Róma-2012

2012-07-14 , AndrasAtya

Olaszország , Róma , motoros túra , zarándoklat , BMW R1200 GS

Róma-2012

Éppen 100 éve alapította egyházmegyénket X:Szt.Pius pápa. A megünneplésének a központi ünnepe Rómában lesz.

2012 a jubileumi éve a honi görögkatolikusoknak.

Éppen 100 éve alapította egyházmegyénket X: Szt. Pius pápa. A megünneplésének a központi ünnepe Rómában lesz. Össznépi zarándoklat szervezés indult. Buszokkal, vonattal, repülővel, egy csapa fiatal kerékpárral, mi pedig mi mással - motorral.


Az ötlet vonzott egy pár embert, - pontosan rajtam kívül 15-öt - de közülük a fiamon kívül alig ismertem egy párat. Nem Isten kísértés neki indulni így egy 4000 km-es útnak, hogy azt sem tudom kik ők, hogyan motoroznak, milyen hóbortjaik vannak...?


Mindezeket a megválaszolatlan kérdéseket a sutba vetve, csak a cél lebegett a szemünk előtt: RÓMA. A névsor összeállt, a szállások lefoglalva,  - nem akartunk bízni semmit a véletlenre - a kísérő autó megbeszélve... Találkozunk  jun. 28-án du. 4-kor  Hajdúdorogon. Kocsis Fülöp püspök úr megígérte, hogy kapunk egy áldást, és egy darabig elkísér minket - természetesen motorral - majd az utolsó szakaszra újra csatlakozik hozzánk.


Csütörtök  du. 4 óra a dorogi templom előtt a motorok felsorakozva, ki más késik el mint a főszervező, vagyis én. Hogy miket gondolhattak rólam?

Roma motorral-01

A püspöki áldással egy időben megjött fentről is az áldás. Még egy métert sem mentünk, de fel az esőruhával. Püspökünk Füzesabony magasságáig vezette a sort, némi riadalmat keltett, mikor nem tervezetten kiment egy parkolóba, hogy folyamatosan lassul alatta a motor, majd a parkolóban le is állt. Őt tovább vitte egy autó  mi meg ott maradtunk, hogy akkor most mi lesz. 10 perc várakozás után a motor elindult - és végig is bírta. Ki érti ezt?


Győrben volt tulajdonképpen az ismerkedő esténk, - némi kis ital mellett. Nagyon úgy tűnt már akkor, hogy egy  jó társaság verődött össze. Érződött mindenkin a feszült várakozás, és az, hogy mindenki azt szerette volna hogy ez egy felejthetetlen út legyen. (Előre bocsátom: az is lett!)


A tulajdonképpeni első napon Rábafüzesen keresztül - itt találkoztunk egy házaspárral, akik Pestről jöttek - a szlovéniai Stara Fuzina-ba mentünk. Ez egy gyönyörű 450 km volt. Benne az osztrák 69-es úttal, és egy hágóval, s azzal, hogy az osztrák szlovén határt egy alagútban léptük át.


A Bled-i tó partján azért megálltunk pár fotó erejéig, és egy kis pihenés is ránk fért. Innen már nem volt messze a szállás, amit könnyen meg is találtunk. Ez a skanzen szerű, mese szép kis alpesi falu arról híres, hogy nincsenek az utcáknak neveik. Hogy fogja így a GPS megtalálni? S elsőre megtalálta. Sétálva benne láttunk huszon éves fiatal hölgyet kaszálni, és a falunk keresztül folyó patakban hűtik a frissen fejt tejet.

Roma motorral-02

A ház előtt már állt két motor - a pécsiekkel itt találkoztunk - s az én jó Bodó barátom félmeztelenül futkározott a faluban, hogy segítsen a többieknek a navigálásban. (Egyesek a falu bolondjának nézték.)  Sikeresen tette.

Roma motorral-03

Egy egész ház lett a miénk. Vacsora ugyan nincs, de van étterem a faluban, és még tartott a hazai is. A környezet mindenkit feldobott. Itt aztán az én jó barátaim rám ijesztettek, mert volt aki itt vallotta be, hogy ő még nem motorozott hegyekben. Te jó ég! Mi lesz itt, hisz még csak most jön a java.


