Toszkánáról ezt írja az utazom.com:

Tágas, üde zöld, vagy éppen okkersárgán tündöklő szántóföldek, kövér szalmabálák, pirosan pompázó pipacsmezők, sárgálló napraforgók, égbe törő méregzöld ciprussorok, itt-ott egy festőien kopottas, lapos tetős majorság, vagy éppen tágasan elnyúló szőlőültetvények. A lágyan hullámzó dombok csúcsán évszázadok óta trónoló középkori városkák – San Gimignano, Montepulciano, Volterra, Chiusi, Siena – és a leghíresebb gasztronómiai csemegék közé tartozó Chianti bor jellemzik. Mi lehetne más, mint Toszkána? Itália talán magasan legvonzóbb régiója, mely ősi történelmét még az etruszkoktól eredezteti, de virágzott a reneszánsz idején is, amikor a művészetek és az irodalom központja volt, ami nem véletlen, hiszen Toszkánát a reneszánsz bölcsőjének is nevezik. Világörökségi helyszínei közé tartozik Pisa Dóm tere, a Val d’Orcia, valamint Firenze, Siena, Pienza és San Gimignano történelmi belvárosa.

 

 

A kollégámnak, Andrisnak megemlítettem, hogy nem leszek május első hetében, mert Toszkánába megyünk motorozni. Andris döbbenten rám nézett és megkérdezte: és engem nem hívsz, Te szemét?
És így lett Andrisból Hondás András, tiszteletbeli barangoló.
A túrát kevés készülődés-tervezgetés és hosszas bizonytalankodás előzte meg. Az utolsó pillanatban MGP-nek eltört a keze (a fenének kell vizes füvön dombot mászni), Anyáról kiderült, hogy nincs érvényes személyije, de hogy Janiék szívesen csatlakoznának, úgyhogy az utolsó héten sikerült végre összeállnia a végleges társaságnak. Szóval nyolcan nekivágtunk a nagy útnak: Apa és MGP (a túra alatt egy családi egység, fedőnevük: a horkolós gárda), Jani és Piros, Andris és Petra, Gergő és én.

 

 

 

1-2. nap - leutazás (Nyíregyháza/Debrecen/Budapest - Szlovénia - Volterra)

Tavaly kipróbáltuk a "fapados repcsis - kint bérlős" kombót, az idén új módszert fundáltunk ki. Futót béreltünk és felkötöttük a saját vasakat (Apa - Honda PCX, Andris - Honda CB500S, Gergő - Vespa Granturismo) - röpke 1,5-2 óra alatt.

 

 

Janiék kocsival tolták végig az utat.
A kiutazást 2 etapra osztottuk, mert futóval 80-90-nel lehet haladni és ez 1200 km-en enyhén idegtépő, úgyhogy Szlovéniában beiktattunk egy megállót.
Mikor megérkeztünk a szállásunkra, Apa elkezdte tervezgetni, hogy akkor hogy is lesz nyáron itt faluról-falura Szlovéniában túra...na igen, még nem voltunk a toszkán túránk végén, de már majdnem elkezdtük, tehát épp ideje volt elkezdeni a következőn gondolkodni :) A szálláson degeszre ettünk magunkat és eltettük magunkat holnapra.
Másnap reggel újult erővel nekivágtunk az útnak. Alig 50 km-re az olasz határtól feltűnt mögöttünk egy rendőrautó és félreérthetetlenül nekünk jelezte, hogy húzódjunk le. 2 rendőr olaszul (mert ők nem tudtak más nyelven) és kézzel-lábbal (mert mi nem tudtunk olaszul) elmagyarázta, hogy megelőztünk egy autót - amit futókocsival tilos. Isti-bizti nem kötekedni akartunk, csak nem emlékeztünk erre és mikor látták, hogy értetlenül nézünk és próbálunk magyarázkodni, akkor heves gesztikuláció közepette tudtunkra adták, hogy mehetünk rögtön "indietro Ungheria"...úgyhogy inkább nem firtattuk tovább, hanem tejeltünk, mint a katonatiszt (86 eurónk bánta).

 

 

 

 

Miután túltettük magunkat az eseményeken (Apa egy kicsit nehezebben), már csak arra koncentráltunk, hogy leérjünk a szálláshelyünkre. Az út mellett rengeteg derékig érő sárga virágot láttunk, amiről MGP megállapította, hogy kamilla. Kétségtelenül jó döntés volt részéről, hogy nem biológusnak ment.
Álljon itt MGP okulása kedvéért a különbség :P

 

 

1.ábra: Kamilla	2.ábra: Pittypang

 

 

Mivel egyik navigációs rendszer sem igazán tudta beazonosítani a pontos helyet, vagy kétszer meg kellett fordulnunk a futóval az egysávos szerpentinen (ami igazán jó móka). A végén egy földúton lyukadtunk ki és bár azt gondoltuk, hogy megint elvétettünk valamit, kiderült, hogy helyben vagyunk. A szállásunk egy szőlészet közepén álló, olajfákkal övezett igazi toszkán kúria volt: Rifugio dei Sogni (az álmok menedékhelye).

