(Kegyes Misi fotói >itt<)

Menni vagy nem menni?

Menni, mert az Otthon gyermekei nagyon várnak bennünket, számítanak ránk, a motoroztatásra, az esti közös bulira, Bujdosó Janóék rengeteget dolgoztak a szervezéssel, Böjte Atya önzetlen munkájához szükség van az adományra...

Nem menni, mert hideg van és ötödik napja vigasztalanul esik az eső... Maradjunk otthon.

De...bogárka odabent dolgozik...Misiék már elindultak...aztán péntek este megcsörren a telefon...Juhász Jancsi csak eljönne, mert még nem volt Déván, pedig harmadik éve készül...megint csörög a telefon...Türk Csabi Nyíregyházáról érdeklődik, hogy mikor találkozunk...

...ezek után négy motorral állunk fel a Mikepércsi úti MOL kútnál a rajthoz: Csaba a lányával Adriennel, Levente a CV2 ?Kacsa? őrült, Jancsi és jómagam. Van egy kísérő kocsink is, Levente feleségével és Marci fiával. Itt rögtön hadd jegyezzem meg, hogy a kísérő kocsi nem volt szűk keresztmetszete a haladásnak: BMW 740i...V8...288 LE...450 Nm...szóval remekül zárta a sort:)

Útvonal:
péntek: Debrecen - Szeged (Onam, Tomago, Timi)
szombat: Szeged - Makó - Déva (Onam, Tomago, Timi) Debrecen - Nagyvárad - Déva (Jancsi, Csaba, Adrienn, Levente, Majordoki)
vasárnap: Déva - Kiskoh - Nagyvárad - Debrecen (közösen)

Az eső csepeg, 8 fok van, de valahogy nem tűnik annyira reménytelennek. Nagyváradon kihagyjuk a még száraz úton is akadálypályának tűnő elkerülőt, a belvároson hamarabb átverekedjük magunkat. Belényesen eláll az eső, Vaskohtól száraz az út! A Kristyóron az erdei szakaszon viszont még vannak vizes szakaszok, itt nem nagyon erőltetjük a szerpentines mototorás szépségeit. Brádon megállunk ebédelni...megjelenik Blöki, aki - bár jó húsban van - mindig éhes, már a levegőben elkapja a neki dobott falatokat. Efféle Blökik Erdélyben minden parkolóban előfordulnak. Fajtájuk meghatározhatatlan, Levente szerint több apjuk is volt. Bár inkább ezer Blöki, mint két cigánykölyök (lásd a 2005-ös dévai túrát). Kegyes Misivel (Onam) SMS-t váltunk, a ?fő hadtest? 130 regisztrált motorral még 70 km-re van Dévától, épp tankolnak. Így bőven van időnk a pár kilométerre lévő Csernakeresztúron megkeresni a szállásunkat. Csernakeresztúr Dél-Erdély egyik legmagyarabb települése, a lakosság 60 %-a magyar, pontosabban dévai csángó. Őket 1911-ben Bukovinából telepítették ide, hogy aztán 7 év múlva ismét Romániában találják magukat anélkül, hogy elköltöztek volna.

Szállásunk a Nisztor Panzióban van, ezt azonban most nincs időnk alaposan szemügyre venni. Fordulunk vissza Dévára. Pár perccel a csapat előtt gurulunk be a Gyermekotthon udvarára, ahol már állt két motor, ezeken kb. nyolc gyerek csüngött. Aztán tompa morajlás következett, mely egyre erősebb dübörgésbe, dudálásba és az ujjongó gyerekek tapsviharába ment át: megérkeztek a motorosok! Jó volt látni a 130 viharvert, sáros, esőruhába bugyolált kollégát bezúdulni az udvarra. Két perc sem telik bele, már a gyerekek húzzák a kövér gázt. Egy motorra ketten-hárman is felülnek, de veszekedés nincs, türelmesen kivárják a sorukat. Felpróbálják a sisakokat, kesztyűket is, és mindent a legnagyobb rendben visszaadnak.

Jó látni az utóbbi három túráról már ismerős arcokat, végül megjelenik Misi, aki bemutat bennünket a szintén debreceni Tamásnak (Tomago) és Timinek. A szervezők csak igen lassan tudnak bennünket beterelni a templomba. Itt az immár szokásos gyermekműsor után előbb Böjte Csaba testvér beszél nekünk a dévai kezdeményezésről és az eddigi motoros túrákról. Az eső egy próbatétel volt, melyet mi kiálltunk. A túra főszervezője Bujdosó Janó történelmi pillanatról, össznemzeti ünnepről beszél, mivel a csonkaországiakon kívül a felvidékiek (Felvidéki Farkasok) és a székelyek is egy-egy ?különítménnyel? képviselik magukat a túrán. Az eddigi négy dévai út a maghintés fázisa volt, legalább a motoros köztudatba bekerült. A fő hangsúlyt most a felvidéki Perbenyikre helyezik, ahol dévai mintára most indul a gyermekotthon. Az adomány átadása után elénekeljük a Magyar, a Székely és az Egyházi Himnuszt. Szem szárazon nem marad.