Reggel indulás, az első kúthoz beállunk tankolni. A tanksapkát levettem, már fogom a csövet, amikor elkezd füstölni a motorom, helyesebben a szivargyújtó aljzat és aztán a vezeték is izzik, majdnem az akkuig. Cső vissza, tanksapka vissza, a tüzet azért elkerültük. A pénztáros bent az üvegfal mögött halálra rémült. Valahogy eloltottuk, és lebontottuk a vezetéket az akkuig. Akkor láttuk, hogy nincs biztosíték az áramkörben. Suzukim volt, Suzuki szervizbe vittem el az út előtt, hogy ott szereljék föl, hát kimaradt a biztosíték!!! Ennyit a szakértelmükről. (A szerviz azóta megszűnt. Nem csodálom.)

Roma motorral-04

E közjáték után vissza Ausztriába. Gondoltam leszünk még Olaszországban eleget, nézzük meg a sógorokat is kicsit közelebbről. A társaság 2/3-a még úgy sem járt arra. (Hiába alföldi emberek vagyunk.) Erre aztán egy kicsit ráfizettünk. A legrövidebb utat írta be, erre az elvitt a 111-es útra. No azt javaslom, azt kerülje el mindenki. Keskeny rossz minőségű kátyús út, - mintha nem is Ausztriában lennénk - tele hajtű kanyarokkal. Hát nem nagyon haladtunk.


Meg is éheztünk. Megálltunk egy parkoló félében és jól esett a még otthonról hozott kolbász, csak úgy a földről...

Roma motorral-05

Az olasz határ előtti utolsó nagyobb település Sillian. Ott olyat láttunk amit még Ausztriában soha. Sorban álltak az autók a benzin kúton. Persze mind olasz rendszámú. Hát akkor tankoljunk mi is, mert ezek szerint odaát jóval drágább. Nem tévedtem.


Az olasz határt jelző tábla alatt csak elkészült egy csoportkép.

Roma motorral-06

Irány Trentó. Útba esik szerettük volna megnézni. Az oda vezető SS49-es út tiszta felüdülés volt a maga hosszan elnyúló gyors kanyarjaival, és szélességével. A forgalom azonban erősödött. Kisebb-nagyobb csoportokban jöttek a motorosok szembe, most ért véget a Garda tónál valami motoros találkozó.

Roma motorral-07

Trentót mégsem láttuk, mert elnéztünk egy kijáratot, és sok km után már nem volt kedvünk visszafordulni.  A Garda tóhoz közel egy Pietromurata nevű helységben volt a szállásunk. Igaz az indulás előtti napon küldtek egy e-mail-t, hogy amikor ott alszunk lesz nálunk egy zenés-táncos mulatság - magyarul diszkó - mehetünk máshová ha akarunk. Kedvesek. Ajánlottak is egy másik szállodást 50 km-re dupla árért.


Mit tehettünk? Maradtunk. Ott szembesültünk azzal, hogy ígéretüktől eltérően nincs zárt parkolójuk, és nem tudják garantálni a motorok biztonságát. 4-500 fiatalt várnak oldjuk meg az őrzését. Voltak vállalkozók akik váltásban virrasztottak a motorok mellett. Nagy meleg volt, jól is eset (volna) a sör, ha nem így emelkedtek volna az árak: este 8-kor 6 euró, 10-kor 8 euró, éjfélkor 10 euró. Ezzel csak reggel szembesültem, s hiába minden reklamáció, miért nem mentünk el, ők megmondták... Ezek után nem csinálok nekik nagy reklámot. Pedig a hely nagyon szép volt.

Pár percre voltunk a Garda tótól, szerettem volna végig menni az egyik oldalán, a keletin sikerült. Találtunk egy strandot, mindenki nagy örömére, és ott kaptam az első "dicséretet", hogy ezért minden bűnömet megbocsátják. De máig nem tudom mit vétkeztem?

Roma motorral-08

Ez a félóra pancsikázás így délelőtt nagyon jót tett, mert utána egy elég "gyilkos" nap következett. Pisaig kellett volna eljutnunk abban a kellemes 40 fokos hőségben. A Pó síkságon ember nem volt az utakon, csak az őrült magyar motorosok, s délben még a benzin kutak sem voltak nyitva. Szerencsére volt a kísérő autóban nagyon kellemes 30 fokos víz, legalább le tudtuk locsolni magunkat.


