Hónapokkal ezelőtt jelentkeztem a motorozz.hu "48 óra magyarország határai mentén 2. menet" c. túrakiírására. Az első, májusi teljesítménytúra óriási érdeklődés mellett zajlott, 85 motoros teljesítette az ügyességi feladatokkal is nehezített távot. A túra alapkoncepciója szerint az itiner a trianoni határhoz legközelebbi aszfaltúton vezet, kihagyva a zsáktelepüléseket. Akármennyire is megcsonkították az országot, a természeti akadályokat (folyó, hegygerinc, stb.) gyakran nem követő határvonal igen tagolt lett, így a "teljesítménytúra" címet helytállónak érzem. Főleg, ha figyelembe vesszük az utak állapotát és a sok helyen aprófalvas településszerkezetet is. Mivel az itinert pontosan követve sok olyan helyen is jártunk, mely egyébként sosem lett volna motoros túra célja, így utólag is nagyon megérte belevágni. Még akkor is, ha számos alkalommal kövér gázzal húztunk el természeti vagy történelmi látványosságok mellett. Olyan érzésem volt, mint amikor a vendéglőben végignézem a menüt, végül nem rendelek semmit, mégsem maradok éhes...

 

 

A hosszas szellemi készülődés végén majdnem füstbe ment a terv: egy héttel az indulás előtt előbb a H1N1-szerű nátha tört ki rajtam, mely nem akart elmúlni. Aztán Tomago barátom mondta le az utat. Az utolsó pillanatban azonban összeállt a Csele - Jani - Csaba - Majordoki kvartett. Az indulás előtti este eldöntöttünk pár alapelvet: 1. a lakhelyünkhöz legközelebb, Vámospércsen csatlakozunk az itinerhez; 2. az óramutatóval ellentétes irányban fogunk haladni, hogy az Északi-középhegység emberpróbáló útjait még friss állapotban abszolváljuk.

 

Indulás Debrecenből napkeltekor, Vámospércsről pár perccel 7 óra előtt. Nullázom a napi kilométer-számlálót, melyet minden megadott benzinkúton le fogok fotózni. A reggeli párában csinálunk egy csoportképet is. Már mindannyian a motoron ülünk, mikor Jani barátom leszáll és komótosan elkezd a topcase-ben matatni. Ismerős pillanatok...addig élcelődünk rajta, hogy szegény három napon át ki sem nyitja többet a dobozt:)
A mindannyiunk számára ismerős nyírségi erdőkön át érkezünk Vállajba, majd Nagyecsedre. Innen egy 15 km-es keskeny aszfaltcsíkon jutunk Tyukodra. Csengerben Csele már nagyon éhes, meg is állunk egy pékség előtt. Jó nézni, ahogy Laci a friss kiflit egy pohár tejfölben tunkolja. Mint egy jóllakott napközis:) Jani aggódik, mert a GS Adv kardánjából a hátsó tengelynél szivárog az olaj. Ez így is maradt a túra során végig, de szerencsére más hibajel egyik motornál sem jelentkezett.
Garbolcot, az ország legkeletibb települését elhagyva már az ukrán határ mentén motorozunk. A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet erdői és kicsiny falvak váltogatják egymást. A házak előtt a lócán apókák és anyókák támasztják a botot. A földeken csak kevesen dolgoznak: az almaszezon még csak most indul, több helyen krumplit szednek. Az út szélén várandós cigányasszonyok tolják a babakocsit, mellettük a "nagytestvér" totyog. Érkezésünkre szúrós szemű, maszatos purgyék csavarják az öklüket. Nem, egyszer sem húzunk kövér gázt a gyári kipufogókkal szerelt GS-eknek. A nép- és kerékpársűrűség csak a kocsma előtt jelentős.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Lónya és Tiszamogyorós közötti pontonhidat az alacsony vízállás miatt elbontották, helyette komp közlekedik, mely 100 azaz egyszáz forintért vitt át bennünket a túlsó partra. A kora őszi verőfényes napsütésben a Tisza leírhatalan nyugalmat áraszt. Ez a nyugalom - a hétvégének és a mellékutaknak köszönhetően - hál'Istennek az egész túrán végigkísért minket. Az újabb tiszai átkelésre nem kell sokat várni, a Tuzsér és Zemplénagárd között két hónapja újraindított kompon 200 Ft-ot fizetünk. Sátoraljaújhelyig még az Alföldön haladunk, de már van pár technikás kanyar.
Újhelyen megszemléljük a Ronyvát, melyet a csehek meg a tótok hajózható folyóként jelöltek meg Trianonban. Hajózható is...egy papírcsónak számára. Az Avanti kútnál jólesik a pihenés. Az első napon még minden megálláskor bekaptam egy Algopyrint jó sok ásványvíz kíséretében. Estére ki is izzadtam a vírusokat:)

