Partiumnak az ország három részre szakadása után azokat a kelet-magyarországi megyéket nevezték, melyek az erdélyi fejedelem fennhatósága alá kerültek (maga a szó a "dominus partium regni Hungariae" azaz "Magyarország részeinek ura" kifejezésből ered). A Partium tehát nem része a történlemi Erdélynek.

Jelen túránkban a Partium egy részéből kapunk kis ízelítőt: előbb látogatást teszünk Szatmár déli részén, Nagykárolyban, majd az Érmelléken barangolunk. Az Érmellék az Ér és a Berettyó által határolt terület, melyet egykoron kiterjedt mocsárvilág jellemzett sajátos növény- és állatvilággal. Ez a mocsárvilág az itt élők mindennapjait is meghatározta: a tavaszi áradások idején a csónak volt a legfőbb közlekedési eszköz, a mocsár ugyanakkor a halászok és gyékényfonók számára megélhetést, a lakosságnak élelmet, menekülési lehetőséget jelentett. A terület XX. századi lecsapolása egyszerre szüntette meg ezt a sajátos világot, cserébe viszont kiterjedt megművelhető földterületet adott. A területet 1920-ban Romániához csatolták.

E vidéken született a magyar irodalom három óriása: Ady Endre, Kölcsey Ferenc és Kazinczy Ferenc. Az egymáshoz közel eső, Debrecenből egy nap alatt meglátogatható emlékek tálcán kínálták egy kellemes szezonkezdő túra lehetőségét.

A nyírábrányi találkahelyen jó volt az ismerős debreceni, nyíregyházi, tiszaújvárosi és békéscsabai arcokat viszontlátni. Egy Deauville kivételével valamennyien túraenduróval (Varadero, Caponord, Pegaso és persze temérdek GS) érkeztünk, de így legalább lesz kit a következő szezonra agitálni...

 

 

Az első betervezett látnivalónk Nagykárolyban a Károlyi-kastély volt. A nagy múltú város egykoron Szatmár megye székhelye és a Károlyi család birtokközpontja volt. Nagykároly virágkora Károlyi Sándor idején kezdődött, aki jelentős számban telepített svábokat és zsidókat is a városba.1926-ig Szatmár-megye székhelye is volt. Maga a kastély meglehetősen eklektikus, a jelenlegi formáját Ybl Miklós tervei alapján nyerte el 1894-ben. Az épület állaga kifejezetten rossz, a felújítás pénz hiányában 1989 óta többször félbeszakadt. Az egyetlen új rész a tavaly felszentelt ökumenikus kápolna. Van itt egy erdélyi fotókiállítás és a "klasszikus" múzeum, mely rengeteg rossz minőségű kitömött állatból áll. Mint annak idején Ceausescu alatt másutt is...

 

 

 

 

Második látnivalónk Érmindszenten Ady Endre szülőháza volt. Nagykároly és Érmindszent között segítettünk két motoros srácon, Kawájukból ugyanis kifogyott a benzin. MGP elvitte az egyiküket a tasnádi kútra másfél liter naftáért. Érkáváson megállított a rendőr és figyelmeztetett, hogy libasorban haladjunk, ne zippzár alakzatban. Túravezetőként nem először járok így Erdélyben... Érmindszent az Érmellék sík, északi részén fekszik.

 

 

 

 

Ady szülőháza szépen felújított állapotban látogatható, a gondnok a román államtól kapja a fizetését. A parasztház jellegű szülőház mellett az Ady család 1900-ban csinos udvarházat építtetett polgári berendezéssel. Mindkét épületben a család mindennapos tárgyaiból és a költőóriás életéből összeállított kiállítást rendeztek be.

 

 

 

A szöveg különösen aktuális, a felvállalásához nagy bátorság kellett 1957-ben!

 

Magában a falucskában a régi kis házak a rendezett udvarokkal, a gémeskutak, a vasárnapi istentisztelet után a bágyadt napsütésben az utcákon lézengő lakosok mind-mind a nyugalmat árasztják. Ezt a nyugalmat (és a port) vertük fel a motorjainkkal.