Aztán jöttek a hegyek. A sort most is a fiam vezette, de az ő GPS-ébe még mindig a legrövidebb út volt beírva. Sikerült tehát kellően megismernünk az Appennini hegységet. Jó is lett volna ha már előtte a nagy meleg nem szívta volna le minden energiánkat.

Roma motorral-09

Beértünk egy településre, névtáblára nem emlékeszem, ahol két ház között olyan szűk volt a hely, hogy a Ford Transit nem fért el. Újabb kerülő, és időveszteség. Csak megérkeztünk Pisaig, pontosabban, San Giuliano Terme az a kisváros ahol aludtunk. A szállodával semmi baj, de nem számítottunk arra, hogy rengeteg harmadik világ béli ember lesz hatalmas csomagokkal, a bejelentkezésre is több mint fél órát kellett várni.


A reggeli volt érdekes, mert kétliteres üvegekbe töltötték a narancs levet és a kávét, s szatyrokba raktak mindent amit csak találtak a svéd asztalosnak megterített reggeliből. Fütyültek a pincérek figyelmeztetésére, és káromkodására.  Igaz kicsit rámenősnek kellett lennünk, de nem maradtunk éhen.


Itt találkoztunk Fülöp püspökkel, aki innen velünk motorozott Rómáig.


S ha már erre jártunk természetes, hogy megnézzük Pisaban  a Ferde tornyot és a Dómot.  Bűn is lett volna kihagyni. Persze parkolóhelyet csak egy megállni tilos tábla alatt találtunk.

Roma motorral-10

 Elment arra párszor egy rendőr autó, de nem szólt. Vajon miért? Ez itthon egy vagyonba került volna.


Főpásztorunk tartott egy rövid "idegenvezetést" a középkor templom építészetének hagyományáról és teológiájától, amit bizony másként hallgattuk, mint egy idegenvezető szakszerű és évszámokkal és nevekkel dúsított előadását.

Roma motorral-11

Pedig tudtuk, hogy ettől még különb csodákat is fogunk látni. A külön álló keresztelő kápolna, mely magasabb mint a Ferde torony, a Dóm és maga a Ferde torony együttese mi más is lehetne, mint a világörökség része.


Nagyon kellemes utunk volt Sienaig. Hiába Toscana az Toscana. Ott és akkor ismét letettem a fogadalmat, hogy ide vissza fogok jönni. Bár ezt azóta sem tudtam teljesíteni. Be kell valljam, nekem Siena a kedvenc Toscan városom. A szűk útcái, a sok évszázados épségben megmaradt házai, és a Pizza Del Campo, és az egész belváros, mely szintén a világörökség része, újra és újra lenyűgöz.

Roma motorral-12

Ott jártunkkor éppen nem élvezhettük a tér teljes szépségét, mert a híres lovas versenyre a Palio-ra készültek. Íme erről a Wikipédia szócikke..


Hogy érthető legyen, mi mindent is jelent a Palio, a középkorba kell visszamenni. A "palio" szó jelentése: festett, vagy hímzett bársony-, illetve selyemkendő, amelyet a középkorban a lovagi torna győztese nyert el. Ezért a szó átvette a "verseny" jelentést, ami a magyar nyelvben is jelen van a "pálya" szóban. Magyarul eredetileg "pályadíj"-ként értették, ebből maradt meg a "pálya" "verseny" értelemben, majd jelentéstartalma bővült a "pálya helyé"-re is. Sienában a Palio az a többnyire festett selyemzászló, amelyet a Madonnának ajánlanak fel, és a verseny végén a győztes városnegyed kapja meg. A Palio jelenti ugyanakkor azt a versenyt is, amelyet kétszer egy évben: július 2-án, Sarlós Nagyboldogasszony napján, és augusztus 16-án, Mária Mennybevétele alkalmából futnak, mindig a Madonna tiszteletére, ekkor kapja meg a győztes városnegyed a Palio-t. Az eddigi jelentéseken túl azonban a Palio a sienaiak élete, a Város törvénye, amelynek szellemében élik az év 365 napját.


Mivel a kiépített lovas pályát éppen locsolták két társunk vett egy kis ingyen zuhanyt a locsoló kocsitól. Az egész város tele volt a Paliora érkezett csoportok zászlós, kosztümös felvonulásával, hiszen délután verseny van. Sajnos azt már nem tudtuk megvárni. De a nagy melegben  jól esett a fagyi is, amit a püspökünk fizetett. (Vajon mibe került ez neki?)

