpentinen ereszkedek alá Jádremetére. CsLacc még sehol. Próbálom hívni, térerő persze sehol sincs. Elindulok vele szemben. Arra még számítottam, hogy a Lesi-tóig elérek, de hogy majdnem Biharfüredig is, arra már nem.

 

Végre megérkezik Laci. A félsötétben tempósan húzzuk a gázt a keskeny, sáros, kátyús úton. Én a bő gáz- GS szervofék, CsLacc mögöttem az egyenletes gáz-motorfék elvet követi. Nem bírja sokáig a váratlan megoldásaimat, megelőz. Csak egy sárga Dacia tartja velünk a lépést, de a Daciák terepképességeiről korábbi írásainkban már megemlékeztünk:)

Az E60-asra már teljes sötétségben, közvetlenül a Királyhágó után (Bucea) érünk ki. Az elkövetkező 50 km felejtős: kamionok, kamikaze-autósok, Feketetón egy elfektetett Gixxer miatti helyszínelés...Bánffyhunyadon feltankolunk sörrel is, majd körösfői szállásunkra (Eszter Vendégház) érkezve éjfélig csevegünk.

2. nap: Hunyadtól Fehérvölgynek Együtt: Körösfő - Bánffyhunyad - Belisi-víztározó - Poiana Horea - Matinesti - Horea - Fehérvölgy - Bihar-hágó - Vaskohsziklás - kitérő Kiskohra - Belényes - Robogány
CsLacc: Tenke - Nagyszalonta - Sarkad - Békéscsaba
Majordoki: Nagyvárad - Debrecen

 

Reggel szikrázó napsütésre ébredünk, a beígért hidegfrontnak nyoma sincs (később megemlegettük). Fatálban kapjuk a tartalmas reggelit: felvágottak mellé telemeát (sós juhsajt), paprikába töltött padlizsánkémet, házi meggylekvárt, gyümölcsteát...mennyei volt, jól megalapozta a későbbi tökéletes napunkat. A szállás egyébként tiszta, rendezett és olcsó volt, egyetlen hátrányként a főút közvetlen közelsége említhető.

 

 

Bánffyhunyad főterén kanyarodunk délnek. Itt a dimbes-dombos Kalotaszeg felszegi részét szeljük át. A völgyben fekvő Kalotaszentkirályban a négy fiatornyos vakítóan fehér református templomával együtt csak madártávlatból gyönyörködünk. A színes virágoktól tarka réteken a késő délelőtti vibráló hőségben megindul a rovarzene...az összhatás csodálatos. A háttérben már jól látszanak a Gyalui-havasok. Vajon milyen lehet az út? A neten nem sokat találtam róla: annyit tudtunk, hogy egy kerékpáros csapat tavaly gond nélkül átkelt rajta. Orbán Csabi szerint jól járható, de az meg egy elvetemült endurós...

 

 

Megelőzünk egy Fehér megyei (AB) rendszámú dacia furgont, ez jó jel, talán hazafelé tart. A Belisi-víztározó után a szembejövő kocsik viszont egytől egyig porosak...bár amíg jönnek szemből, addig aggodalomra semmi ok. De ne ugorjunk ekkorát előre. Kalotaszegtől a románok lakta Kiskalotánál (Calatele) búcsúzunk. Innen egy hűsítő, keskeny árnyékos patakvölgy következik, mely a kolozsváriak egyik kedvenc kirándulóhelye. Sajnos ennek megfelelően mindenütt sok a szemét is. Az út közben masszívan emelkedik. Dealu Negru előtt egy havasi réten állunk meg, ahonnan a Gyalui-havasok már csak karnyújtásnyira vannak. Megörökítjük a tehénbőrbe bújt bio-fűkaszákat és azok komposztját is. Előbb CsLacc indul el a réten a Ténéré-vel, egy bolond aztán kettőt csinál, pár perc múlva önfeledten fényképezzük a két motort. A tehenek meg jámboran néznek minket.

 

Dealu Negru után a sűrű fenyves között előtűnik a félutat jelző Belisi-víztározó. Itt eleven az élet, a tó keleti partja igazi turistaparadicsom. A levegőben mititei szaga terjeng. Az út a duzzasztógáton át vezet délnek. A gát egyik oldalán az irdatlan víztömeg, a másik oldalon az azt tartó beton- és sziklafal alatt egy meredek völgy látható. Mindkettő félelmetes. A tó túlpartján még vagy 10 km-t aszfalton teszünk meg, egészen a tó déli csücskén átívelő hídig. Eddig tart az aszfalt és a turistaroham is: a híd alatt egész sátorvárost vertek fel.

