Dubrovniki Nyár Idei nyaralásunk története 3 évvel korábban kezdődött. Akkor a békéscsabai barátokkal közösen terveztünk egy Horvátországi nyaralást. Vicus akkor még Ukrán (Kárpátalja) állampolgár lévén 2x felutazott a Horvát nagykövetségre kifizettünk kb. 40 ezer forintot és a végén mégsem kapott beutazási vízumot Horvátországba. Ígéretet tettem neki, ha megkapja a magyar állampolgárságot, akkor elutazunk nyaralni a horvát tengerpartra.

Vicus 2009.szeptember. 21-én megkapta az állampolgárságot. Az ígéret szép szó....!

Innen eldöntött tény volt, hogy a horvát tengerpartra megyünk. Nekem régi vágyam volt Dubrovnik felkeresése, így a cél is hamar lokalizálódott. Némi zavar az erőben csak a szabadságok környékén támadt, ezért nem foglatunk előre semmit, hanem Fortuna kegyeire bíztuk magunkat (no meg a helyiek kiadó szobáira)! :-) Az útvonalat hónapokkal korábban már tervezgettem végül rászántam magam és készítettem a GPS-ben egy részletes egyedi útvonaltervet a túrához. Autópályáról szó sem lehetett, a célunk eléréséhez legrövidebb és legkalandosabb útvonal pedig Bosznia-Hercegovinán keresztül ígérkezett.

0. nap: Békéscsaba - Siklós.

Azt hamar eldöntöttük, hogy péntek délután a munka után elmegyünk Siklósig, hogy lerövidítsük a másnap ránk váró utat és legyen idő még szállást keresni. Indulásunk előtt 30 perccel Békéscsabára lecsapott egy szupercella! Elképesztően szakadt az eső, de szerencsére amilyen gyorsan jött, olyan hamar véget is ért. Mindösszesen 1 órás késéssel indultunk útnak. Eső szempontjából innen Fortuna kegyeltjeivé váltunk, mert amíg leértünk Siklósra minden oldalon szakadt az eső, de mi szerencsésen mindig elkerültük. Sőt a túra 2300 km-re alatt mindösszesen 10 percet áztunk csak hogy az "érzést" ne feledjük! :-)

 

1. nap: Siklós - Dubrovnik.

Reggel 5 órakor indulás. Az éjszakai felhőszakadás után meglehetősen hűvös és párás reggel fogadott bennünket. Gyors határlépés és belevágunk a nagy útba! Nasice után augusztus 2 hetében sűrű ködben ereszkedünk le a Száva völgyében elterülő Slavonski Brodhoz. A Horvát - Bosnyák határlépés is zökkenőmentes volt. Természetesen a kígyózó kocsisor mellett előrefurakodtunk, de ez senkit sem zavart. Ott ez teljesen megszokott. A Doboj - Zenica - Sarajevo útvonalat követtük. Szenzációs ez a főút. Maga az út csak a városok szélét érinti és lehajtók vannak a lakott területre, így a városi forgalom nem lassítja feleslegesen az átutazókat és nem terheli a várost sem a forgalom.

A mi titkunk Vicussal a túrák során a kitartó, egyenletes haladás! A mi mocijaink amúgy sem túl gyorsak, ellenben takarékosak, kényelmesek és nagy a tankjuk! A Bluetooth-os intercomon meg úgyis folyamatosan beszélgetünk. A Kecske egy jól telecsurgatott tankkal 600km-t a Pegaso 350-et tud elmenni.

Sarajevo előtt ér minket az első meglepi. A főút mentén ezerrel építkeznek, majd hamarosan átmegy az út autópályába. Letérési lehetőség sehol sincs. Mindösszesen 40 km-t megyünk és előttünk a fizetőkapu. Bosnyák pénzünk természetesen nincs! Tankolni kártyáról szándékoztunk, a pályát meg nem tüntette fel a térkép. Szerencsére lehet euroval fizetni a 2 moci 4 euró. Adok egy ötöst és kapok vissza 5 bosnyák pénzt. Sarajevo minden elképzelésemet alulmúlta közlekedésileg! Totális káosz uralkodik a városban. Már a város előtt kilométerekkel lépésben araszol a forgalom. Az utak hosszanti bordázással felmarva és murvakaviccsal vastagon felterítve teljesen véletlenszerűen. A sünök természetesen lesben állnak. Szinte felüdülés volt egy benzinkútra becsusszanni. A Pegi is szomjas volt és 5 órát ültünk már motoron. A tankolás után meglepve tapasztaltuk, hogy az autópálya kapunál kapott ötösért vettünk a kúton egy üveg(1,5 l) ásványvizet, 2 kávét, meg egy nagy csomag nápolyit. Innen mindenki Mostaron keresztül akart minket Dubrovnik irányába küldeni, de mi mégis a Foca - Trebinje útvonalat választottuk az eredeti terv szerint. Nem bántuk meg ezt a döntést! Életem egyik legszebb élménye volt átvágni a Dinári-hegység vonulatain. 1200 m feletti hágók és szurdokvölgyek követték sűrűn egymást. Az útminőség teljesen elfogadható és a legfontosabb, hogy kifejezetten gyér az autóforgalom! Köztudott, hogy a motorosokat leginkább az autósok zavarják a szerpentinek és a túra élvezetében! :-)