 

 

 

 

 

 

 

Következő úticélunk Sződemeter, melyet némi keringő és a tasnádcsányi baptista közösség tagjai segítségével találtunk meg. Ennek az az oka, hogy Tasnádnak a Margitta felőli végén a "Sauca" tábla gyakorlatilag olvashatatlan. Itt már megjelennek az első érmelléki dombok, üdítő látványt nyújtva az Alföld egyhangúsága után. Sződemeteren született Kölcsey Ferenc (1790-1838). A család udvarházában jelenleg a görög katolikus parókia működik, ezt az éppen zajló mise miatt nem tudtuk megnézni.

 

 

 

 

Megdöbbenünk azon, hogy magyar szót alig hallani: csak a helybéliek mutogatása és némi telefonálgatás után kerül elő egy magyar srác, aki nagy nehezen kinyitja nekünk a református templomot és a szomszéd házikóban berendezett szegényes Kölcsey-emlékkiállítást. A helybéliek szerint a templom mögötti réten írta Kölcsey a Himnuszt. Érdekes, a mű keletkezési helyét a szatmárcsekeiek is magunknak tulajdonítják...Mindenesetre a dombocskán lévő kis templom a festett padaival és hímzéseivel, valamint a templom mellett álló egész alakos Kölcsey-szobor büszkén hirdetik a két évszázaddal ezelőtti magyar múltat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel az alkalmi idegenvezetőnk még nem is hallott az alig 15 km-re fekvő Szalacsról, meg a nyugati égbolton sötét fellegek gyülekeztek, ezért nem Szilágypéren át, hanem "főúton", Margittán, Érbogyoszlón és Ottományon át jutottunk el Szalacsra. Megjegyzem, a Margitta utáni vadonatúj út egy kellemes kanyargásra kiválóan alkalmas.

 

 

 

A lényegében színmagyar község a nevében is őrzi a híres múlt alapjául szolgáló sót. Itt volt az Aranybulla által szigorúan meghatározott sólerakodó helyek egyike. Az Erdély belsejéből érkezett sót innen vitték tovább nyugat felé. A XIV. századtól kezdve aztán a sókereskedelem átalakulása és a törökdúlás miatt az egykori szabad királyi város fokozatosan elveszítette jelentőségét. Ráadásul a XIX. században a főutak és a vasútvonal is elkerülte Szalacsot. Ennek annyi előnye van, hogy a falukép az utóbbi évszázadban nem sokat változott. Szalacsi nézelődésünket a központban, az egymás mellett lévő római katolikus és református templom előtt kezdjük.

 

 

Innen felgurulunk a falu fölé magasodó dombokra, ahol több sorban a domboldalba vájt borospincék találhatók. A szőlőtermesztésnek az Érmelléken komoly hagyományai vannak. Szalacson napjainkban előállt az a különleges helyzet, hogy több borospince van mint lakóház. Ennek persze egyszerű oka van: a lakosság öregedik, ugyanakkor más települések lakói körében divattá vált szalacsi pincét venni. A pincesorok tetejéről csodálatos kilátás nyílik nyugatra, Érmihályfalva felé.

 

 

 

Ezután újdonsült ismerősünket, az alpolgármestert látogatjuk meg, aki a kocsmájában megvendégel bennünket egy üdítőre és felveti egy nyári motoros találkozó gondolatát. Az igazi élmény azonban ezután következik: betérünk a református plébániára, ahol Botos András Lelkész Úr Cselét és jómagamat a tavalyi utunk után azonnal megismer. A presbiterek kinyitják nekünk a templomot, ahol megnézzük a fémet nem tartalmazó hatszögletű fa tetőszerkezetet és a tornyot a majd egy tonnás haranggal, mely még a "magyar időkből" való. Nadtom barátunk megtalálja az orgonát, és a templomban rövidesen felcsendül a "Let it be" és a "House of the rising sun" kezdetű zsoltár, a presbiterek nem kis tetszésére. A kóruson figyelő Csele kezében közben szinte ég a fényképezőgép. Éppen véget ért a presbiteri ülés, melyet Sándor-nappal kötöttek egybe. Megtudják, hogy van köztünk egy Vas Józsi, és hosszú dalos József-köszöntőbe kezdenek. Megható pillanatok következtek ezután, közösen elénekeltük a magyar és a székely Himnuszt. Az utóbbi során a tapasztaltabb Erdély-járók fülének feltűnik, hogy itt az "Erdély"-t "Erdely"-nek mondják. Már napnyugta van, mire a címcserék után elbúcsúzunk a Lelkész Úrtól és a presbiterektől.

