- Miért pont Albánia? Nincs ott semmi, csak kopár hegyek, szamarak, meg kimustrált öreg mercédeszek. Nincs normális szállás, élelem, rosszak az utak, meg fognak lopni, bántanak, félni kell tőlük. Jó lesz ha valamilyen szuperszónikus külön biztosítást kötsz magadra és a motorodra. Ilyen szavakkal óvnak a barátok, ismerősök amikor elmondod nekik, hogy Albániát tűzted ki utécélul. 

 

Na elárulom neked, hogy minket teljesen elvarázsolt ez a különleges ország!

Mi mindezeknek pontosan az ellenkezőjét tapasztaltuk.

 

Az igaz, hogy diktátoruk - a kommunista Enver Hoxha - a rendszerváltásig (ami kb akkor volt, mint a mienk) teljesen bezárta, és ezzel koldus szegénnyé tette az országát  az  "Együnk inkább füvet, de a függetlenségünket nem adjuk!" jelmondattal.  Azonban ez mára megváltozott.  A diktátor halála után fellélegzett az ország. Mi már nem (csak) a szegénységet láttuk, bár nem is azt kerestük:)  Közlekedni, tankolni, megszállni, és enni tudtunk teljesen európai normáknak megfelelően. Többször aludtunk új vagy felújított szállodában, melyek ár-érték aránya nagyon jó volt.

 

 

Albániában nagyon szeretnek minket, magyarokat!

 

Amikor az albán-magyar barátságról beszélünk, vissza kell kanyarodnunk a történelemben Kasztrióta Györgyig, ismertebb nevén Szkander bég -ig (albánul Skanderbeu), aki Albánia történelmének legkiemelkedőbb személyisége, nemzeti hős, államalapító.
Hazájában a történelem során egyedülálló módon sikerült megteremtenie az összefogást, 54 törzset békített ki egymással, erre utal a zászlaján - ami ma az albán nemzeti lobogó -  a kétfejű, ellentétes irányba néző sas is. Az Oszmán Birodalom terjeszkedését sikeresen megállította negyed évszázadon keresztül. Ő vol Cézár és Napóleon után a harmadik hadvezér, akiről konyakot neveztek el :)

Ebben a harcában nem sok szövetségesre számíthatott (gyakorlatilag kettőre) Európában, akik közül az egyik a mi Hunyadi Jánosunk volt. Ő segítette ugyanis Kasztrióta Györgyöt, így nélküle ma nem is létezne ilyen ország, hogy Albánia.

Halála után 10 évvel 1477-ben Albánia végleg elesett, és beintegrálódott az Oszmán Birodalomba. Csontjait a törökök kiásták és karkötőket készítettek belőle babonából.

 

Szkander bég életében 13 hadjáratot vert vissza, és 25 csatát vívott meg, amelyből csak egyet veszített el.

 

 

 

 

Minden ilyen hosszú túránál nagyon fontos a tervezés, a kilométerek és persze a látnivalók naponkénti beosztása. Ebben nálunk Zozoo az ász. Ezer blogot, utinaplót elolvasott és ezek alapján aprólékosan megtervezte az utat (motoros szemmel kiválasztva azt), leszúrta a szálláshelyeket. Persze sokat konzultáltunk mindezekről, és abban állapodtunk meg, hogy északról dél felé fogjuk bejárni az országot, az Albán-Alpokban kezdve és megnézve a kötelező UNESCO világörökségi listán szereplő városokat, elmegyünk a tengerig.

 

Tekintve a kb 1000km-es távolságot, mely elválaszt bennünket, oda és vissza is kellett Szerbiában egy-egy tranzit szállás, de ezekről itt most nem fogok szót ejteni.

 

Albán-Alpok, az SH20 és SH21-es utak, Theth NP

 

Albániába  Montenegróból egy nagyon pici határátkelőhelyen léptünk be, hogy egyből az Albán-Alpokba érjünk, és végig tudjunk menni a vadonatúj SH20 elnevezésű úton. A határátlépés után ugyan kb 300m kavicsos út fogadott bennünket, de ami utána jött az igazi motoros álom-út egészen le a Shkodra tóig, gyönyörű alpesi környezetben, tükör sima aszfalt kellemes kanyarokkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

A tóhoz leérve visszafordultunk a szintén vadonatújonnan aszfaltozott SH21 -es útra. Ez az út vezet a Theth NP felé, de tudni kell, hogy csak a a nemzeti park előtti utolsó hegygerincig jutottak el az útépítéssel.

