MGP :

Augusztus vége,végre egy Barangolós csapattúra, Budapesten találkozok a többiekkel.
Budapesten Zsolt és Levente bérel két hasalós motort... szerencsére csak ők hasalnak a gépeken és nem a gépek az aszfalton.

 

 

A lezárt Lánchíd és az útépítések miatt kavargunk egyet a belvárosban de aztán csak kitalálunk. Mivel a sztrádából ennyi elég is volt a Bicske után lefordulunk a Bakonyba, majd Pápa-Sárvár-Szombathely. Bozsoknál lépjük át  a határt hogy egyből kanyaroghassunk egyet az Írottkő-i útszakaszon ahol a szalagkorlát még külön ki is van párnázva...tekintettel a motorosokra... Innen már nem is kell sokat mennünk, egy gyors vacsora-bevásárlás után érkezünk a Sank Jakob Im Walde-i Bakancsos vendégházba...a gps-nek köszönhetően a végén még egy szép kerülővel ... de hát tényleg szép kis mellékút volt.
A szállás egyszerű, a szobákban épp csak elfér pár emeletes ágy meg a cucc. Télen sífelszereléssel már kicsit neccesebb lehet. Viszont a konyha és az étkező kellemes, tágas, jól felszerelt. A konyhai részen a tűzhely igazi békebeli elpusztíthatatlan darab.    szóval nyugodtan lehet főzőcskézni a vacsorát... meg persze a reggelit is, elvégre önkiszolgáló ha már bakancsos.

 Második napi úti cél Graz... annyiszor elhúztunk már mellette, épp ideje megnézni egyszer Ausztria "mediterrán" városát. Oda-vissza szinte a legrövidebb utat választjuk, lényeg hogy mellékút legyen és mint ilyen várhatóan kanyargós és szép. Nem csalódtunk.

 

 

Graz-ban könnyedén jutunk el a központig, nincs nagy forgalom, parkolót mélygarázsban találunk (kivéve Csele... ő inkább a tilosban... robogónak álcázva a GS-t).
Először felmászunk az Óratoronyhoz( Uhrturm) melynek legfőbb jellegzetessége hogy a két mutató fel van cserélve. Hogy ezzel kit akartak megtéveszteni az kérdéses, de hát Pisa óta tudjuk hogy egyes dolgokat el kell rontani hogy híresek legyenek.
De legalább innen tényleg az egész város látszik.  Rövid kávészünet után a Schlossberg-lépcsőn ereszkedtünk le a Mura folyóhoz (260 lépcsőfok, még jó hogy nem felfele jöttünk rajta) és megnéztük Vita Acconi "Kagyló" szigetét ami egyúttal gyaloghíd is a folyó két partja között.
Graz híres arról hogy a történelmi városkép megőrzése mellett nyitott a modern építészetre. Ennek jeleit már útközben is láttuk a belváros felé haladva. Most kívül - belül megcsodálhattuk a Peter Cook és Colin Fournier kéken fénylő buborékát, a Művészetek Házát.
Az út óta kicsit utána kerestem a környéknek építészeti szempontból... valószínűleg megérne egy pár napot még a város és környéke.
A motorokhoz visszajuthattunk volna egyenesen a várhegy alatt fúrt gyalogos alagúton keresztül is, de inkább megkerültük a hegyet... szerencsére, mert így a város kellemesen pezsgő óvárosi részén sétáltunk át. Mindenhol bringások, klassz csajok utca zenélnek ... és a delejhajtású villamosok hang nélkül suhannak...
Egy kis tér tele volt "Imbisz"-ekkel, ki is használtuk a lehetőséget, mindenki evett valami gyorsat.
Csak hogy lássuk Graz iparibb negyedét is még elgurultunk a Louis motoros üzlethez is, majd mivel már erősen későre járt különösebb csavargás nélkül hazafelé vettük az útirányt.  

