Útvonal:
Debrecen - Nagyvárad - Sebesvár (Bologa) - Havasrekettye (Rachitele) - Prislop - Smida - Felsőgyurkuca (Giurcuta de Sus) - Ic Ponor - Pádis-fennsík - Boga-völgy - Vasaskőfalva (Pietroasa) - Belényes - Nagyvárad - Debrecen

Megtett táv: 460 km

Sajnos ennél a mesterkélt geográfiai terminusnál jobb összefoglaló megnevezést nem találtam az egynapos túránkra. Lényeg, hogy a Nagyvárad-Kolozsvár - Torda - Vaskohsziklás - Nagyvárad körben számos hegyvonulat található: Királyerdő, Bihar-hegység, Vlegyásza, Gyalui-havasok. Ezeken a hegyeken völgyekkel és hágókkal tarkított kis utakon több helyen is át lehet kelni (pl. Lesi-tó - Biharfüred vagy Kalotaszeg - Jára völgye). Mi ezen kis erdei utak közül az egyik leghosszabbat és talán a legizgalmasabbat választottuk.

Reggel 7 órás debreceni indulás után eseménytelen utunk volt az "átkelés" kezdőpontjáig, Sebesvárig (Bologa). A Királyhágót igen jó ütemben kaptuk el, egyetlen kamiont meg buszt sem kellett megelőzni, így felejthetetlen kanyargásban volt részünk. Sebesvártól Székelyjóig (Sacuieni) igen jó az út. Ez itt a Sebes völgye.

 

 

 

Kiszemeltünk egy kis gyaloghidat a patak felett, mely nem volt a legjobb állapotban, de azért át lehetett kelni rajta. A szűk völgyben a patakparton és a hegyoldalban is rengeteg a kaszáló. A szénát keskeny és magas kazlakba (buglyákba) rakják.

 

 

Székelyjó után aztán a román fokozatosság szerint változik az útminőség: itt első lépés a megolvadt aszfaltra rászórt aprókavics, melyet maguk az elhaladó járművek taposnak bele az aszfaltba. Amíg a folyamat nem zajlik le teljesen, látványosat lehet tanyázni. Az út egyre keskenyebb lesz. A helybéliek nem nagyon számolnak szembeforgalommal, ennek jeleként egy Aro hajszál híján lesodort a Sebes egyik hídjáról.

Elhaladunk egy fatelep mellett, ahol a hulladékdeszkák látványosan égtek. Az enyhe szélben is a környező fák lángra kaptak. Azóta sem tudjuk, ez véletlen tűzeset lehetett-e vagy a fatelepi technológia szerves része, mert az égő telep mellett a munkások békésen dolgoztak. Én mégis a véletlen tűzesetre tippelek, mert ez a hulladékfa a kályhában is ugyanígy eléghetne télen?

 

 

Havasrekettyénél már murvás, de jól járható az út. Innen egy keskeny patakvölgyön át 6 km-es kitérőt teszünk a havasrekettyei vízeséshez. A 24 méterről alázúduló víz látványa lenyűgöző volt.

 

 

A vízesés melletti erdőben szamócát szedtünk. Imádom a lekvárját, de tojásfehérjével és cukorral rézüstben isteni habot is lehet belőle verni. Visszatérünk a főútra, mely pár szerpentinkanyar után felvisz bennünket az 1250 méteren fekvő Prislop-hágóra. Itt is és az utunk során végig serényen zajlik a fakitermelés.Az út mentén gigantikus rönkök sorakoznak. Józsi "lelépte" a leghosszabbat: 27 méter. Pedig Józsinak ám hosszúak a lábai?A kisebb rönkökből 2-3 méter magas összefüggő falakat emelnek az út mindkét oldalán. A rönköket vontató traktorok és a teherautók részben a forgalmat lassítják, részben teljesen tönkreteszik az utat.

 

 

 

Az útminőséggel itt még nem törődnek. Akármelyik helybélinek tettük is fel a "Drum bine cu motocycleta?" kérdést, a válasz mindig "Da, bine, bine!" volt. Szóval, minden út jó. Szerintük. Az erdőgazdálkodásra visszatérve fakitermelést mindenütt láttunk, erdőtelepítést azonban sehol sem. A lepusztított hegyoldalakat végül meggyújtják, megadván a kegyelemdöfést az egykori fenyvesnek. A nemrég a környéken pusztító vihar csak részben ad felmentést az eszetlen méretű kitermelésre.