Az út lenyűgöző és mivel a hegyekben az idő is hűvösebb kellemesen langyos melegben haladtunk délnek. Bileca után van egy tó. Első látásra nem akartam hinni a szememnek. Hatalmas égszínkék szinte valószerűtlen. Trebinjénél megkezdjük az ereszkedést és éreztük hogy egyre melegebb lesz. Ekkor megkapjuk a túra egyetlen 10 perces záporát. Egy kanyargós úton ereszkedünk tovább a Bosnyák - Horvát határ felé az egyik kanyar után elénk tárul mindaz, amiért az alföldi lélek, ha teheti útra kel nyaranta. A TENGER! Félreállunk és percekig gyönyörködünk a csodás panorámában. Hamarosan megpillantottuk Dubrovnikot is.

Délután 3 kor a GPS hibátlanul bevezetett minket a város központjába. Ekkor kezdődött az egyik legkomolyabb kihívás: a szálláskeresés. Egy darabig kóvályogtunk a városban, hátha meglátunk valamit, de volt vagy 40 fok és mindenki ezerrel veretett az utakon. Vicus besokallt, fáradt volt és nyűgös, ezért taktikát kellett váltanom. Hamarosan útbaigazított egy járókelő, hogy merre van egy Tourist Info. Itt hatalmas "hátizsákos" tömeg fogadott. Bent az ügyintéző kedvesen a tudtomra adta, hogy megszívtuk, mert Dubrovnik egyszerűen megtelt és csak 20 km-re valami faluban van kiadó szoba. Enyhén szólva is ledobta az agyam a láncot! Nem azért utaztam 900 km-t, hogy valami 20 km-re lévő faluban szálljak meg! Kint Vica eközben több előnytelen, de nehezen visszautasítható ajánlatot kapott a vendégekre hiénázó, rámenős helybéliektől. Fortuna ismét kegyeibe fogadott bennünket, mert odalépett hozzánk egy talpig fehérbe öltözött idős úriember (Niko) és korrekt áron kínált kedvesen szobát, gratis garázzsal! Természetesen elvitt megtekinteni a szállást. A 480 ezret futott huszonéves Corsa vidáman furikázott el bennünket a szállásig, pedig én azt hittem, hogy el sem indul. A szállás megtetszett és valóban csak 5 percre volt gyalog a kikötőtől. Így délután 5 órakor már jólesően nyújtóztunk szét az ágyon egy zuhany és egy Ozjusko után! VÉGRE MEGKEZDŐDÖTT AZ IGAZI NYARALÁS!

 

2. nap: Dubrovnik + lazítás.

A motorra rá sem bírtam nézni, így ez a nap egy hosszú reggeli lustálkodás után a városrész felfedezésével, strandolással és a Karlovacko-s üvegre való rácsatlakozással telt. Arra hamar rá kellett jönnünk, hogy a városban hatalmas szintkülönbségek vannak és a végtelenbe nyúló lépcsőmászás a gyalogos forgalom kötelező velejárója! Puhány alföldieknek igencsak szokatlan állapot! A strand, amit találtunk a kedvencünk lett. Egy festői, eldugott kis öbölben terül el. A part murvakavicsos, de a víz mindenütt kristálytiszta és csodálatos a panoráma a tengerre. Este bebuszoztunk az Óvárosba, mert a szállásunk a város másik részében volt. Az Óváros finoman szólva is "turista etetés futószalagon"! Ezrek és ezrek nyüzsögnek az utcákon és mindenütt vendéglátó egységek, éttermek, árusok csábítanak, hogy költsd el a pénzed! A naplementéhez már nem sikerült a városfalra sem feljutni, mert bezárták addigra. (ezt utólag nem is bánom) Egy hosszú sétával jutottunk vissza a városrészünkbe. Mi felfedeztük egy kicsit magunknak a várost a talpamat meg maguknak a vérhólyagok! :-)

 

3. nap: Dubrovnik Pegasoval.