 

Összabarátkozunk egy román családdal, a néni egy sapkában lévő, frissen szedett málnával kínál bennünket. Hát ez az, a nemzetiségi ellentéteket mindig a politikusok szítják. Később, a Mócföldet elérve is csak segítőkész, barátságos, magyarul azonban egy kukkot sem beszélő egyszerű emberekkel találkozunk.

 

Poiana Horea igazi móc település. Aki nem a pásztorkodásból, az a faiparból él. Az út mentén mindenütt farönkök és isteni fenyőillatú nyers deszkák láthatók. Minden második udvaron fűrészgép (általában körfűrész, ?csirkula?) zakatol. A kevés ház nagyon szétszórtan, általában magaslatokon helyezkedik el. A házak között gondosan elkerített kaszálók vannak, a közepükön keskeny, magas buglyába rakott szénával. Igen, a mócoknál a szomszédolás gyakran igazi sporttevékenység, két ház között sokszor egy mély völgy húzódik.

 

Minden ház fából épült. Lencsevégre kapok egy elég romos állapotú házikót és a mellette lévő fazsindelyes gazdasági épületet.

 

A déli napsütésben különösen vakító bádogtetejű ortodox templom viszont mindenütt új. A járműpark itt a gyermekkoromat idézi: itt nincs alacsony építésű nyugati kocsi, van viszont Dacia, melyet a terephasználat mellett akár farönk tárolására is lehet használni. Találunk egy Tudort, mely a szocialista Románia kedvelt kisbusza volt: egyetlen szépséghibája, hogy Bridgestone gumija van. Pár száz méterrel arrébb egy rönkökkel rogyásig rakodott Roman Diesel-re leszünk figyelmesek. Poiana Horea után egy murvás-durva köves szerpentin vezet az út legmagasabb pontjára, az 1320 méteren lévő hágóra. Ez az út a kocsikat már megszűri, de a túraendurók számára igazi ?hazai pálya?. Helyenként jól látható az egykori gondozott műútat jelző szegélykő.

 

 

 

A hágón egy lovat vezető nénivel elegyedünk szóba. Akármilyen hihetetlen is, a lovat Sanyinak hívják! Talán a néni elolvasta az Indul a bakterházat? Csak a Sanyi ne úgy végezze...vagy legalább a néninél legyen ott a bicskája:)

 

 

A hágó túloldalán, Fehér megyébe átérve egy fokkal jobb az út. Matinesti-től Horea-n (Arada) át csaknem Fehérvölgyig (Albac) összeérő településeken át vezet az utunk. Foltokban újra aszfaltot látunk, mely hamar folyamatos csíkká olvad össze. Itt már sok az igen nagyméretű új épület. A kocsmák - szombat délután lévén - megteltek emberekkel. Az egyik faluban még egy zsenge füves futballpályát is látunk.
Az élményekkel teli, változatos út a fehérvölgyi piacnál ér véget, itt torkollik az Aranyos völgyét átszelő 75-ös főútba. Innen egy kövér gázzal a Bihar-hágó szerpentinjein át ereszkedünk le Vaskohsziklásig (Stei).

 

 

CsLacc addig sír, hogy beszaladunk a kiskohi Medve-barlang előtti pisztángoshoz. Itt kukoricalisztbe forgatott sült pisztrángot kapunk fokhagymamártással. Mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána:)

 

 

Az utolsó lejeket a belényesi Petrom kúton költjük el. Robogány után szétválunk, CsLacc Nagyszalontán át húz haza. Közben egyre erősebben felhősödik, Nagyváradnál megdörren ez ég. A hidegfront Biharkeresztesnél kap telibe, innen Debrecenig zuhog. A házunk előtt viszont már újra süt a nap.
A vége nekem 748 km lett, ismét a legváltozatosabb vidékeken, terepeken át. Remélem, a fotók legalább részben visszaadják majd ennek az élménydús másfél napnak a hangulatát.

 

 

 

--- o ---
Kapcsolódó link: Mócföldön át