 

Graz látnivalóiról rövid de részletes leírás itt: http://graz.fotoport.info/hu/graz-varhegy.htm

 

 

 

 

Szerdán észak felé indulva a Raxi Alpokon keresztül a Hochkar-t céloztuk meg.
Mivel ide a Wildalpeni szakaszon át vezet az út akárha célnak sem igen kell lennie... csak útnak. Ezt a szakaszt nemrég újították fel... a kanyarjai ideálisak  szóval az egyik legremekebb motoros szakaszok egyike.
A Hochkar-nál kellemes meglepetés, már nem fizetős az útszakasz...gondolom már rendesen behozta az árát. Meg nyáron nem olyan forgalmas... nincs értelme elriasztani a turistát.

 

 

 

 

 

A felső parkolóban kettéválik a csapat. Zozoo, Tamás, Csele gyalog vág neki a csúcsnak... mi többiek bátrak vagyunk és be merünk ülni a szédítő mélység felett egy száll madzagon himbálózó lanovkába... azzal megyünk fel a hegyre és csodáljuk meg a kilátást.
Túl meleg nincs, hamar vissza  térünk és mivel a többiek várhatóan kicsit később érnek vissza a motorokhoz  úgy döntünk hogy inkább Máriazell-ben várjuk meg őket... valami meleg étel mellett :). Mire végzünk be is futnak a többiek majd Terz irányába elindulunk a szállásra.

 

 

 

 

Csütörtökön a többiek újfent Mariazell fele indulnak ezúttal a  Kalte Kuchl-on át. Nekem más a reggeli program... a hátsó gumi oldalai kicsit erőteljesebben koptak a kanyargástól... nincs mit tenni, le kell cserélni. Volt már ilyen, akkor fél óra alatt találtam gumist raktáron lévő hátsóval és még olcsóbb is volt mint itthon.
Most valahogy sehol sem volt raktáron. Már előző este a hazaúton figyeltem a szervizeket, és ahova bementem valószínűleg lett is volna csak épp a tulaj nem volt ott (üzlet, szerviz tárva nyitva...csak épp főnök nincs)... tettem pár kört...semmi... majd vissza... helyzet változatlan...inkább továbbálltam... útközben még találtam pár helyet, de vagy nem volt készlet, vagy zárva volt (pl egyik enduró - szerviz  nevű hely nyitva tartása 16-tól 17-ig szólt...
Végül már lementem egész Bruck An Der Muri-ig, találomra mentem két kört majd beírtam a gps-be hogy "motorrad", erre elvitt egy a város szélén lévő csarnokba ahol egyből volt raktáron minden, 20 perc alatt meg le is cserélték, közben meg végignéztem az eladó 143 motort (megszámoltam :)... köztük alig pár hónapos vizes GS-t.

Innen észak felé, Turnaun át egyenesen Mariazell fele mentem, hogy utolérjem a többieket akik már Gemeindealpe-n voltak ekkor. Fel a lanovkával, le a monster-rollerekkel illetve mini-trike-okkal lehet jönni.

Ez utóbbi nem az én méretem, rollert választottam. Nem rossz...de a jó talán nem ilyen. A roller középmerevítője miatt nem lehet központosan jól ráállni, a fék bowdenes... csikorog és rosszul adagolható, de a legrosszabb érzés hogy az apró kerék minden döccenőnél felüt és mivel szinte talajszinten fog a fék minden lassításnál orra akar bukni.  A trike biztos élvezetesebb lehetett, én mondjuk a saját bicajommal próbálnám ki szívesen azt a murvás utat... persze csak lefelé :). Azért nem volt rossz...