 

 

A közelgő zempléni kanyarok kellemes bizsergést keltenek bennünk. Az öröm azonban korainak bizonyult, Laci az első valamirevaló kanyarban megcsúszik a murván, keresztbe fordul és már állíthatja is fel a tankig dőlt GS-t. Hál'Istennek semmi baja nem történt sem neki, sem a motornak. Az a rohadék murvakavics az összes jobbos kanyar közepén ott volt...én ki is találtam egy "segélyért murvakavics-takarítást" közmunka-programot.

 

 

 

A 3-as és a 27-es főút közötti abaúji szakasz egy része közvetlenül az országhatár mellett vezet. Meg is állunk fotózni egy "Államhatár" tábla mellett. Schengeni országokról lévén szó, határőrt ezen a szakaszon már nem látni. Utólag tudtuk meg a médiából, hogy Krasznokvajdán valamilyen fekete bűzös gyűrűsféreg invázió volt...mi szerencsére nem láttunk egyet sem. Rakacán Cselét a köves domboldalba vezeti a GPS. Kicsit bátortalanul követem, szerintem nem arra kell menni. Kinézem magamnak a legnagyobb követ, amire nem szabad rámenni...hát persze, hogy megdobta a hátsó kereket...így a lényegében már álló Piros Boci is tankig dőlt. Épp annyi időm volt, hogy lebüdöstehenezzem meg felállítsuk, mikor megjelentek a rakacai purgyék. - Bácsi, mennyibe került a motor? - kérdezték. Ingyen volt vazze, segélybe kaptam.

 

 

Aggteleken már nagyon éhes a csapat, megállunk egy babgulyásra a cseppkőbarlang előtti parkolóban. Innen újult erővel húzzuk a gázt Ózdig. A 25-ös főutat elhagyva ismét közvetlenül a határ mellett motorozunk. Zabar után megcsinálták az utat, még a murvakavics is kevesebb, szóval Tarjánig igazi örömmotorozásban volt részünk.

 

 

Litkén, Szécsényen és Balassagyarmaton át egyre fáradtabban haladunk nyugat felé. Balassagyarmaton telefonos segítséget kérünk Cselényi Zsuzsitól, akinek az interneten kell szállást találnia a Dunakanyarban. Pár perc múlva érkezik a válasz: Hotel Kenderes, Zebegény. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire odaérünk. Át kell menni ugyanis egy Tésa nevű falucskán, mely egyébkén festői erdős-dombos helyen fekszik, közvetlenül a határon. Mind a be- mind a kivezető út kátyús, egysávos. Ráadásul már sötétedik is. Vámosmikola után meg a Dunáig építik az utat. Közvetlenül Zebegény előtt elered az eső is...ideje megérkezni.

