Ez a túra nem annyira a motorozásról, inkább egy a trianoni határhoz közeli, mégis kevésbé látogatott természeti csoda felfedezéséről szól.

Kevésbé látogatott, mert meglepő módon csak vasúton, azon belül is csak személyvonattal elérhető. Aki autóval vagy motorral érkezik, annak egy bő félórát gyalogolnia kell. Nem fogja megbánni, sőt megfogadja, hogy ide visszatér.

Józsival és Évával a szokásos debreceni találkahelyről (Mikepércsi úti MOL kút) indultunk. Az E60-as útról Köröstopa (Topa de Cris) községnél fordultunk délre, Rév (Vadu Crisului) felé. A faluban helyenként már tábla jelzi a Zichy-barlangot (Pestera Vadu Crisului). Ahol meg nem jelzi tábla, ott horngyulányi román szókincsemet veszem elő. Eltévedni itt nem lehet. A vasút Rév előtt válik el az E60-as közúttól. A közút a Királyhágón, a vasút a Sebes-Körös Révi-szorosán át halad kelet felé. Ahogy Réven elérjük a vasutat, előtte balra kell fordulni. Innen mindenki eldöntheti, hogy meddig tud járművével bemenni a szorosba.

Mi egy rétet szemeltünk ki magunknak, melyről utóbb kiderült, hogy autós parkoló. Csak olyan korán érkeztünk meg, hogy még nem állt ott autó. Enduróval lehet kissé beljebb is merészkedni, de nem igazán ajánlatos, mert helyenként a vonat karnyújtásnyira húz el mellettünk. Megkezdjük sétánkat a szorosban. Előtt lencsevégre kapok egy fahidacskát, mely egy tündéri kis rétre vezet át, ennek közepén egy hatalmas diófa áll.

 

 

A vasút mellett sétálva hamarosan egy szurdokba érünk, melyben csak a vasút és a Sebes-Körös fér el egymás mellett, ők is csak szűkösen. Meg a gyalogösvény, mely gyakorlatilag a vasúti töltés széle. A gyalogtúrázókra számítva a vonat egyébként igen óvatosan húz el mellettünk, érkeztét szinte folyamatos kürtölés előzi meg. A sziklafalban rengeteg kisebb-nagyobb üreg található. A Fehérlófia c. magyar népmese jut eszembe, amikor a címadó főhős betakarja a griffmadár fiókáit. Ezt a mesét a szokásos Debrecen-Csíkszereda távon átlag tízszer meghallgathatom.

 

 

 

A Révi-szoros a Király-erdő északkeleti részén található. Ezen a vidéken - az alacsonyabb tengerszint feletti magasság miatt - egyértelműen a lombhullató erdő dominál. Ősszel különösen szép lehet. Meglepő rengeteg borostyán, mely a fatörzseken magasan felkúszik, de az aljnövényzet jelentős részét is ez a faj teszi ki.

 

 

A töltéstől balra egy kis lápot fedezünk fel. Ennek ?feszített? vízfelszínén gyönyörűen tükröződik a szurdok északi sziklafala. A vasúti töltés túloldalán a Sebes-Körös ezernyi arcát mutatja nekünk: hol kiszélesedik, hol beszűkül a meder, a mélység is változó. A víz nagyon tiszta, a hordalékban viszont némi civilizációs ártalom (pl. autógumi) is felfedezhető.

 

 

A kényelmes félórás séta után egy kis alagúton átkelve a Zichy-barlang vasúti megállójához érkezünk. A megállót és az egykori szállodát gróf Zichy Ödön építtette a múlt század első évtizedében, ő már akkor a frissen felfedezett barlangban óriási idegenforgalmi lehetőséget látott.

 

 

 

Az alagút után, mielőtt átkelünk a Sebes-Körös gyaloghídján, a barlangot elhagyó patak 12 méteres vízesésére leszünk figyelmesek. Lenyűgöző látvány. A barlang bejáratánál - talán a nehezebb megközelíthetőség miatt - csak egy révi magyar néni árul. És ő is csak saját készítésű kerámiát. Hamar összebarátkozunk vele is és a barlangi vezetővel is.

 

 

A barlangvezetés abból áll, hogy kifizetjük az 5 lej belépődíjat, kapunk egy-egy piros műanyag sisakot, majd a bácsi kinyitja a rácsos ajtót és be is zárja mögöttünk.

 

 

A pár évvel ezelőtti internetes leírásokkal és az útikönyvvel ellentétben a barlang világítását már helyreállították, a közlekedést pedig fapallókkal és helyenként igen meredek fémvázas lépcsőkkel oldották meg. A barlangból egy 680 méteres szakasz látogatható, ám ezen is rengeteg a látnivaló. Az alacsony és szűk átjárók tágas termekbe vezetnek, közben meglehetősen nagy a szintkülönbség is. A cseppkövek - Aggtelekkel összehasonlítva - sokkal rosszabb állapotban vannak, mely részben az egykori fáklyás világítás miatti koromrétegnek, részben a cseppkövek vandál letördelésének tulajdonítható. Megható látvány a letört cseppkövek csonkján újraképződő kis kőkezdemény. A másik magával ragadó látvány a búvópatak, melynek felszínén a jól megvilágított cseppkövek szépen tükröződnek.

 

 

 

A barlangból kijövet ismét megcsodáljuk a dús aljnövényzetű lombhullató erdőt.

 

 

A révi nénivel megalkuszunk egy-két kis ajándékra, bár visszajáró aprópénze éppen nincs. Az ösvényen szembejövők megnyugtatnak, hogy még látták a két motort, szerencsére ez így is van. Átgurulunk Vársonkolyosra (Suncuius), közben szép kilátás nyílik az E60-as út mentén elterülő falvakra és a háttérben a Réz-hegységre. A Királyhágó felől viszont sötét felhők gyülekeznek, hamarosan meg is zendül az ég.

 

 

Ekkor mi már egy wellness centrumban kérdezzük meg a Nagy-magyar barlanghoz vezető utat. Sikerült az egyetlen nem magyar pincérrel beszélni, ő viszont hibátlanul tudott angolul. Az utat sajnos fölöslegesen magyarázta el, mert közben leszakadt az ég. Annyit láttunk, hogy nyugat felé nem esik, szóval motorra pattantunk és irány haza. Bő egy óra múlva már Berettyóújfaluban kávéztunk. Eredeti tervünk szerint Révtízfalun (Zece Hotare) át Magyarremetére (Remetea) és a mézgedi barlangba (Pestera Meziad) készültünk volna, de az időjárás sajnos másképp gondolta.

Természetesen visszajövünk, méghozzá ősszel, amikor ez a gyönyörű lombhullató erdő ezernyi színben fog pompázni. Ja, és magunkkal hozzuk a Cselemestert is azzal a hosszú fényképezőgépével, aki egyébként ma egész napon át tartó csuklásra panaszkodott...