Ezen a napon a Pegasoval vágtunk neki a városnak. Az már gyalogosként is világossá vált előttünk, hogy ez a forgalom és őrült veretés, ami a városban van nem való Vicusnak. Még hogy a magyar motorosok a bunkók! A horvát robogósok számára a piros lámpán kívül semmilyen közlekedési szabály sem létezik! A balra kanyarodó autót kívül-belül egyszerre többen is előzik úgy, hogy előtte keresztezik az útját!!! Ilyet rendszeresen láttunk. Az araszoló kocsisor mellett a szembe forgalmi sávban való veretés is teljesen általános. Igazából az egészben a legmeglepőbb az autósok birka türelme volt! Soha egy duda, se egy keménykedő "nagy menő" aki majd megmutatja a köcsög motorosnak. Az autók a tükörben folyamatosan figyeltek, előzékenyek voltak és türelmesek. A Lapad-félszigeten találtunk a körút végén egy jó kis strandot és ott töltöttük a nap nagyobbik részét. Nekem az tűnt fel leginkább, hogy a strand infrastruktúrája sokkal több vendégre van kiépítve. Természetesen nem zavart a tömeg hiánya, de itt is érezhető volt a válság! Este egy finom bor társaságában ücsörögtünk a kikötő mólóján egy pokrócon. Láthattuk, amint befut egy nagy halászhajó és elkezdik kifelé rakodni a friss jégre rakott tengeri herkentyűket.

 

4. nap: Dubrovnik

Folytattuk a város felfedezését a Pegivel. Mindenféle zugokba és kis utcákba behajtottunk. Visszatértünk az Óvároshoz is. Parkolni még motorral is szinte lehetetlen, még a Pegit is alig tudtuk bestokizni egy forgalomtól elzárt területen lévő szűk helyre. A tömeg ugyan olyan óriási, mint este volt. Valahogy nem érintett meg ez a nyüzsi és ráadásul szinte elviselhetetlenül meleg volt a kőfalak között. Hamar fel is adtuk a céltalan mászkálást és a szálláson sziesztával töltöttük a délutánt. A mediterrán stílust könnyű felvenni! :-)

Este, miközben a pizza vacsit nyomattuk be feltűnt a város térképén egy kilátópont a város felett. A pincér készségesen elmagyarázta, hogy megy oda fel egy felvonó 10 euró/koponya, de vezet fel út is. Királyság! Nekünk meg van Pegasonk! Egy nyaktörően szűk szerpentin visz fel 400 m magasságba pontosan a város feletti pontra. Van egy nagy Kő Kereszt(ez a turista etetés), ahonnan a legjobb rálátás esik az Óvárosra. Csupán néhány fotóra jutott időnk, mert befutott a felvonó és a birka tömeg elárasztotta a terepet. Egyetlen tiszta fotót sem lehetett csinálni. A folyamatosan rikácsoló, lökdösődő, spanyol dömperek sem lopták magukat a szívembe. Az erdélyi táj nyugodt romantikájához szokott lelkemnek ez volt az utolsó csepp! Ott hagytam egy kicsit Vicust, hogy tartsa a helyünket és elindultam felfedezni a környéket. Valahol éreztem legbelül, hogy lennie kell itt még egy olyan zugnak, ahol kettesben élvezhetjük a naplemente romantikáját. Egy romos kőlépcső tetején meg is találtam, amit kerestem. Itt érezhettem át először életemben a párommal a naplemente híres romantikáját. Ráláthatsz az Adriára és az abban elterülő szigetekre, mindezt a lemenő nap vöröse festi meg ezer és ezer árnyalatban! Csak ültünk ott összeölelkezve és egy szó sem hagyta el a szánkat. Mind a kettőnket megérintett a pillanat óriási varázsa! Mereven figyeled, ahogyan a nap lebukik a szigetek csúcsai felett vörös koronát húzva mindenre a messzi tájban. Ehhez hasonlót minden párnak át kellene élnie!

5.nap: Makarska Ténérével.