 

 

A szállást csak ajánlani tudom mindenkinek. Kedvesek, rugalmasak, és a konyhájuk is jó: az egyik szakács erdélyi, így húsgombócos csorbát és juhtúrós puliszkát ehettem a Dunakanyarban! A többiek meg a Csaba és a Jani barackpálinkájának összehasonlító elemzését végzik. A reprodukálhatóság érdekében többször is rácsatlakoznak a két laposüvegre:) A szaunát és a fürdőt a kedvünkért tovább tartják nyitva.
Másnap reggel mág sötétben reggelizünk. Kényelmesen elérjük az első, 6:40-es szobi kompot. A kompon csodálatos dunai napkeltét látunk, ezt nem győzzük fotózni. Tíz perccel később már a Dunántúlon vagyunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Esztergomtól Győrig főúton haladunk, csak a temérdek vasúti átjáró csempészett némi változatosságot ebbe a szakaszba. Főleg, hogy majdnem mindegyikben pirosat kaptunk:) Győrben a Mosoni-Dunán átkelve megkezdjük a szigetköz átszelését - hosszában. Az ingatlanok kora és állapota alapján megítélve a győri agglomeráció hatása Győrladamérig tart. Ezután termőföldek és helyenként sűrű akácosok váltják egymást. Sok a kemping, több helyen evezési lehetőség is van. A falvacskák tiszták, virágosak és - az országkerülés során először - hosszabb kerékpárutak is láthatók.

 

 

A rajkai MOL kútnál beszerzett információk, a papírtérkép, az itiner és a GPS adatait összevetve sem tudjuk eldönteni, hol van a határhoz legközelebbi aszfaltút. Hegyeshalmon át Mosonszolnokig egyértelmű az út, innen egy murvás úton sikerült betévedni egy "Albert Kázmér puszta" nevű faluba. A településjelző táblán nagyvonalúan csak "Albertkázmér" szerepel. A kivezető út is murvás majdnem Várbalogig. A Kisalföld mellékútjai semmivel sem jobbak, mint nálunk keleten. Több helyen is egykori uradalmi gazdasági épületeket látunk, melyek még romos állapotukban is hirdetik az egykori jólétet. Tőzeggyármajornál van egy csodálatos, több km hosszú platánsor az út két oldalán.
Fertőd után nagyot változik a táj. Még a Balfig vezető alsórendű kirakatút minősége is hirtelen feljavul. Rengeteg a kerékpáros, abból a hófehér bőrű, jámbor arcú, bágyadtan mosolygó nyugati fajtából való. Az utcai árusok egymást érik. A házak frissen vakolva, az ablakokban virágok. Fertőrákos környékén kezdődik a szüret, itt a sok gyalogosra és kerékpárosra külön figyelnünk kell. Átmegyünk Sopron belvárosán, majd Harka után, Kópházán érjük el a 84-es főutat. A tavalyi őzbalesetem után állandóan a hirtelen felbukkanó vadakra készülök, valami meg is mozdul a fák között. Valami kék és magasra ugró...nincs semmi baj, csak a szomszédos motokrossz pályán élvezkedik egy kolléga.

 

 

 

 

Lövőben csak ebédelni állunk meg, nem tankolunk. Csele kényelembe helyezi magát a benzinkúton kínált virágföldes zsákokon, asztalkának meg az egyszeri kerti főzőknek szánt tüzifa egyencsomag is megteszi. Közben befut a környék legvagányabb chopperes gyereke is: a nyitott kipufogós 1800-as Intrudert leszabályozásig pörgeti. A hangorkán elviselhetetlen...nem szívesen vennék használt motort tőle.
Und és Zsira között megpillantjuk a túra egyetlen őzgidáját, aki ezúttal a jó irányba menekül előlünk:) Kőszeget elhagyva nem motorozunk fel a Kőszegi-hegységbe, inkább a tempós haladást választjuk. Vérzik a szívem, de a jáki templomnál még csak nem is lassítunk...mondom én, mintha étlapot lapozgatnánk. Szentpéterfánál közvetlenül az osztrák határon vagyunk. Mivel a papírtérképen Nagykölked felé vezető út a helybéliek szerint nem létezik, nem keresgélünk, még egyszer áthúzunk az egyébként festői szentpétefai erdőn. Körmendnél elérjük a 8-as főutat, Szentgotthárdig ez a határhoz legközelebbi aszfaltút. Tábla jelzi Nemesmedvest...holnap Battonyát is látni fogjuk, ha megsegít bennünket a Jóisten.