 

 

 

 

 

... és aztán ...

Érmelléki barangolásunk második részében Érsemjént (Simian) nézzük meg, majd a közigazgatásilag hozzá tartozó Feketefalun (Voivozi) és Érselénden (Silindru) át jutunk Székelyhídra, a trianoni határt itt lépjük át Debrecen felé.

 

Érsemjén a XIII. század óta lakott település, a Balog-Semjén nemzetség birtoka. 1550-ben a falubéliek a református vallást veszik fel. A falu híres szülötte Kazinczy Ferenc, Fráter Lóránd és Csiha Kálmán.

 

Kazinczy Ferenc (1759-1831) nyelvújító élete első hét évét töltötte Érsemjénben. Később, a Martinovics-féle összeesküvésben történő részvétele miatt letöltött börtönévek után 1802-ben és utána többször is visszatért szülőfalujába. Itt találkozott többek között Csokonayval is. Fráter Lóránd (1872-1930) katonatiszt, hegedűművész, dalszerző Nótáskapitányként vonult be a magyar történelembe. Felmenői között találjuk Fráter Györgyöt, Várad püspökét is, aki 1540-ben az akkor csecsemő János Zsigmondot királlyá koronázta.

 

Csiha Kálmán (1929-2007) ny. püspök, akit 1957-ben egy koncepciós perben - fel nem jelentés miatt- 10 év börtönre ítéltek. Börtönben, ill. munkatáborokban eltöltött éveiről Fény a rácsokon c. önéletírásában emlékezik meg. 1990-ben, a forradalom után választották az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé.

 

A falu központjában, a híres szülöttek emlékére igényes kiállítást rendeztek be, melyet Csorba tanárnő örömmel mutat meg nekünk. Különösen érdekesek a Fráter család rokoni szálai: Madách Imre felesége Fráter-lány volt, Fráter Lórándnak - törvénytelen lánya révén rokona Pongrácz Gergely, a Corvin-köz 1956-os hőse, sőt, kétoldalas bonyolult családfa bizonyítja, hogy még az angol királyi család is rokon.

 

 

 

Külön érdekesség a református templom, melynek történetét Fülöp János Lelkész Úrtól tudjuk meg. A templom dísze az 1807-ben készült festett szószék, melyen Jézust a Prófétákkal, ill. Jézust a Samáriai Asszonnyal láthatjuk. Festett szószék református templomban igazi ritkaság. A falu kétharmada magyar, a magyarok többsége református, élénk gyülekezeti munka folyik.

 

 

Hadd említsem meg, hogy a faluról egy három nyelvű (magyar, román, angol) és külön egy magyar nyelvű színes, igényes ismertetőt kapunk. Az emlékkiállítás szomszédságában Internet café működik. Uniós forrásokból építik a vízhálózatot és az utat. Nemhiába, ők tudnak profitálni az Unióból.

 

 

 

 

Itt a horgásztó partján, a napnyugta csendjében megállunk fényképezni. Valamikor ilyen lehetett az Érmellék: tavak, mocsarak, nádasok és igen-igen gazdag állatvilág. Utóbbiból kis ízelítőt kapunk néhány fácán és egy fiatal szarvas képében, melyet Csele nagyon le akart fotózni, de ezúttal a pályázatnyertes kép elmaradt. Nem sok híja volt.

 

 

 

Érseléndről kb. 5 km-es változó minőségű földút vezet át a Székelyhidat Létavértessel összekötő tökéletes minőségű aszfaltra. A földút a vasút és a tőle pár száz méterre húzódó trianoni határ között vezet. Itt pár éve még biztosan megállítottak volna.

Szinte észre sem vesszük, és megint Magyarországon, ill. a Nyírség homokjának délre benyúló részén vagyunk és tempósan húzzuk haza a gázt Debrecenig.