 

 

 

 

 

Theth egy szórványtelepülés Albánia északi részén, az Albán-Alpokban, a Theth folyócska katlanvölgyében, és ez az egyetlen autóval is jól járható út vezet oda. Jelen pillanatban azonban az  SH21 utolsó 16km-ét már nem fedi aszfalt. A gondosan karbantartott dózer úton több mint 1000m szintkülöbségen kell leereszkedni, klasszikus visszafordítókkal tarkított szerpentinen. 

 

Tudtam, hogy ez esetleg problémát fog jelenteni a sok csomaggal megrakott nehéz motorokkal, főleg azoknak akiknek a feleségeik is ott ültek mögöttük, éppen ezért felfelé menet még az aszfalton megkértünk egy albán terepjáróst, aki szintén oda igyekezett, hogy vigye le az utasokat, és néhány bőröndöt.

Így könnyítve magunkon vágtunk neki az útnak, amely káprázatosan szép környezeten vezet végig. Viszonylag forgalmasnak is mondható, gyakran kellett félrehúzódva elengedni egymást a szembejövőknek. 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, mert úgy az út fele tájékától szép lassú esőt kaptunk. A köveken meg-megcsúsztak a nehezebb 1200-esek, ezzel rendesen bepánikoltatták a rövidebb lábú motorosokat.

Az elején abban állapodtunk meg, hogy Zozoo megy elől, mert az ő GPS-ébe be volt ütve az út, és az uticél is. Hátul maradok én, hogy ha bárki lemaradna, vagy problémája lenne, akkor tudjak neki segíteni. Na az eső rendesen felborította ezt a "szerkezetet". Hamar magam előtt találtam Zozoo -t is, így akik elől mentek nem igen tudták merre kell menni egy-egy elágazásnál, ilyenkor elég reményvesztetten vártak be bennünket, az esőben tanácstalanul  ácsorogva.

 

A végén azért csak leértünk Theth -be mindenféle esés és műszaki probléma nélkül, még ha csigalassúsággal is. Az eső időközben ugyan megállt, de két társunkat  olyan mélyen megviselte a csúszkálós úton való leereszkedés, hogy úgy döntöttek keresnek valamilyen szállító autót és másnap visszafelé felhozatják a motorjaikat.

Nagyon nehéz egy ilyen döntést meghozni, de mindenképpen tiszteletben kell tartani, ha valaki így dönt. Semmiképpen sem szabad rábeszélni senkit, hogy vállalja az utat, a nehézséget, mert ha bármi baja esik azzal nem csak magának, hanem az egész csapatnak is sokat árthat.

Így meg sem próbáltam győzködni őket, illetve hagytam, hogy mindenki maga döntse el melyik módját választja a visszafelé útnak. Senki sem tudhatta ekkor még, hogy esetleg egész este és talán másnap is végig esni fog-e az eső.

 

A szállásunk egy panzió volt aznap estére. A tulajdonosa - egy angolul jól beszélő fiatal hölgy - nagy segítőkszséggel és végtelen kedvességgel telefonálgatott, hogy szerezzen valami szállító autót. Sikerült is neki, így a két fiú megnyugodott kicsit, bár izgultak rendesen, hogy vajon milyen műszaki tartalmú autó fog értük jönni, hogyan tudják majd rá feltenni a nehéz GS-eket, és hogyan tudják majd megnyugtatóan rögzíteni rajta?

 

Nem aludtam túl jól azon az estén én sem. Nem tudtam mi vár ránk másnap. Vajon hányan vágunk neki motorral, és lesz-e nehézsége valakinek felfelé?

 

 

 

 

Másnap reggel  nyitott égbolt fogadott bennünket, és nem esett éjszaka sem. Ez nagyon bíztató volt, így mind a  maradék négyen úgy döntöttünk, hogy lábon indulunk vissza.