 

 

 

Szentgotthárd után már az Őrség kanyargós erdei útjain motorozunk. A hegyi falvacskákban minden az idegenforgalomról és a népművészetről szól. Ide családostul vissza kell jönni több napra...tudjátok, most csak a menüt lapozgatjuk. A keskeny kis utacskákon az útjelzések aránylag jók, így nem tévedünk el. Éjszaka azért nem szívesen motoroznék itt. Őriszentpéter után egy balos kanyarban a BMW eleje és hátulja is megcsúszik valami nyálkás anyagon, szerencsére sikerül megfogni. Rédics előtt meg az ABS kattog egy kanyar előtt, de a motor alig lassul...kezdek elfáradni?
Tornyiszentmiklóstól az M70-es autóúttal párhuzamosan haladva érjük el Letenyét. Mivel Murakeresztúrtól Zákányig nincs aszfaltút, Nagykanizsa felé teszünk egy kitérőt. Gyékényesen a tónál gyűjtünk erőt a Barcsig vezető utolsó etapra. Zsuzsi is megkapja a házi feladatot: szállást foglalni Barcson.
Bélavárnál ismét elérjük a Drávát. Innen a demográfiai helyzet egészen a Dunáig szakaszosan a szabolcsira vagy a borsodira emlékeztet. Hat km-re Barcs előtt hatalmas zuhéban tesztelhetjük BMW Streetguard ruháink vízállóságát, remekül kiállták a próbát. A napnyugtát ma sajnos nem látjuk, inkább a Hartmann Panzió teraszán tologatjuk az asztalokat, hogy a motorok fedett helyen töltsék az éjszakát. Ezt a lehetőséget maga a tulajdonos kínálta fel. A vendégszeretet itt is példaértékű. Erről jut eszembe, a hosszú hétvége alatt máskor is találkoztunk az emberi jósággal és segítőkészséggel. Egy barcsi bácsi - mint utóbb megtudtuk, egy nyugalmazott testnevelő tanár volt - végigkísért minket a városon, míg egy elfogadható vendéglőt nem találtunk. Vagy a beremendi pékségben a néni...de erről majd később. Kellemes volt a vacsora és a csapolt sör. A srácok lejátszották a két barackpálinka közötti visszavágót, szerintem döntetlen lett a vége:)

 

 

Utoljára kell hajnalban kelni. Bár ez nem akkora trauma, ha motorozni fogunk:)
Napkeltekor Barcson a MOL kútnál megitatjuk a paripákat. Két motorba kell 2-2 dl olajat önteni, bár hazáig még kibírták volna. Meg aztán az 5 liter alatti fogyikból telik olajra is:)
A tegnapi eső után párás, langyos a reggel. A Duna-Dráva Nemzeti Park erdeiből földöntúli nyugalom árad, a csendet csak a halk, egyenletes boxerhang töri meg. Azt meg szeretjük. Többször is a Három folyó kerékpárút vonalán vezet az út. A falvacskák egymást érik, érdemes volt előre betáplálni a GPS-be az útvonalat.Drávasztára, Zaláta, Vejti...szégyen, de most, a túra kapcsán hallom először a nevüket.

 

 

Harkány után már éledeznek a falvak.

Mivel Csele általában nem a benzinkutakon éhezik meg, kb. 60 km-en át keresünk pékséget. Beremenden végül megtaláljuk. Megint jóízűen tunkolja a friss kiflit a tejfölben. Mint 1200 km-rel korábban, Csengerben. A túrós és az almás pitéjük is csodálatos. Mivel első ámulatomban el is ejtem a túrósat, a boltos néni a cég ajándékaként ad újat és jó utat kíván a kör hátralévő részére. Előkerül egy hosszú szőrű veres macska is. Megetetjük. Amit nem bír megenni, azzal elszalad haza. Van esze. Két perc múlva már megint esedező szemekkel nyávog a lábunk alatt. Ezúttal már nincs szerencséje, Csele csizmája meglendül...