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszaút Kernhof fele... a csapat elejét megfogja egy police-kontrol... nincs gond, sima közúti ellenőrzés... belegondolok ha még a reggeli gumi lenne a hátsón és engem int le... nem tudom hol mérte volna a profilmélységet.
Újfent a Kalte-Kuchl-on át megyünk ahol a többiek reggel már jártak... kicsit forszírozzuk a tempót ... ez a helyiek "Mátrája"... én ezért nem is szeretem annyira, nagyon sok a motoros és láttam már sávon átvándorlókat is... valamint nekem túl szűkek itt a kanyarok, gyors tempónál nehéz itt az ADV. Csele bezzeg ezt szereti, a könnyű 1200-essel simán beér.
Na de nemsokára átérünk a Raxi szakaszra...itt már vannak hosszú nyújtott kanyarok... ez az igazi... Zsolttal meg is nézzük mit bírnak itt a motorok... hát néha mát kicsit tiltakozott a GS :).
Mivel már későre jár még útközben vételezünk vacsorára valót aztán irány a szállás.

Pénteken Zozoo-nak haza kell indulnia így a mai napra már nélküle indulunk.
Újfent Mariazell a cél... kicsit furcsa már így harmadjára, de majd legközelebb a Burgerlandi részt járjuk be mert a szállás tényleg igen jó ilyen csapattúrához.

 

 

Szóval mára Csele rafting-ot intézett, oda igyekszünk. Mivelhogy egyáltalán nem hagyott békén még velem is megígértette hogy megyek... annyi kiskaput hagytam magamnak hogy csak akkor ha van rám való védőruha. Ez valójában nem kiskapu volt hanem hangár-ajtó... biztos voltam benne hogy nem lesz.
Megaztán a ha mégisvan ( 0,00001%),  bennem valahogy az volt hogy olyan 8 személyen gumibárkákon kell vadvízre szállni... erre már első nap Wildalpennél valami úszógumi méretű lélekvesztőket mutogat nekem... esélytelen.
Elkísérem a csapatot a White Water bázisára... (hát vannak helyek a világon ahol el tudnám képzelni a mindennapi ébredést... azt a panorámáját nekije...).

 

 

A vadvizes túráról pedig meséljen az, aki részt vett rajta!

Tom :

Osztrák túránk ötödik napján 9 fős csapatunk új kihivásokat keres.
Csillagtúra lévén „bakancsos” (nem lista) szállásunkról elindulunk észak-nyugati irényba, a Csele által szervezett vadvizi evezés célpontja felé. Újra Mariazell -en keresztűlhaladva,a kanyargós hegyi utakon érkezűnk Ensmann panzióhoz, Göstlingben.
Sorban begurulunk a panzió parkolójába tőretlen kedvvel, nem igazán sejtve, mi mindent tartogat még számunkra az utolsó nap. Tehát kalandra fel, amit komoly stratégiai tanácskozás előz meg. Csele nagy hozzáértéssel magyaráz, na de mi lesz még ebből...

 

 

Felülről nézve igazán semmiségnek tűnt egy kis lélekveszőben meglovagolni azokat a hullámokat. Teljesen a gyerekkori indiánregényekbe élhetjük bele magunkat: Jó lesz na...!

 

 

Komoly előkészületek következnek, csak semmi lazaság, precizitás -ahogy azt itt megszokhattuk- magunkra öltjük a neoprén ruhát. Autóval érkezünk a helyszinre ahol jöhet a próba, milyen is lesz ez élesben.
Levegő után kapkodunk...

 

 

Hiiideeeg ...

 

 

Hát igen, nyugodtan lehet röhögni :) :)

 

 

Profi eligazitásban részesülünk , úgy mint ... hogyan üljünk be a csónakba, lábbal előre kell majd vizben „úszni” -teljesen egyszerű, nem lesz gond - meg hogy az evező a legjobb barátod - na , ez is menni fog, anélkül ki is gondolhatna evezére. Logikus.
Miután kellőképpen felkészültunk (testileg-lelkileg) helyet foglalunk a csonakokban:  Dany-Éva, Levi-Zsolt és Csele, Tamás , Józsi osztoznak egy-egy csónakon. Indul a mandula...
Komolyan koncentrálunk a nagy feladatra és rettenetesen élvezzük a vadvizi evezést, ami a képeken látott arckifejezésekből kiindulva nem lehet kérdéses.