Roma motorral-13

Innen már nem tűnt messzinek Róma, 220 km, gondoltam kényelmesen leérünk. Csakhogy még kényelmesebbre sikerült vennünk az utat, megálltunk egy tó mellett, - volt aki fürdött - mások fejen álló versenyt rendeztek, (hogy kinek mire van energiája?)

Roma motorral-14

vagy éppen szundítottak kicsit, így aztán sötét este volt mikor a kempingbe értünk. A faházaktól nem voltunk elájulva. A kiszolgáló helységes nagyszerűek, az étterem kínálata bőségesnek néz ki. Az árak azonban a horror kategóriába tartoznak. Így aztán maradt a bevásárló központ, és az otthonról hozott turista gáz, meg az edények, és Kocsis Anti barátunk szakértelme. Hiába voltak feleségek is a társaságban, a főzést a kollégám vállalta - mindenki maximális megelégedésére. És milyen jól tette, három estét voltunk itt, három nagyszerű vacsi, három nagyszerű beszélgetés, kis sörözéssel természetesen. Azt hiszem itt kovácsolódott véglegesen egységessé a csapat.

Roma motorral-15Roma motorral-16

Július 3-án ébredtünk a nagy napra, tulajdonképpen ezért jöttünk. Vagyis azért, hogy a Szent Péter térre bemotorozhassunk. Reggel mindenki arcán látszott a fáradtság - hiszen négy napot motoroztunk egyfolytában - de a feszült várakozás is. 16 km-re vagyunk a Szent Péter tértől. Hogy fogunk bejutni úgy, hogy a 16 motor ne szakadjon szét? És bejutottunk egyszerre, senki nem tévedt el, nem maradt le. Ehhez talán kellett az is, hogy egyen-pólóban mentünk - minő fegyelmezetlenség - de ez látványos volt, és az autósok nagyon előzékenyek voltak. Azonnal felvettük az olasz közlekedési morált, amit azt jelenti, hogy mentünk mindenhol ahol lehetett, és előztünk mindenhol ahol lehetett.


Az Angyalvár mellett volt a találkozási pont, oda jöttek a bringások is. (Azt hiszem az volt az igazi zarándoklat, Hajdúdorogtól Rómáig, két hét alatt.)


Kicsit korán jöttünk, volt vagy két óránk még du. 3-ig. Persze gyorsan megtaláltak minket a mozgó árusok. 3-8 euróért lehetett venni Giorgio Armani, Givenchy és Ray-Ban napszemüvegeket, és 10 euróért Gucci, Hugo Boss és Maserati (elvégre Olaszországban vagyunk) karórákat. A buli kedvéért persze volt aki bevásárolt, hogy aztán hazafelé legyen téma az úton.

Roma motorral-17

Három óra előtt pár perccel megékezik püspök úr. Először a bicajosok gurulnak végig a Via Conciliazionen be a térre. Ott már nagy tapssal várta őket és minket is, mintegy másfél ezer magyar zarándok.

Roma motorral-18

Aztán indulunk mi. Sisak nélkül, egyen pólóban, végig ezen a nyílegyenes úton be a Szent Péter térre. Ezért az alig 4 perces útért motoroztunk 4000 km-t. Hogy itt legyünk, hogy mi lehessünk azok a magyar motorosok akik először bemehetünk a föld egyik legszebb, legszentebb, legvédettebb terére.

Roma motorral-19Roma motorral-20Roma motorral-21

Így értünk be:

A Bernini oszlopsora előtt leparkolt motorok nekem az egyik legkedvesebb képem ami megmaradt erről az útról. Mert vannak az embernek álmai, melyet vár, hogy beteljesedjenek. De vannak az életünkben olyan történések, melyekről még csak nem is álmodtunk és mégis beteljesednek. Ez a Gondviselés nagy ajándéka.

Roma motorral-22Roma motorral-23

Aztán benn a bazilikában 1500 magyar egyszerre végzi a Vecsernyét. Ilyen sem volt még. S ennek is részesei vagyunk.