 

Aggódva vártuk a szállítójárművet és nagy megnyugvással töltött el bennünket, amikor konstatáltuk, hogy egy vérprofi autómentő autó érkezett két barátunk motorjaiért, sőt pluszban jött egy pick-up a két feleségért. A motorokat felrögzítettük, és mindannyiónk csomagjait - kihasználva az adódó lehetőséget - felpakoltuk a pick-up hátuljára,  így csomagok nélkül, könnyű lovasság gyanánt indulhattunk felfelé :)

 

Gyors búcsúzás után a motorosokkal elindultunk felfelé. Az út gyakorlatilag teljesen sima ügy volt végig, így alig egy óra alatt fel is értünk. A hágó tetjén egy osztrákosan szuper pihenőt találtunk, így kávézgatva kényelmesen vártuk be az autómentőt és az azon utazó barátainkat.

 

Érdemes talán megnézni az alábbi videót, mely erről a szakaszról készült lefelé és másnap vissza.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miközben a tájban gyönyörködve vártuk barátainkat egy idős házaspár köszönt ránk magyar szóval :) Hamar beszédbe elegyedtünk velük természetesen, és kiderült, hogy a bácsi sokáig dolgozott Albániában, és jól ismeri és szereti is az országot. Most éppen a gyermekeit és unokáit csábította el Theth -be, ahol túráztak pár napot, és most jöttek fel ők is.

Kérdezte persze, hogy merre tartunk, miket akarunk megnézni. Mondtuk neki, hogy ma estére mi Berat -ba foglaltunk szállást, ami Albánia déli részén van már, innen kb 300km-re. Mivel várhatóan ebéd után érnek fel barátaink, így elég húzósnak tünt nekem is az eredeti tervnél maradni. A bácsi és a néni egyaránt azt ajánlotta mondjuk le azt a foglalást és Kruja-t célozzuk meg ma estére. Meséltek még persze Berat-ról és az albán tengerpartról is. Tanácsolták, hogy kerüljük Dures-t és Saranda-t, mivel azok már túlzsúfoltak, helyette ajánlották a Jón tenger partján fekvő Dhermi térségét.  

 

 

Délután kettő körül befutott a tréler a fiúkkal és a sértetlen rakománnyal. Érzkeny búcsút vettünk a végtelenül korrekt, és kedves tréleres segítőinktől. Majd öreg tanácsadóink minden tanácsát megszívlelve eredeti terveinket sutba dobva újraterveztük a hátralévő napjainkat.

 

 

 

 

Kruja

 

Az első jó tanács az Kruja volt.

 

Szuperül bejött, hiszen alig 100km-re volt, így kora délutánra már ott is voltunk, mésrészt olyan fergeteges hotelt találtunk fejenként 20€ -ért, mely közvetlenül a belváros legjobb helyén állt, és hibátlanul berendezett, légkondicionált szobáival, pazar kilátásával, bőséges és finom reggelijével kényeztetett bennünket. Ja és a motorok a szálloda zárt és örzött garázsában pihenhettek végtelen nyugalomban! 

 

Kruja vára az albán nép egyik nemzeti szimbóluma: Szkander bég szülőhelye és hadiszállása, amely közel harminc éven keresztül verte vissza az oszmán sereg támadásait.

A krujai várba a macskaköves bazársoron át vezet fel az út, mely évezredeken át fennmaradt, a 20. század elején majdnem eltűnt, de a kommunista rezsim alatt újra életre kelt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Berat

 

Berat benne volt az eredeti terveinkben, és sikerült a szállásunkat is odébb tenni egy nappal, így oda érkeztünk ahova eredetileg Zozoo betervezett bennünket. Ez is hibátlan szálloda volt, közvetlenül az óváros szélén, az előző napiéhoz hasonlóan nagyon korrekt áron. Nagyon rövid kis motorozás után kora délután már ott is landoltunk. A motoroknak itt is zárt garázs jutott az épület alatt.

 

Az itteni mondás szerint: „Aki nem járt még Berat-ban, nem látta Albániát.”