 

 

Dobálnak a hullámok, csak jól kell irányitani, a lecke fel van adva, küzdünk is derekasan.

 

 

 

Egészen addig amig a mélyben alattomossan megbujó szikla keresztűl nem húzza számitásainkat. Hát igen, erre nem keszitet fel az oktató, itt már beugrana amit Petőfi is megmondott: „..alul a viznek árja/Azért a viz az úr ”. de erre már nincs idő, mert el is nyelnek a habok és én mint kezdő raftingos csobbanásomat hassal tompitom (nyomával majd otthon jól eldicsekszem).

 

 

Csapatunk többi tagja láthatóan jobban veszi az akadályokat, bűszkék is vagyunk rájuk!

 

 

 

Végül a vizi túra céljához érve megelégedetten adjuk le felszereléseinket.

Megcsináltuk!

Autóval térünk vissza a panzióhoz, ahol jutalmul magunkra ölthetjük a "White-Water" feliratú polókat, büszkén és jóllakottan összeállunk egy csoportképre. Mindenki szélesen mosolyog: "Jó csapat vagyunk" :)

 

 

 MGP :

A bázisra kicsit hamarabb értem vissza mint a többek így segítettem a grillezésben... konkrétan a folyamatosan hajigáltam le a macskákat az asztalról a sült húsok védelme  érdekében. A csapat is befutott... egyesek kicsit megviselten regenerálódtak a vacsora mellett, majd mivel már megint későre járt és most voltunk a lehető legmesszebb a szállástól ezért egész gyorsan összekapta magát a csapat és visszaindultunk. Ettől függetlenül persze ránk esteledett. Cseléék előre mentek,  én maradtam Imiékkel mert ők most lassabb tempót tudtak jönni, főleg mert időnként az eső is eleredt... (és nem csak nekem kellett volna gumit cserélni ugye :)...  Nem is választottam a legrövidebb hegyi utat, hanem Kapfenberg fele lementünk a főútra, itt sötétben is jól tudtunk a haladni.  Persze Krieglach után nekünk is le kellett térni a hegyek közé... na ez emlékezetes maradt... hátulról vakítanak a többiek reflektorai, nekem is három lő előre jó erőben... de a hajtűkanyarok vaksötétjébe "beejteni" a vasat azért nem egy kellemes érzés. Pár km után már azon gondolkodtam hogy megállok, leszedem az oldalsó fényszórók iránytartó csavarjait is kifordítom oldalra mindkettőt... csak hát vaksötétben megállni és szerelgetni...inkább hazataláltunk valahogy és kipihentük a kalandot.
Utolsó napra az idő is elromlott, szóval semmi csavart nem tettünk az útitervbe, irány egyenesen haza. Útközben egy helyen ahol már rég kiértünk a hegyvidékből és igazából semmi látnivaló nem volt, az egyik vasúti átjáróban nem vonatok jöttek keresztbe hanem 2-4-6 személyes "lábhajtányok" a síneken... és útközben még vagy tucatnyit láttunk. Nem tudom pontosan hol volt ez (valahol Friedberg és Sopron között)... és mi volt ez (ha valaki tudja megírhatná)... de az mindenképp lejött hogy Ausztriában ha valahol semmi sincs akkor is tudnak csinálni valamit akárcsak egy lezárt vasúti szakaszból is amivel turistákat lehet odavonzani.

(A cikk megjelenése után Máthé Tamás - köszönet neki érte - elküldte az előbbi kérdésre a választ, melyet itt találtok: Neckenmartól Oberpullendorfig, kb. 25 km)

Budapesten még leadtuk a bérelt mocikat, aztán a szokásos unalmas sztrádázás során lehetett szépen gondolkodni hogy mi lehetne a következő túra...