Roma motorral-24

E nap a Szent Péter bazilikára van szánva. Sokan felmennek a kupola tetejére. Ha már itt vagyunk akkor ezt nem lehet kihagyni. A panoráma fenséges. S ott vannak a motorjaink. Hazafelé kettesével hármasával megyünk. Mindenki haza ér. Téma van bőven, éjszakába nyúlik az egymás szavába vágó beszélgetés...


Másnap ismét Róma. Ezúttal a Maria Maggiore bazilika. Itt már megtalál minket valamelyik római tv stábja. Feltűnő jelenség vagyunk. Másfél ezer ember egyforma nyakkendőben, s vannak akik bicajjal, mások motorral. Egy pár kérdésre próbálunk válaszolni, amit - becsületükre legyen mondva - le is adnak. A délután szabad. Nincs sem csoport program, sem közös motorozás. A társaság fele a tengerben szeretne fürdeni. Kimegyünk. Az azt követő pár óra volt, amit egyedül nem élveztem ebben az útban. Még árnyékban is volt vagy 40 fok. A homok elviselhetetlenül meleg. Mintha parázson járnék, papucsot persze nem hoztam. 


Túléltem. A kempingben aztán elkészült az Anti barátom finom levese, s közben is, és vacsora után is folyt a szófolyam. Érdekes módon senkinek sem hiányzott sem a TV, sem a Net.


S még mindig volt egy római napunk. 5-én a falakon kívüli Szt. Pál bazilikában volt egy ünnepélyes püspöki liturgia. Hogy jutunk be oda? Valakik felvetették, hogy menjünk metróval. Motorosok metróval??? Á dehogy. Már úgyis akklimatizálódtunk a római viszonyokhoz, vagyis elszemtelenedtünk, nem okozott problémát a dzsumbujban való motorozás. Sőt élveztük. S valóban igaz, megtapasztaltuk, az autósok segítőkészek voltak.  A liturgia "hangulatát" a szavak nagyon nehezen tudják visszaadni, és egészen más egy ott lévő zarándoknak, és más lehet az olvasónak. A fotók talán kicsit segítenek...

Roma motorral-25Roma motorral-26

A bazilika kertjében volt egy rövid szendvics-ebéd. És amire nem számítottunk egy élménybeszámoló az utunkról. (Valahonnan előkerült egy mikrofon és egy erősítő, és egy pár kör motoroztatás, mert hogy gyerekek is voltak a csapatban.)


De még csak 1 óra van. Mi csináljunk? Egy ötlet: menjünk kis Subiaco-ba. (Ez az a hely, ahol Szt. Benedek felkészült a szerzetességére. Gyönyörű kis kolostor egy hegy oldalában Rómától 80 km-re.) Sajnos az én motoros barátaim ellustultak, csak ketten tartottak velem, mint kiderült egykor Bencés diákok voltak. A többiek Rómában  töltötték az időt, ne azért ott is van mit megnézni. Meg is értem őket.


Iszonyú forgalom,  egymásba érnek a lakott települések, szűk út, előzni nem lehet, a végén már az árokban is mentük volna ha lehetett volna. Szenvedtünk van két órát ezzel a 80 km-el. Sok évvel ezelőtt jártam ott, de - szégyen - elsőre nem találtam oda. Összefutottunk egy szerzetessel, aki felajánlotta, hogy elvezet oda, ha elvisszük. Persze, hogy elviszem. Úgy látszik nem szerettettem meg vele a motorozást mert visszafelé, már azt mondta inkább gyalog jön.


A kolostor a köré a szikla hasadék köré épült, ahol Benedek teljes magányban élt. A hagyomány szerint a tízes éveinek második felében töltött itt három évet. (Azért az elgondolkoztató, hogy egy tinédzser egy szilahasadékban eltöltött három évének még ma is hatása van a világra...) Gyakorlatilag egy 90 fokos szikla falra van ráépítve, és a belseje teljesen ki van festve. Lenyűgöző hatása van. A képek talán visszaadnak az élményből valamit. Bár fényképezni tilos lett volna...

Roma motorral-27Roma motorral-28Roma motorral-29Roma motorral-30Roma motorral-31

Ami feltűnt és megnyugtatott: a CSEND. A motor zaja gyorsan elült bennem, a városból semmi nem szűrődik fel, csak a madár dal, és a tücsök ciripelés hallik a teraszról.