Ez természetesen így nem igaz, Albánia jóval több Berat-nál, de az kétségtelen, hogy az „ezerablakos város” tényleg egyedi élményt nyújt, és semmi máshoz nem hasonlítható. Az egész város egy nagy nyitott múzeum, furcsa keveréke a muszlim és keresztény hangulatnak, így nem véletlen, hogy 2008-ban felkerült az UNESCO világörökségi listára.

 

A legenda szerint a város úgy keletkezett, hogy két óriás Tomorr és Shpirag összekülönbözött egy szép berati lányon, és harcba keveredtek. Tomorr éles kardjával addig kaszabolta ellenfelét, amíg az halálos sebeket kapott, Shpirag viszont hatalmas kövekkel dobálta Tomorrt, így végül mindketten belehaltak a küzdelembe. Mindketten heggyé váltak (a Tomorr-hegység Albánia második legmagasabb hegye – 2416 m, a Shpirag pedig 1228 m), a lány könnyeiből pedig keletkezett az Osum folyó, ami kettészeli a várost. A lány szíve kővé vált, abból teremtődött a berati vár.

 

 

 

 

Mivel a várnegyed a város legnagyobb látványossága, így mi is oda vettük megérkezésünk után az első utunkat. A várban sétálgatva - miközben azt kerestem honnan lehet a legjobb fotót készíteni a várost kettészelő folyóról - egyszercsak elnyelt a föld. Beleestem egy ciszternába vagy valami kútba. Végtelen nagy szerencsémre semmim sem tört el, mindössze 2métert zuhanhattam és vízbe estem, nem kövekre. Ugyan a telefonom is a vízben landolt annak sem lett semmi baja, sőt a szemüvegemet is sikerült megtalálnom egy a várban lakó bácsi segítségével, aki látta a balesetemet és rögtön körbe is kaszálta az embernyelő lyukat :)

 

 

 

 

 

 

 

 

A szerencsésen végződő szerencsétlen incidens után végül csak megtaláltam a várban a keresett kilátópontot, ott készült az alábbi fotó.

 

 

 

 

Llogara pass

 

A 32fokos kánikulában motorozva egyre jobban kívántuk a tenger hűsítő hullámait, így a mai napon arra vettük az irányt. Ehhez a legszebb utat választottuk: a Riviera-i utat.

 

Qafa e Llogarasë, vagyis a Llogara-hágó. A ‘qafë’ szó albánul jelenti a nyakat, és a hágót is, mert az albánok a hegyvonulatokat, amelyekből szinte az egész ország áll, hanyatt fekvő óriásoknak képzelték el, amelyeken a legkönnyebb a nyakukon átkelni. A Llogara-hágó viszont speciális, csak egyik oldala hegy, a másik oldala szakadék, és alatta a tenger.

Aki Dél-Albániába igyekszik, és gyönyörködni akar a természetben, feltétlenül a Riviéra-i utat válassza. Így a Llogara-hágón át vezet az út. A Llogara-hágóra a tengerszintről lehet feljutni, és ha felértünk, 1027 méter magasból nézhetünk le az Adria és a Jón-tenger találkozására. Ez a legmagasabb pont a tengerparti úton Vlora és Saranda között. A Llogara-hágó a Çika hegyvonulat közepén fekszik, amely a Llogara Nemzeti Park része. A hegylánc legmagasabb csúcsa 2.044 m, és kicsit délebbre található a Llogara-hágótól. Ez a hegyvonulat fut végig a Jón-tenger partja mentén egészen a legdélebbi albán városig, Sarandáig.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dhermi, a Jón tenger partján

 

A másik jó tanács kedves magyar házaspárunktól, hogy ha már tengerpartra vágyunk, akkor ne a túlzsúfolt, elnyugatiasodott tengerparti nagyvárosokat keressük, hanem a Jón tenger partján, Dhermi környékén nézzünk szét.

Ez a tanácsuk is nagyon bejött.