 

 

 

 

 

A mohácsi kompot jó ütemben, indulás előtt tíz perccel érjük el. Jó érzés újra a Dunán innen lenni. Bár nagyon élvezzük a túrát, de még sok van hazáig, egyre jobb tempóban haladunk. Hódunát kihagyjuk. Bácsalmásra érkezve egy hölgy külön engedélyt kér, hogy a MOL kúton lefotózhassa "ezeket a szép motorokat".

 

 

Már nagyon vágyom haza. Kunbaja is kimarad. Kelebia és Ásotthalom között viszont annyira szép az akácerdő, hogy szinte vezényszóra állunk meg fotózni. A májusi túra résztvevői akácvirágzáskor jártak itt, az lehetett csak igazán szép! Az aszfalt keskeny és gyakoriak a derékszögű kanyarok is. Egy pótkocsit és szervizes kocsit vontató traktor kb. 2 km-en tart fel bennünket. Nem haragszunk rá, az errefelé ritka motorosokat nem vette észre.

 

 

 

 

 

Szegeden már a déli órák bágyadt napsütésében robogunk át. Szőregen délnek fordulunk Kübekháza felé. Bár itt tábla jelzi, hogy az épülő útra behajtani tilos, de a motoros előtt ez nem lehet akadály: kövér gázzal, közvetlenül a román határ mentén robogunk Kiszomborig. Egy helyen régi határőrtornyokat is látunk. Mint gyermekkoromban az ártándi kavicsbánya mellett...
Nagylakon megpihenünk, innen egyenes utakon és szakaszos erdőkön át jutunk Sarkadig. Cselét annyira fáradtnak látom, mint még soha.

 

 

 

 

 

Sarkadon az egymás mellé felsorakoztatott GS-ekkel készülünk a végső rohamra. A mezőgyáni kitérő kivételével annyira jó az út, hogy komoly alternativája lehet a 47-es főútnak Debrecen és Szeged között. Az utolsó békési falu, Biharugra pedig annyira szép és rendezett, hogy ehhez hasonlót csak Sopron és Kőszeg környékén láttunk.
Körösszakálnál már Hajdú-Biharban vagyunk. Bár ez egy Csonkaország-kerülés, vágyakozva tekintek kelet felé, ahol a Királyerdő és a Réz-hegység körvonalai tisztán kivehetők. Előttük meg a jól ismert nagyváradi kémény a maga szürkés füstjével - ezt a látványt Pocsajig élvezem.
Furcsa volt hosszú évek óta először Biharkeresztesen áthaladni. Itt kértem utoljára a Laci GPS-ének segítségét. Ezután a már jól ismert utakon érkezünk Létavértesre, majd onnan vissza Vámospércsre. Laci le-lemaradozik, nyolcvanas tempóval gurulunk át a Bagamér utáni erdőn. A motorozás így is élvezetes, a fogyasztás meg önmagáért beszél.
A harmadik nap délutánján17:05-kor, 2010,3 km megtétele után állunk fel az utolsó csoportképhez a vámospércsi MOL kúton. Bár betegen vágtam neki a túrának, nem érzek fáradtságot. Az előzetes terveink szerint, kényelmesen, stresszmentesen motoroztuk körbe a mai Magyarországot. Végignéztük a menüt, nem ettünk semmit, mégsem maradtunk éhesek.
 

 

 

 

Köszönet Mackónak a motorozz.hu-n a túra kiírásáért és az itiner összeállításáért.
 

Mivel a vámospércsi MOL kút zárva volt, Piros Bocit a debrecen-józsai MOL kútnál itattam meg. Az így megtett 2037,6 km-en Piros Boci 96,8 liter benzint evett meg, ami 4,75 liter/100 km átlagfogyasztásnak felel meg.

*a debrecen-józsai MOL kútig számolva