A Prislop után leereszkedtünk Felsőgyurkucába, a Bélesi-tó nyugati pereméig. A felduzzasztott Meleg-Szamosból létrehozott Bélesi-tó kb. 20 km hosszan terül el a Vlegyásza és a Gyalui-havasok között. A tó keleti oldala a névadó Jósikafalvánál (Belis) az inkább kiépített, a nyugati szélén "csak" a természetben gyönyörködhetünk. Visszatérve a "főútra" a Meleg-Szamos völgyében haladunk Pádis felé. Józsi bevállalós ember, meg is fürdött a tizenpárfokos vízben. Közben én a partról bíztattam, hogy nyugi, ez a "Meleg"-Szamos.

 

 

Ic Ponor után az út látványosan romlik. Az erdei részeken a gödrökben az átfolyások miatt meggyűlik a víz, ezeken helyenként én félve keltem át. A CBF azonban újra bebizonyítja, hogy igazi "allrounder".

Erről jut eszembe, definiáltuk is rá a "gázlómélység" fogalmát, ami sajnos nem túl nagy. Józsi ekkor "tiszteletbeli enduróssá" avatott. Ejtsünk pár szót Éváról is, aki szó nélkül ült a Varadero utasülésén és folyamatosan fényképezett. Közvetlenül a fennsík előtt az addigi aprókavicsot nagy kövek váltják fel. Nem baj, jönnek szemből, tehát járható az út.

A Pádis-fennsík igen gigantikus. Mi sajnos csak "átrobogtunk" rajta, a karsztjelenségek tanulmányozására és a Bihar-hegység természeti csodáinak (Szamosbazár, Rozsdaszakadék, Csodavár, barlangok) bejárására nem volt időnk. A fennsíkon lévő elszórt fenyves és az éggel összeérő legelők látványa azonban tényleg lenyűgöző.

 

 

 

 

 

A Pádis-menedékháznál aztán az "endurós önfényezésem" szertefoszlik: kijött ide a Seat Cordoba meg a Peugeot 206 is. Bár meglehetősen óvatosan. Az útikönyv meg is adja Belényesben egy kipufogójavító műhely címét?

 

Pádis után aztán a Boga-völgyet vesszük célba.

 

 

Az első kísérlet nem sikerül, a Csodavár-menedékháznál (Cabana Cetatile Ponorului) lyukadunk ki. Nem mi vagyunk bénák, csak az utat nem jelzi tábla. Ahol meg jelzi egy oszlopra drótozott tábla, ott a szélirány határozza meg, hogy merre mutat. Most meg rossz irányból fúj a szél. A Halál 50 órája című kedvenc filmem jut eszembe, mikor az MP-nek öltözött Schumacher hadnagy átfordítja az "Antwerpen" táblát.

Biztos tájékozódási pont egy bácsi, aki egy Aro kisteherautót vezet (helyi kiejtés szerint "Áró, ez 20 éve még státuszszimbólum volt Romániában). Az Aro pedig egy lovaskocsit vontat, melyet rogyásig pakoltak deszkával. Akárhol is kötünk ki, az Öreggel mindig találkozunk és Ő mindig útbaigazít bennünket. Egy meredeken aláereszkedő szerpentines, igen nehéz és hosszú (10 km-es) szakasz áll előttünk. Az utat most már csak nagyobb kőtömbök alkotják. Számoltam, A CBF 4 szép kipufogókönyöke ötször ért le, sajnos a blokkból kinyúló és a kipufogót védő egyik tüske le is tört. Józsitól viszont megkaptam az "aktív endurós" megtisztelő címet. A Boga-völgyben már egyértelműen a lombhullató erdő az uralkodó.

A románok az Ördög lakhelyeként tartották számon a vidéket, féltek is idejönni. A völgyben ma már egymást érik a panziók. Ezt az üdülőtelepet épeszű ember már nyugatról, Vasaskőfalva (Pietroasa) felől közelíti meg. Az egyik cabanában (menedékház) egy nem túl kedves bácsinál eszünk egy csorbát. Csodálkozik, hogy lehet csak levessel jóllakni. Hát hozzon még egy adagot, meg rengeteg kenyeret és gátá (ez meg a "kész" román megfelelője)! A Boga-völgyben a civilizáció közelségére a megjelenő aszfalttöredékek utalnak. Elhagyva a völgyet a Köves-Körös völgyében haladunk nyugat felé. Csodálatosan a folyó által legömbölyített változó színű kőtömbök.

 

 

Aztán Kisszedresnél (Sudrigiu) végül elérjük a 76-os főutat. A napnyugta Nagyvárad előtt ér bennünket. Bár a túra 460 km-esre sikeredett, a lényeg mégis egy kitérőkkel együtt kb. 150 km-es rész volt, melyet hágók és folyóvölgyek (Sebes, Meleg-Szamos, Boga, Köves-Körös) tettek változatossá és felejthetetlenné.

Ide is visszamegyünk!

 

 

Az útvonal-javaslatért köszönet Dr. Nagy-Major Gábornak.