Ekkor már izgett-mozgott bennem a nyughatatlan motoros és mozdulni kellett valamerre. A Ténérére esett a választásunk, mert a 3 dobozba könnyedén lecuccolunk és a GPS felfogatása is adott a motoron. Még sohasem vittem korábban utast, de pozitív benyomást keltett a gép így is. Makarskára voltunk kíváncsiak. Ezt a helyet több ismerős is ajánlotta. A Dubrovnik - Makarska között lévő parti út 150 km igazi panoráma! Nehezedre esik a szemedet az úton tartani, mert olyan izgalmas, szinte minden méteren lenyűgöző látvány fogad. Az út egyeneseket természetesen csak nyomokban tartalmaz! Számomra a legmeglepőbb mégis a Neretva torkolatvidéke volt. A kopár mediterrán tájjal ellentétben ennek minden négyzetcentiméterét megművelik. Gyümölcsligetek és zöldségkertek végeláthatatlan parcellákban. Izgalmas kontraszt. Makarska pedig egy újabb meglepi volt. Hatalmas sziklák árnyékában egy óriási nyüzsgő beach az egész város. Emberek ezrei, árusok, nyüzsgés és nekem valahogyan mégis bejött. Itt meg kell emlékezzek a roston sült scampi-ról. Ezt sohasem hagyom ki, ha Horvátországban járok. Olyan különleges íze van, amit csak ott és akkor élvezhetsz! Sajnos jól nem lehet vele lakni az biztos! :-)

A hazafelé úton szépen ránk sötétedett és Sarajevo óta a Ténéré is megszomjazott. Szerencsére éppen útba esett egy kis szelet Bosznia, így az olcsóbb bosnyák naftát sikerült újfent tankolnom. Azért ezen a kanyargós szerpentinen a sötétben való konvojozást senkinek sem ajánlom. A gyök kettővel araszoló lúzerek felbosszantják a racereket és ebből elég gázos előzési manőverek születnek. A motoros meg csak próbál életben maradni.

 

6. nap: A Kotori-öböl

Ez a hely sem maradhatott ki a látnivalók sorából. Kora reggel útnak indultunk, hogy még világosban visszaérjünk a szállásra. Montenegro joggal kapta a "fekete hegy" nevet. A távolból felsejlő ormok valóban feketének látszanak. A határon tömeg és több sávban kígyózó sor fogad. A tűző napon az araszolás nem olyan nagy élvezet, de szerencsére az út meredeken lejt (ez visszafele felejtős, fogalmazódik meg már akkor bennem). Egy német motorossal hozott össze a sors a sorban minket. A várakozás alatt csevegtünk egy keveset. Ő éppen Bulgáriába tartott a Napos partra. Egyedül a naked 1200 Banditjával. A térképen nézte ki az utat és ott alszik ahol talál egy campinget. Albánián keresztül tervezte a további utat. Bevállalós egy fazon!

A határ után ízelítőt kapunk a montenegrói forgalom őrületéből. Tele zöldnél tiszta forgalmi helyzetben állóra fékezte előttem a kereszteződés közepében a cápa BMW-jét egy idióta, majd füstölő kerekekkel lőtt ki tovább egyenesen. A következő lámpánál a piroson simán keresztül ment. Az oldalról jövő az ütközést csak vészfékezéssel tudta elkerülni. Herceg-Noviban ezen kívül több érdekes eset is borzolta az idegeinket. Valahogy egyből nem nyűgözött le az öböl, de amint elhagytuk a kompátkelőt a forgalom lecsökkent és a az öböl belseje is egyre szebb lett! Gyorsan meg is álltunk az út szélén egy kis felfrissülésre. A cuccokat ledobtuk a Kecskére és a víz szélén elterülő kis strandon vertünk tanyát egy fügebokor alatt. A víz nagyon kellemes volt és lényegesen sósabb, mint a nyílt tengeren. Úszni szinte egyáltalán nem kellett. A parton fekve elmerengtem a táj érdekes kontrasztján: a tenger és körülötte az ezer méter magas hegyek. Ekkor kezdett csak igazán tetszeni ez a hely! Valahogy kell az a lelki állapot, hogy be tudd fogadni amivel a táj kényeztet. Bevallom a városi forgalom kellőképpen felidegesített, így a táj szépségét sem tudtam élvezni eddig a pillanatig.