 

 

 

 

 

 

 

 

Miután lepakoltunk a vendéglátónk, Mario meginvitált minket egy "welcome drinkre". Mario és a felesége, Patricia jól tudtak olaszul és franciául, de ennek nem sok metszete volt az angol-német-magyar kombinációval, amit mi képviseltünk, szóval maradt a nemzetközi testbeszéd. Gondoltuk, milyen rendes, kapunk tőle egy kupica valamit, aztán majd elborozgatunk a hozott anyagból. Nade, a teraszon terülj-terülj asztalkám várt minket szárított paradicsommal, sajttal, olivabogyóval és szalámival, Mario pedig elkezdte kihozni a habzó borát, grappáját és a minőségi borait.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi pedig hát ittunk rendesen, ahogy kell :D Mikor megéheztünk, Mario felajánlotta, hogy hoz nekünk igazi olasz pizzát. Hát ezért jöttünk :) Szóval, bevágódtunk vele a kocsiba és elmentünk 8 pizzáért, amit Mario nem hagyott nekünk kifizetni. 

 

 

 

 

 

 

 

Hazamentünk és kiderült, hogy míg mi odavoltunk MGP megbeszélte Patriciaval, hogy 20 évig éltek Belgiumban és egy elektronikai cikkeket árusító boltot üzemeltettek, aztán úgy döntöttek, hogy Toszkánába költöznek és bort fognak termelni. (Ki veszi be ezek után, hogy MGP nem tud idegen nyelven?!) Hát, nem rossz életút :) Hajnalig buliztunk együtt, aztán eltettük magunkat másnapra.

 

3. nap (San Gimignano, Rocca Silva)

 

Reggel összeültünk és miközben megettük a hazait, megterveztük, hogy első napunkon San Gimignano felé vesszük az irányt. San Gimignano a világörökség része, úgyhogy biztos nem csúnya.

 

 

 

 

Elindultunk és gyönyörű, kanyargós utakon robogtunk, tarka virágmezők (mindenféle virág volt arrafelé, csak kamilla nem) mellett, dimbek-dombok között. San Gimignanot körbejártuk, tényleg nagyon hangulatos kis város, betoltuk utunk első olasz fagyiját és mentünk tovább.
Felmentünk egy várromhoz (Rocca Silva), ahol egy srác körbevezetett minket és sok érdekeset mesélt (pl hogy egészen a 20. századig éltek középkori körülmények között ott emberek és hogy az etruszk kincsekért nem javallott kutatni, mert meggyűlhet a maffiával az ember baja), majd javasolt egy éttermet egy közeli városban.

 

 

Odáig ugyan már nem mentünk el, mert 4 óra körül volt már és elég éhesek lettünk, úgyhogy megálltunk az első út menti kocsmában (ahol pedállal lehetett lehúzni a wc-t - a különböző wc öblítő módszerek egyébként kétségtelenül az emberiség kreativitásáról tanúskodnak...nekem még mindig tudnak újat mutatni :P). Az olasz pincér, aki egyébként már járt Kecskeméten nyúlra vadászni, mondta, hogy hoz nekünk pastát mindenféle szósszal. Gondoltuk, ezzel biztosan nem járunk rosszul és így is lett. Elég sokat szörnyülködtünk a feltálalt mennyiségen, de érdekesmód a végén eltűnt minden. A lugas árnyékában még ettünk egy kis desszertet, ittunk egy kis kávét és kértük a számlát. A talján barátunk nem teketóriázott azzal, hogy összeszámolja, hány vizet, sört, kávét, desszertet hozott ki, hanem ráírta a blokkra, hogy nyolcszor 15 euro, aztán szevassz. Nem kell túlbonyolítani az életet.

 

 

 

 

 

Hazafelé még találtunk egy durván cikkcakkos szerpentint, úgyhogy elégedetten zártuk a napot.

 

 

 

 

 

 

4. nap (Pontederra, Pisa és a tenger)

 

Gergő még első nap megtudta Mariotól, hogy a közelben van a Piaggio gyár és hogy a városban van egy Vespa múzeum is, szóval nem volt kérdés, hogy oda nekünk el kell menni. Na, mondjuk nyilván nem egyenes úton. Jó nagy vargabetűket leírva eljutottunk Pontederába, ahol az ingyenesen látogatható Vespa múzeumban megnéztünk egy halom járművet. Mondanom sem kell, hogy a fiúk be voltak zsongva teljesen.

