A reggeli debreceni indulásra 9 motor gyűlt össze, kettőn utas is ült. Dóri már rutinos utas a GS-en, Katának viszont külön köszönet, hogy az SV 1000 S nem éppen legkényelmesebb utasülésén zokszó nélkül végigbírta az utat.
Nagyváradon a csapat egy kis ízelítőt kapott a román valóságból: az "elkerülő" vélhetően azért elkerülő, mert el lehet kerülni a kátyúkat meg a kamionokat. Rátérve a 76-os útra Déva felé, végre megszűnt az Alföldön végigkísér(t)ő oldalszél: nyugat felé előbb kis dombok védtek bennünket, melyek Belényesnél már hegyekké nőttek: ez a Béli-hegység. A távolban már Félixfürdő után előtűntek a Bihari-hegység hófödte csúcsai.

Fenséges látvány ez a "semmiből" 1800 méter fölé meredő, sajátos mikroklímájú hegyvidék, mely évszázadok óta a mócok lakhelye (Tara motilor, mely magyarra fordítva "Mócországot" jelent, hivatalosan mi Mócföldnek mondjuk).

Vaskohsziklás után keletnek fordultunk a 75-ös útra. Hamar az 1160 méteres Bihar-hágón találtuk magunkat. A vidék gyönyörű,az út hagy maga után kívánnivalót, de hát pont ezért van a fél csapatnak GS-e. Előkerülnek a fényképezőgépek is. Van is mit fotózni: kristálytiszta időben havas hegycsúcsok, a hegyoldalban esztenák, és Aranyosfő után az Aranyos folyó festői völgye. A magasabban fekvő útszakaszokon még hógolyózni is tudtunk volna.

Az Aranyos völgyében Topánfalváig megyünk, itt kitérőt teszünk Verespatak felé. Eleinte kicsit csalódottak vagyunk, mert egy főtérnek nevezett portengert és rengeteg düledező épületet találunk. Aztán rájövünk, hogy Verespatak és környéke az a fajta vidék, ahol meg kell találni a szépet. Vegyük csak számba, miből is áll ez a szépség.
A főtéri házak még romjaikban is az egykori bányászváros jólétéről tanúskodnak: majdnem mindegyik emeletes.

Aztán szép lassan megtaláljuk a főtértől pár méterre egy kis dombon a római katolikus templomot, a szomszédos dombocskán az unitáriust, majd Abrudbánya felé az ortodoxot is. A római katolikus templomba - bár be van zárva - de a rácson keresztül be lehet pillantani. A régi ülésrendről a "férfiak" felirat tanúskodik a padokban. A templomok mérete is jóval meghaladja az ilyen nagyságú településeken szokásosat, ez is az egykori jólét jele.

A főtéren a boltban pár szavas román szókincsemmel próbálom megtudakolni, hol laknak magyarok a faluban. A boltos néni (akinél budafoki sonkát is lehet kapni) a főtér szélén egy házra mutogat: ott lakik Székely Öcsi bácsi.

Vele gyorsan összebarátkozunk. Mindenképpen meg akar kávéztatni bennünket, pedig sietnénk már visszafelé. A kávéból végül eperszörp lesz (jaj de finom volt), mely mellett Öcsi bácsi elmondja az aranybányászat régi technológiáját: a bányából kitermelt kőzetet csillével majd lóháton vitték a zúzdához, ahol a köveket porrá aprították. Végül egy ülepítő edényben a haszontalan "felülúszót" eltávolították, az üledékben maradt a nyers arany. Kicsit különbözik a Rosia Montana Gold Corporation cianidos technológiájától?Ez a cég szeretne az aranybányászathoz külszíni fejtést végezni a falu helyén. A nagy port kavart ügyről szól Kocsis Tibor: Új Eldorádó című dokumentumfilmje. Érdemes megnézni. Öcsi bácsiéknál a szobabelső sem falusi jellegű: polgári stílusú bútorokkal berendezett, többszobás tágas lakás.

Az érkezésünkre összesereglett helybéliektől végül egy román és angol nyelvű Verespatak fotóalbumot kapunk ajándékba. Ez az igazi erdélyi vendégszeretet, etnikai hovatartozás nélkül: ami kevés van nekik, azt is odaadják és megosztják a vendéggel.

 Az eredeti terv szerint az érkezési útvonalon mentünk volna haza, de a csapat többsége végül a körút mellett dönt. Visszamotorozunk a 75-ös útig, majd a közben patakból folyóvá nőtt Aranyos völgyében megyünk tovább keletnek. Borrévnél északra fordulunk a Jára völgyébe. Eleinte egy festői szépségű szűk folyóvölgyet látunk, mindenütt kirándulókkal. Kár, hogy a szemét is ipari mennyiségben van jelen mindenütt.

Aztán a völgy kiszélesedik, a hegyek dombocskákká simulnak, a kis tiszta falvak szélén megjelennek a magyar helységnévtáblák. Kalotaszegből kapunk ízelítőt: Magyarléta, Tordaszentlászló, Magyarlóna. A távolban pedig tisztán látszik Kolozsvárnak a Monostori lakónegyede. Egyszer majd oda is elviszem a csapatot, hogy a hazai panel-lakótelepeket jobban megbecsüljék utána? Gyalu előtt érjük el az E60-as utat. Innen a szokásos útviszonyok mellett robogunk hazáig: előbb rengeteg kamion, majd a vakító nyugvó nap, a szokásos kaotikus nagyváradi forgalom, és utána az Alföldön már teljes a sötétség.

Ezen a túrán - Debrecentől Debrecenig - kicsit több mint 600 kilométert tettünk meg, rengeteg tájegységet láttunk és ötletet is kaptunk a következő túránkhoz a Kalotaszegre.

Személy szerint engem mint "félszékelyt" külön örömmel tölt el, hogy a keletitúrás csapat nagyon megszerette Erdélyt.