Ez a túra elég nehézkesen kezdődött és elég nehézkesen végződött is.

Történt ugyanis, hogy kitaláltam, régi tervemet valóra váltva elgurulok Máramarosba és megnézem az ottani világhírű fatemplomokat.

A motoros etika íratlan szabályai alapján feltettem a netre az ötletet, bár egy nappal az indulás előtt nem valószínű, hogy bárki el tud kísérni. Legnagyobb meglepetésemre még aznap telefonált MGP és Füzzy barátom, hogy csatlakoznának a túrához.

Az indulást nyírbátori találkozással 4.30-ra tettük, de ebbe alaposan közbeszólt az éjszakai nagy zivatar. Egyikünk sem aludt szemernyit sem, mind a hárman az eget meg a metnetet lestük, és élő telefonos kapcsolatban voltunk. Aztán - nagyon helyesen - úgy döntöttünk, hogy nekivágunk.

Végül reggel hétkor indultunk Nyírbátorból. A határt Vállajnál léptük át, az első megállónk Nagykároly volt. Itt pénzt váltottunk, majd Szatmárnémetin át tempósan elgurultunk Nagybányára. Tankolás és evés-ivás után északkeleti irányba fordultunk a 18-as úton, majd Felsőbányánál letértünk Dióshalom felé. Itt megnéztük a közel 300 éves fatemplomot, melynek tornya 54 méter magas. A templom gondnok nénijével próbáltunk alkudozni, hogy engedje fel bennünket a toronyba, de a mami hajthatatlan maradt. Az ikonosztázt is csak vaku nélkül fotózhattuk le. Visszatérve a Máramarosszigetre vezető 18-as főútra átkeltünk a Gutinon. Ez a bükkerdővel borított hegyvonulat mintegy bevezetője volt a nap további, 1000 méter fölé felvezető hegyi szakaszainak. Az aszfalt sajnos az egész túrán többnyire nagyon rossz volt, helyenként csak lépésben tudtunk haladni.

Az igazi Máramaros a Gutinon túl kezdődik. Az utóbbi száz évben több országhoz is tartozott a vidék: előbb Magyarországhoz, majd Trianon után nagyobbrészt Romániához, a Tisza feletti kisebb rész Csehszlovákiához, a második bécsi döntés után négy évre újra Magyarországhoz, majd a második világháború után Romániához és a Tisza feletti kisebb rész a Szovjetunióhoz majd Ukrajnához. Ennek ellenére mind a táj mind a falukultúra meglehetősen érintetlen maradt. Erről tanúskodnak a faházak, előttük a jellegzetes faragott kötélmotívumos kapukkal és a görög katolikus ill. ortodox fatemplomok. Tetőszerkezetük kicsit emlékeztet a Kós Károly által tervezett négy fiatornyos református templomokra, lehet, hogy a világhírű építész éppen Máramarosból merített ihletet.

A második fatemplomot a 18-as út mentén, a Mára völgyében Deszén néztük meg. A templom- és temetőbejáratként szolgáló faragott fakapu nagyon szép volt, a temetőben minden második sírban a Pop család sarja feküdt.

 

 

 

Desze után letértünk a főútról és gyönyörű, a modernizáció által érintetlen kicsi falvakon át jutottunk el Barcánfalvára. Ez a falu már az Iza völgyében fekszik. Megnéztük a tájházat és az annak kertjében lévő szörnyű faragott medvét. A tulajdonos bácsi alig várta, hogy turisták térjenek be hozzás, még a helyi újságot is megmutatta, melyben ő is szerepelt. Barcánfalván az 1990-es évek elején húzták fel Európa legmagasabb faépületét: az új templom tornya 62 méter magas. A templom mellett kolostor is működik.

 

 

Izaszacsa után Borsa felé fordultunk. Maga a falu nem túl szép, jellegzetes egyutcás völgyi település, ennek megfelelően kb. 20 km hosszú.

Borsafüreden a Hotel Cerbulban egy tartalmas ebéddel jutalmaztuk at addigi teljesítményünket. A marhahúsos csorbájuk és a juhtúrós puliszkájuk különösen finom volt. Borsafüredről felmentünk a Borsai-hágóra, ez 1416 méter magas. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Radnai-havasokra és annak legmagasabb csúcsára a Nagy-Pietroszra (2303 m). A magasabban fekvő részeken bőven volt hó, a vidék leginkább egy elhagyatott Magas-Tátrára emlékeztetett.

Mivel már 5 óra felé járt az idő, hazafelé kellett venni az irányt. Borsa után a Visó völgyében haladtunk északnyugatra Máramarossziget felé. Az út gyönyörű, az aszfalt csapnivaló volt. Az egyutcás elnyújtott falvak egymást érték, a vasutat kb. 17-szer kereszteztük, és egyik átjáró vackabb volt mint a másik.

A túra érdemi része Máramarosszigeten ért véget, mivel ott észleltük, hogy Füzzy barátom Caponordjából szivárog a benzin. A hibát a benzincső tankhoz való csatlakozójának törése okozta. Mivel az utat így nem lehetett folytatni és már kezdett esteledni, ezért otthonról egy motorszállító utánfutóval felszerelt felmentő sereget kellett hívni. Különösen szép látványt mutathattunk, ahogy a benzinkútnál, a kerítés lábazatán a láncba kapaszkodva próbáltunk aludni egy kicsit. Úgy néztünk ki mint a lajhárok.

 

 

Éjjel fél egykor tudtunk hazafelé indulni. Szatmárnémeti felé a két rossz út kozül a jártat választottuk, úgyhogy még egyszer átkelhettünk a Gutinon. Itt annyi érdemel említést, hogy a szerpentines szakasz kezdetén két elszabadult ló vágtatott velünk szemben. A részeg biciklisekhez, a kivilágítatlan fásszekerekhez már hozzászoktam, de ehhez még nem. Három fáradt vezető követte egymást, mind a hárman közel álltunk már a 700 km-hez. És Erdélyben 700 km felér kétszer ennyi autópályával. Mivel a második át nem aludt éjszakánk középén voltunk, Nagybánya után már gyakran meg kellett állni. A sok kávé után megittam életem első Red Bullját ... nem adott szárnyakat. Szatmárnál már pirkadt, Mátészalkán már teljesen világos volt. Nyírbátorban búcsúztam el a többiektől és hazafelé vettem az irányt. Ezen az utolsó 50 kilométeren már az elalvástól féltem, kétszer is megálltam és átmozgattam magam.

Végül fél hatkor álltam be az udvarunkra, a CBF napi számlálója 784 km-t mutatott. A következő emlékképem az volt, hogy dél van és nagyon fáj a fejem - viszont akár rögtön indulnék vissza Máramarosba. Az út jól sikerült, a betervezett látnivalók közül Máramarossziget és a szaploncai bolond temető maradt ki. És a Tiszának is csak a morajlását hallottuk a szigeti benzinkútnál, pedig a folyó felső szakaszát milyen régóta szerettem volna látni!

Ezt az élményt azért osztottam meg veletek, mert Máramaros a nagy főutaktól távol fekvő, relative érintetlen vidék, viszont éppen ezért igazi Paradicsom megszállott Erdély-járók számára. Aki bevállalja, hogy több száz kilométeren át kátyúk között szlalomozik, gyönyörű látványt kap cserébe.


Ősszel visszamegyek!