 

2000 méteres hegyek oldalán fekszik ez a város. A tenger partját öblök csipkézik, ezeknek a lapályán folyt a mezőgazdasági termelés, ezért tapadnak a régi települések a hegyoldalra. Dhërmi tengerpartja az egyik legkellemesebb klímájú üdülőhely Albániában. Áprilistól novemberig a víz fürdésre alkalmas, és nagyon magas a napsütéses órák száma. A környéken kisebb tengeri barlangok és izgalmas hajóroncsok is várják a búvárokat. A tengerpart köves, gyorsan mélyül, a víz tiszta.

 

Igazi tengerparti kikapcsolódás várt itt ránk, miután itt is sikerült egy ragyogó és korrekt áron működő szállodát találnunk a tengerpart egy szinte érintetlen részén. 

 

 

 

 

 

 

Elbasan, kulcs nélkül

 

Sajnos eljött az idő, hogy hazafelé fordítsuk a lovakat, és elinduljunk észak felé. Reggel a booking.com -on az Ohridi tó partján foglaltunk egy szállást, és mégegyszer rácsodálkozva a Llogara hágóról a tengerre lélekben már búcsút vettünk Albániától.

Az utolsó nagyobbacska albán városba - Elbasan -ba - érve megálltunk egy kirakodó vásárhoz hasonló képet mutató utcán, hogy el tudjuk költeni maradék kis helyi pénzünket. Megbeszéltük, hogy egy fél óra erre mindenkinek elég lesz.

Egyik barátunk vállalta,hogy ott marad a motoroknál, így én is elindultam a közeli szupermarket -be. Visszaérve már mindenki ott is volt, azonban hiába tapogattam magamon az összes létező zsebet a motorom kulcsát sehol sem találtam.

Lefőttem egy pillanat alatt. Nem vagyok az trehány tipus, nem szoktam a dolgaimat elhagyni.  Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy valahol kiesett a zsebemből.

Kb.10-szer jártam be az utat a szupermarketig oda-vissza, a járdát és az utat kutatva. A boltban a  rendkívül segítőkész vezetőasszony még a biztonsági kamerák felvételeit is visszajátszotta nekem, de a kulcsomat sehol sem láttam. Két albán biciklis kisfiú is a segítségünkre sietett,  de ők sem voltak sikeresek, pedig mindent megtettek.

 

Beindult a telefonálgatás, kérdeztük szervizes ismerőseinket vajon be lehet indítani az F650GS twin-t gyári kulcsa nélkül? A válasz elég egyértelmű volt: nem.

Lassan be kellett látnom, hogy én nem tudom folytatni a túrát.

 

Zozoo nagyon kedvesen felajánlotta, hogy keressünk szállást Elbasan -ban és maradjunk ott mindannyian, én pedig keressek egy ismerőst aki autóba ül és elhozza nekem a tartalék kulcsomat a kb 1200km-re lévő Debrecenből.

El is indult szállást keresni, én pedig telefonon megkértem egy barátomat, aki vállalta, hogy azonnal útnak is indul felém.

 

Kb. 3 óra telt el eddigre a kulcsom keresgélésével, és a helyzet teljesen reménytelen volt.

 

Ekkor Imi jött Katával kézenfogva, és némi mosollyal a bajsza alatt közölte megtalálta kulcsomat: elmondása szerint a szupermarkettel szemben lévő hírlapárus adta neki oda, amikor megkérdezte tőle, hogy nem találtak-e mostanában egy kulcsot.

 

Hatalmas kő esett le a szivemről, szinte összeestem Imi előtt. 

 

 

 

Nem volt abban a percben boldogabb ember nálam, amikor meghallottam a motorom egészséges pöfögését !!! :)

Euforikus hangulatban indultam el a határ felé, és hamarosan ki is léptünk Albániából.

 

 

 

Hát ennyi fért bele ebbe a szűk hétbe. 

 

Végül náhány gondolat Albániáról:

• Az albán emberek igazán kedvesek és segítőkészek
• Gyönyörű hegyek, folyók, tengerpart, élő történelem
• Finom ételek, italok
• Megfizethető árak
• Sok autó,  és legtöbbjük nem a nyomorról árulkodik
• Rengeteg munkára befogott robogó
• Nőket az utcákon alig látni
• Albánia egy a saját útját járó, fejlődő ország  

 

Viszlát Albánia!

 

 

 

 

Az idézetek forrása: albania.cafeblog.hu​