 

 

 

 

 

 

 

A déli kávénk után Pisa felé vettük az irányt. Sok felől hallottuk, hogy mekkora szívás a városba bemenni, mert hogy dugók vannak meg hosszú sorok, dehát ugye, tudni kell mindennek a módját. Mi a motorokkal ott álltunk meg a torony tövében a napszemüveg árus feketék mellett. MGP elmesélte a torony történetét, csináltunk róla támasztós fotót (neki megbocsájtható...mégis csak statikus), kóricáltunk a környéken egy órát, néztük ahogy mindenki támasztja a tornyot aztán a tenger felé vettük az irányt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt az egy útvonalválasztást rontottuk el, mert valahogy nem sikerült lekeveredni a tenger mellé és így kihagytuk a Pisa alatti sziklás tengerparti részt. Szerencsére Janiék arra mentek, úgyhogy dokument van arról, hogy nekünk még ide kell visszamenni.

 

 

 

 

Mire a leértünk a tengerhez már nem volt akkora kánikula, mint Pisában, itt már nem kívántuk annyira a csobbanást. Egy nagyon kedves, zöld parkos városban sétálgattunk egy kicsit a parton, MGP kipróbálta a Vespát (azt hiszem, mikor a 4. kört mente a parkolóban a géppel, Gergő agyán átfutott, hogy az elvonási tünetekkel küszködő Gábor most lenyúlja a robogóját :P) és elindultunk haza.

 

 

 

 

Piros slambuccal várt minket. A pesti Andrisék megismerték a hortobágyi menüt és a vendéglátóink is kaptak egy kis kóstolót. Ki is faggattak minket a titkos receptről másnap. Azért azt elmagyarázni, hogy üvegesre pirítod a hagymát akármilyen nyelven, kihívás, de MGP ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy ő a legjobb kommunikátor a csapatban :)

 

 

 

 

5. nap (Siena)

 

Sienáról csupa jót és szépet hallottunk, úgyhogy szerdán arrafelé vettük az irányt. Nem tudtunk ellenállni annak, hogy a világ végén, a semmi és egy szőlészet közepén álló kis étteremben ne álljunk meg kávézni. Hihetetlen, hogy ezek a helyek itt megélnek.

 

 

 

 

 

Mivel május elseje volt, beleszaladtunk egy pár magán rendezvénybe. A legviccesebb talán a patak partján, a híd alatt grillező banda volt - nagyon romános érzetünk volt ezzel kapcsolatban.
Apa ezen a napon majdnem egy kamionnal gázoltatta el magát, mert nyilván keresztbe állt meg az úton egy kanyarban - pedig ő természetesen sose nem szokott ilyet. Semmi mást nem is szeretne látni az ember lánya...üzenet Apának: ha így fogsz motorozni, eladom neten a feneked alól az összes alkalmatosságodat! De még a bicajodat is! Nem vicc!
Sienába érve, sétáltunk egy nagyot. Megnéztük a világhírű középkori főterét (ahol évente egy nagy lóversenyt szoktak rendezni) és a dómot. Baromi sokan voltak, úgyhogy én speciel kevésbé élveztem és annyira nem voltam elájulva, kicsit többet vártam a leírások alapján, de hát ízlések és pofonok :)
Külön vált a banda, mert Andrisék már nagyon fáradtak voltak, mi meg még kanyarogni akartunk. Gergő tartotta magát ahhoz, amit első nap mondott: "engem aztán senki le nem fog majd vakarni a Vespáról" :) Na, szóval így. Igazi joyride volt hazafelé, sűrű, kis ívű kanyarokkal, kicsit felhős, de ki-kisütő napocskával. Cuki volt (nekem ez volt a díjnyertes szakasz). :)

 

 

 

 

6. nap (Firenze)

 

Csütörtökre az egész országban esőt mondott nagy egyetértésben az összes webes időjárás oldal. Mivel reggel úgy nézett ki, hogy igazuk is lesz, ezért úgy döntöttünk Apával és Andrisékkal, hogy Pontederáig elmegyünk kocsival és onnan bevonatozunk Firenzébe, így nem kell szívni a parkolással és bejutással. Janiék Assissi, Assissi Szent Ferenc szülővárosa felé vették az irányt, úgyhogy kétfelé váltunk.