A parti útra nem voltam még egyszer kíváncsi, így alternatívát kerestem a hazaútra. A Risan - Trebinje - Dubrovnik útvonalat néztem ki. Risanból a régi út töredezett, keskeny szerpentinjét ismerte csak a GPS. Mindenkinek ajánlom, aki kalandot és lélegzetelállító panorámát szeretne. A nyaktörő, keskeny töredezett aszfaltcsík kígyóként tekereg egyre magasabbra a hegy oldalában. Néhol kőomlások nehezítik az előrejutást, de ezért van az ember fiának Ténéréje! A panoráma minden kanyar után egyre lenyűgözőbb! A keskeny kis út hamarosan beletorkollik egy új építésű főútba. Egy lepukkant útszéli csehóban iszunk 2 kisüveges kólát 4 euróért, miközben egy hajléktalan kinézetű szakállas suttyó nyomul a feleségemre. Miután beverte a sörét felállt odatámolygott a vadi új diesel Octavia Kombihoz és csikorgó kerekekkel elveretett. Montenegró valóban a meglepő ellentétek földje! A hazafelé vezető út is megtartotta ezt a kettősséget. Egy jó darabig egy teljesen új burkolatú úton haladtunk, majd egy rövid régi szakasz után egyszerűen átment az út zúzott kőbe. Ekkor jött el a Kecske ideje! Az eddig minket padlógázon, külső íven előző helyi racerek mind öttel tötyögtek a murvás útalapon. Mi pedig vígan poroltunk el mellettük továbbra is 60-70-nel!

Este rég várt esemény következett. A házigazdánk segítségével reggel a halpiacon vett halat és tintahalat roston sütöttük meg. Sikerült ellesnünk pár fogást a hal elkészítésével kapcsolatban. Hihetetlenül finom ízeket ismertünk meg. A tintahal sokkal finomabb, mint ahogyan kinéz ezt bátran állíthatom.

 

7. nap: Dubrovnik és pihi

Ezen a napon újra átadtuk magunkat a lazításnak és a pihenésnek. Felkerestük az első nap kis romantikus strandját és átadtuk magunkat a tömény lustulásnak. Fel kellett töltődjünk még utoljára a tenger ízével. Kimondatlanul is tudjuk, hogy újabb egy évre legalább mindezt nélkülöznünk kell. Este újból a saját sütésű tintahalak és csevap alkotják a vacsoránkat. A motorokat felcuccoljuk, mindent lerendezünk a szállásadókkal. Hála Nekik is felejthetetlen élményekkel gazdagodva térhetünk haza.

 

8. nap: Dubrovnik - Békéscsaba

Reggel 4-kor csörög az óra. Álmos készülődés, öltözködés, a csomagok útra készre pakolása. Kitoljuk a mocikat a garázsból és még az alvó város ébredése előtt búcsút intünk Dubrovniknak. Az útvonal ugyan az, mint amin jöttünk. Vicus ragaszkodott hozzá, hogy az egyszer már bejárt útvonalon menjünk hazafelé. Jól haladunk a nulla forgalomban. A pirkadat fényei kellő megvilágítást adnak. Trebinje után érnek minket el az első hajnali napsugarak, de mi még sokáig megbújunk a Dinári-hegység csúcsainak árnyékában. Vicus lazán és felszabadultan motorozik. Érzi a féktávokat és a kanyarokat is tempósan nyomja. Érezhető, hogy kipihenten és lazán minden könnyebben megy Neki. Dinamikusan előzgeti a reggeli napsugarakkal együtt előbukkanó első autósokat is.

Nem állunk meg fotózni (bár lenne miért) folyamatosan fogyasztjuk az előttünk álló utat. Sarajevonál újfent szomjas a Pegi és a Kecske is. Hoppá! Mi Horvátországban voltunk nyaralni, de Nekem csak Boszniában sikerült tankolnom! Sarajevo hozta a formáját, de szerencsére hamar magunk mögött hagytuk. Az út eseménytelenül telt. Nasice után leküzdjük az utolsó hágót és hamarosan meglátjuk a Mecseket meg a Villányi hegyeket. Délután 3 körül Villányban újból rászánjuk magunkat egy hosszabb pihenőre. Némi nedűnek is keresünk a csomagokban természetesen helyet! Kaja, kávé, tankolás, még 300 km áll előttünk. Soltvadkerten a fagyizó elcsábít bennünket. Sok hétvégi motoros is ott hesszel. Hitetlenkedve hallgatják alkalmi beszélgetőpartnereink, hogy Dubrovnikból jövünk mind a ketten külön motorral. Az út hátralévő részét már egy falatra nyomjuk le. Este 7-kor még világosban kászálódunk le a motorokról. 900 km és 14 óra után az asszonykám kijelentette, hogy Ő még plusz egy százast is simán lenyomott volna, ha kell!:-)

Amikor betoltuk a gépeket a garázsba, akkor tudatosult bennem, hogy megcsináltuk és felejthetetlen élményekkel gazdagodva, gond nélkül értünk haza. A kezdeti nehézségek ellenére ez a nyaralás szinte tökéletesre sikeredett és igazi motoros élmény kerekedett belőle. Jövőre talán visszatérünk......