Sajnos nem maradhattunk sokáig, hogy még sötétedés előtt haza érjünk. Az utolsó római esténken aztán próbáltam puhatolózni, hogy kinek mi a véleménye az útról a látottakról. Hát úgy látszik az én motoros barátaim nem a szavak emberei - bár volt köztük három pap is - kitértek a kérdés elől mondván, hogy hagy ülepedjen le, mert ezt úgy sem lehet elmondani. Ez az este is jó vacsorával, jó beszélgetéssel, két hatalmas és jó nagy dinnye elpusztításával ért véget.


8-án közös búcsú reggelivel köszönünk el Rómától. Irány Assisi. Tanultunk végre a hibánkból, a GPS már nem a legrövidebb, hanem a leggyorsabb utat mutatja, ami persze nem pálya. A táj szép - milyen is lenne? - az út jó, ez így egy élmény motorozás. Még úgy is, hogy ránk ijeszt az eső. Felvesszük az esőruhát, hogy egy negyed óra múlva levegyük. Assisi már távolról és nagyon szép. Közelről pedig? Engem ámulatba ejtett. (Elfogult vagyok, Ferences diák voltam.) Itt jöttem rá, hogy már Rómában is volt egy kis hiányérzetem. Éspedig az, hogy nehezen lehet megérezni a hely szellemét a sok turista miatt. Ez nem az ő bajuk, mert ők is "látni" jöttek, de ide azért kellene egy kis csendes elmélyülés. És ez még a legalsó templomban is alig van meg, mert jönnek-mennek, jönnek-mennek... (Nem kellene a földön egy-két helyet megmenteni a csendnek?) Ahhoz oda kell menni, hogy megértse az ember, miért is megy oda évente négy és félmillió ember.

Roma motorral-32Roma motorral-33

Az aznapi szállásunk Forliban volt. Vadi új négy csillagos szálló, klímás szobákkal, nagyon gazdag svéd asztalos reggelivel, zárt mély garázzsal alig drágábban mint a római kemping. Nyilván bevezető áras.  Nem csábultunk el, hogy a tengerpartot válasszuk, sem San Marino nem vonzotta a társaságot különösebben. A mai élmény adagnak Assisi éppen elég volt.


Forliból aztán mégis a tengerparton mentünk. Lássunk már vizet is, s  ha már az Adria partján vagyunk, azért valahol csak meg kellene mártózni benne. Ez a nép akarata. De hol? Velence felé megyünk ugyan. de nagy helyismerete senkinek sincs. Megszületik az össznépi bölcsesség: "az első adandó alkalommal." Az alkalom csak nem akart eljönni, ezért megunva azt, hogy a tenger nem jön hozzánk, mi megyünk őhozzá.  Jobbra egy derékszögű leágazás, nem vezethet máshoz csak vízhez, hát megyünk. S lám ott a víz. Túl sok idő nem marad az élvezetekre, mert Velence útba esik s azt meg kell néznünk.


Ponte della Libert? - így hívják azt a három km-es hidat, melyen begurulunk, alig pár méterre a tenger szinte felett a városba. Parkolás mint tudjuk nem egyszerű, már ha zárt téren és egy helyen szeretnénk tudni a mocikat. Találtunk egy udvart, ahol a tulaj megmutatta, hogy hogyan lehet egy abrosznyi területre berakni 16 motort és egy Ford Transitot. Ekkor is áldottuk a kísérő autót, mert volt hová berakni a sisakokat, ruhákat, nem kellett a kellemes júliusi kora délutáni 40 fokban motoros ruhában róni a szűk utakat. Velencében mindenki ideges türelmetlen volt. A Vaporetto pénztárosa majdnem elzavart minket, mert elsőre nem értettük, hogy mit akart mondani, a "hajósok" majdnem belöktek minket a fedélzetre... Vagy az agyukra ment a meleg, vagy nagyon unják a sok turistát. (Mindkettő lehet, s talán meg is értem őket, de akkor is...)


Így aztán csak a Szent Márk térig mentünk egy páran hajóval - a többiek gyalog - visszafelé mi is a sétát választottuk. Velence olyan mint nyáron mindig. Hömpölygő ember tömeg, haladni nem lehet. Látni azért igen. S lehet, hogy csak optikai csalódás de nekem úgy tűnt mintha pusztulna a város.

Roma motorral-34

 Ezzel együtt persze fantasztikus, és bizonyos szempontból megunhatatlan. De mi lesz vele, ha a klímaváltozás miatt megemelkedik a tenger? (Vagy ne fessem az ördögöt a falra?)