A gyerekek már a motorok mellett várnak bennünket, indul a motoroztatás! Előfeltétel a bukósisak és az, hogy a gyerekek lába leérjen a lábtartóig. Az Otthon bejáratánál rendőrök biztosítják a helyszínt. Az útvonal általában fix, a főút melletti Lukoil kútig tart. Én fordulok vagy tízet, közben minden gyermekkel beszélgetek pár szót. A legnagyobb odaadással beszélnek Böjte Atyáról. A világ kicsi, újra mögém kerül Dénes Szilveszter Csíkszentkirályról, akit két évvel ezelőttről már ismerek. Felveszi a kászkát (ez a bukósisak román neve) és megjegyzi: ?Maga a múltkor még más motorbiciklivel volt!?

A legszimpatikusabb egy kislány, aki épp az én Nóra lányommal egyidős. Vele csokoládéból is feltankolunk a benzinkúton. A motoroztatás után a csapat - rendőri biztosítás mellett - Marosnémetibe gurul át, ahol az egykori Gyulay-kastély elég romos állagú épületében rendezték be a motorosok éjszakai szállását. A kastélyparkban volt a vacsora: a kondérban főtt forró paprikás krumpli fejedelmi étel volt a hideg-nyirkos időben.

Az esti koncerteket már nem várjuk meg, Jancsival Csernakeresztúrra megyünk a szállásunkra. A csepegő esőben fordulok egy kört Zsoltikával a Nisztor István kisfiával, ezután a két GS garázsban tölti az éjszakát:) Mi még meglátogatjuk a negyedórányira elszállásolt nyíregyházi társainkat, velük közel éjfélig beszélgetünk. A Tudós Embert idézve ugyanis egy motoros túra nem csak a gáztépésről, hanem egymás megismeréséről is szól. Ennek jegyében Levente alaposan begyújt a cserépkályhába, megkóstolják a szilvapálinkát Jancsi BMW-s lapos üvegéből, az ettől keletkező nyelőcső-égést azonnal hideg csíki sörrel orvosolják. Én egy üveg moldvai pinot noir-t kezdek szopogatni, mely azonban annyira rossz, hogy egy pohár után feladom. Csaba bivalysajttal kínál bennünket, miközben mindannyian Levente ?kacsás? történeit hallgatjuk.

Vasárnap reggel bágyadt napsütésre ébredünk. A tartalmas reggeli után - melynek elmaradhatatlan része a juhtúró, a füstölt szalonna, a házi paradicsom és a zakuszka - szemügyre vesszük a szállásunkat. Ez akár több napos nyaralásra is tökéletes: tiszta két- és háromágyas szobák, virágos udvar, filagória. A vörös göndör fürtös kétéves Dalma, a Nisztor úr kisebbik leánya érdeklődve figyel bennünket. A nagyobbik lányuk motorozni szeretne, ezt a kérését a nagymama közvetíti...gurulunk egy kört.

Brád után találkozunk a kissé hamarabb hazainduló Misivel és Tamásékkal. A Kristyóron a túramotoros különítmény engedélyt kér egy kicsit tempósabb kanyargásra, melyet a száraz úton és a 13 fokban nagyon-nagyon élvezünk. Hogy az élvezetet még fokozzuk egy kicsit, betérünk Kiskohra sült pisztrángot enni. Épp egy éve jártunk először itt, azóta valahogy mindig útba esik. Megkóstoljuk persze a csorbát és a mitiei-t is. A faluban kivételes látványban van részünk: a hegyekből most terelik le a több száz birkát számláló nyájat. Csak úgy hullámzik tőlük az utca, a nyomukban pedig apró, de annál csúszósabb drazsékat hagynak.

A legnagyobb egyetértésben, egy tökéletes hétvége élményeivel, újonnan szövődött barátságok birtokában délután ötkor búcsúzunk egymástól Debrecenben. Bevallom, én erősen meginogtam, de aztán Jancsinak és Csabának köszönhetően vállaltam a próbatételt, mely végül nem is volt annyira próbatétel. Ismét jó volt csak egy pár óra erejéig is jót tenni azokkal, akiknek igazán szükségük van rá.