A Szt. Márk téren persze találkoztunk egy pár száz magyarral, akik velünk voltak Rómában. Ott tudtuk meg, hogy a hivatalos programon túl nekik sikerült megszervezni egy magyar misét a Szt. Márk székesegyházban. Hát ilyen se volt ott még sosem,  természetesen részt vettünk rajta. Még vártuk amikor egy böhöm nagy óceánjáró turista hajó megjelent a Szt. Márk téri melletti lagunában:

 Ekkor jutott eszembe, hogy olvastam cikkeket arról, hogy a velenceiek tiltakoznak ezek ellen a hajók ellen, mert árt a városnak. Most már meg tudom érteni őket. Ez a nagy monstrum nagyon idegen volt attól a világtól, s kicsit félelmetes is ahogy ez a közel 15 emeletnyi hatalmas tömeg a Doge palota felé magasodik.


A velencei három órásra tervezett villámlátogatásunk majdnem 5-re sikeredett. Szedni kellett tehát a lábunkat, hogy a következő szállásra érjünk, ami ide még majdnem 100 km-re volt.


Egy kisvárosban - Casarsa della Delizia - volt az utolsó olasz szállásunk. A panzió szép, kényelmes, csak éppen nincs vacsora, mert az étterme már bezárt. Ekkor tudtunk örülni a "madár látta kenyérnek" és mindannak ami ehető volt még a buszban.


Reggel búcsú a panziótól és Olaszországtól. Volt velünk két fiatal pár speed motorokkal, ők kialkudták, hogy Szlovéniában hagy menjenek a pályán, mert eddig nem igen élvezhették a motorok nyújtotta előnyöket. Elengedtük őket élvezkedni. Mi pedig úgy gondoltuk, hogy van még mit megnézni Szlovéniából, a fő utakat választottuk. Ezzel aztán befürödtünk. Ahány településen mentünk keresztül, sikerült minden egyes piros lámpát kifogni. Ott vajon nem ismerik a "zöld hullám"-ot? Végül már kínunkban röhögtünk rajtuk. Csak elvergődünk Nagykanizsáig, hogy ott aztán mindenki szétrebbenjen hogy "igazi" magyar kaját egyen végre. Senki nem feküdt le éhesen. Egy kollégiumban aludtunk, de ekkor már mindegy is volt, hiszen az addig megtett több mint 3000 km, eléggé fáradttá tett ahhoz, hogy jól essen az alvás.


Mindenki kicsit tompán ébred az utolsó reggel. Tulajdonképpen itt váltunk el egymástól. Volt akik még benéztek a Balcsira, mások gyorsabbak voltak, a Pécsiek más irányt vettek. Kanizsától a feleségemmel jöttem csak. Haza felé a pálya azért nem volt unalmas, - mert egyrészt iszonyú erős északi szél fúj ,birkózni kellett a géppel - vagy amikor ez alább hagyott akkor a gondolataim még Olaszországban jártak. Hihetetlen, hogy megjártuk minden baj nélkül, még egy rossz megjegyzés sem volt ezen az úton.. Az élmények pedig...,  mivel nem tudom kellően plasztikusan megfogalmazni, hagy idézzem ide Sztavanovity Dusán szövegét: "... talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá, s annak mit érzek csak tört részét mondhatom el ... irigyen tisztelek költőt és festőt, ki helyettem mutatja meg, hogy mi lakik mélyen a szívemben."


Annyival azért tartozom Kocsis Lacinak, Budavári Zoltánnak és feleségének Márta asszonynak, Bodogán Lacinak és feleségének Erzsikének, Óbert Csabának, Sersényi Bélának és felségének Marikának, Kocsis Antinak, Gánicz Tamásnak, Szabó Sanyinak, Németh Ferinek és feleségének Katinak, Szakály Iminek és feleségének Bettinek, Nádró Jánosnak és lányának Verának, Földi Lacinak, Bíró Pistinek, Ignácz Andrisnak, Sallai Ferinek, és Bandi fiamnak, valamint a feleségemnek Marikának, hogy megköszönjem nekik, hogy eljöttek velem, és együtt élhettük át ezt az élményt.

© AndrasAtya

2012-07-14

barangolo.com

Videók

Térképek