 

 

 

 

 

 

Vicces volt a vonatozás, háromnegyed óra alatt bent voltunk a városban, ráadásul a közepén, szóval jó döntés volt. Rengeteg ember van Firenzében, úgyhogy szerintem csak elő-, vagy utószezonban szabad menni, mert ez így még pont elviselhető volt. A dóm téren egy kínai (öööö....vagy koreai?) menyasszonyt fotóztak - de nem csak a fotós, hanem természetesen az a kismillió ember mind, aki akkor épp ott volt (mi is ofkorsz) :P
Miután bentről lecsekkoltuk a dómot, beálltunk a kígyózó sorba, hogy feljussunk a kupolába. Andrisék vesztükre elmentek valami kaját keresni, így egy pár pillanattal pont lekésték, hogy be tudjanak mellénk állni a sorba, és a lincselést elkerülendő nem kockáztatták meg, hogy becsússzanak a tömeg mellett a kapun a kasszához. Így Apával és Gergővel hárman lépcsőztünk fel (463 lépcsőfokon, csigabigában, néhol olyan helyeken, ahol még az én rettenetes 164 cm-es magasságommal is le kellett húzni a fejem) és odafent egy fél órán keresztül néztük, hogy hogy néz ki felülről a város.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor újratalálkoztunk Andrisékkal, elsétáltunk a Piazza della Signoriára, ahol megnéztük Dávidot a maga nem teljesen valódi voltában (az eredeti a Galleria della Accademiában van), aztán a Ponte Vecchiot, közben Apa evett egy eredeti olasz gyrost (megjegyzem, a gyros a globalizáció első számú csodája), végül hazafelé vettük az irányt.
Mire hazaértünk hét ágról sütött a nap, vagyis el kellett mennünk egy kis körre, nehogy kimaradjon egy nap. Andris lemondott a lehetőségről, úgyhogy Jani is csapathatott végre egy kört motorral.

 

 

 

 

Assisi ( ...avagy MGP közbeszúr:))

 

 

 

 

(A diófáról meg csak annyit hogy már sötétedett :) )
Assisisig meglepő módon egész jól vitt a GPS ahol is egy szimpatikus letérőnél azt mondta hogy menjünk csak még 150 métert..ott lesz majd az igazi... ott is volt, csak kocsit kicsit nehéz átemelni a szalagkorláton, úgyhogy mentünk még pár kilométert, majd egy kis ösvényen visszaosontunk. A városba is ezt vitt fel, nem volt túl keskeny és meredek, elvégre mindkét oldalt maradt 3-3 mm és egyesben símen felhúzott a járgány.

De a városka elsőre szimpatikus volt. Könnyen találtunk parkolót, és pár lépés után már az óvárosban voltunk.
Mindenhol azt láttuk, hogy előző nap valami nagy ünnepség lehetett, bontották a kellékeket, ugyanakkor már készültek a következőre.

Az első templom előtt apácákat fotózott mindenki..amíg az apácák elő nem vették a saját kis kompakt gépeiket és elkezdtek fotózni mindenkit :) ... zarándok csapat lehetett.

 

 

 

 

A templom nagyon szép volt belülről is.. sőt még egy kis szakmai különlegességet is tartogatott mert belül egy üvegfödém át látni lehetett a korábbi templom feltárt romjait.
Barangoltunk kicsi mellékutcákon, majd míg egy szép részen a panorámát csodáltam Jancsi benézett egy kis templomba, majd jött is, hogy menjek fordítani. Odabent meglepő látvány fogadott. A templomtér le volt kerítve és egy kis kör alakú kiállítórész közepén egy szobor volt látható, melyet félkörívben 33 ugyanolyan, csak kicsinyített mása vet körbe.
Egy különleges Mária szobrot láthattunk melyet öt irányból nézve öt különböző jelentéssel bírt. A 33 kis szobor mind különböző fából készült minden kontinensről.
Adtak kis ismertetőt, ezt majd lefordítom.. mert bár itt is lelkesen nekem magyarázott mindent..jó ha harmadát értettem.
Ugyanaz volt a Rocca Silana-nál is.. az idegenvezető abban a tévhitben volt, hogy mindent értek amit mond.. Na jó az mondjuk tetszett mikor a "magánrégészkedés" tilalmáról szólva kijelentette, hogy azt csak Angliában szabad... de ott meg úgysincs semmi :) ... ha meg van az akkor úgyis Római :)

 

Szép lassan csak eljutottunk Assisi Szent Ferenc templomához. Jancsiék bejárták az egészet, én inkább meditáltam egy órácskát bent, amit csak egy szerzetes öt percenként felhangzó kiáltása szakított meg: " Non foto! Silencio!".

 

 

 

 

Elkezdtünk baktatni visszafelé, és mindenhol korabeli maskarába öltözött helyiekkel találkoztunk.
Míg Piróék szuvenirre vadásztak leültem kicsit egy pódiumra, ahol már tucatnyi korabeli zenés beszélgetet vidáman és cukkolták a járókelőket. Mikor egy nő le akarta fotózni őket egységesen kiáltoztak ..non fotó.. foto 100 euro!. . Öt perc múlva visszaoson a hölgyike és stikában lefotózta őket.. na mikor ezt észrevették.. 100 euro.. 200 euro... csak úgy licitáltak felfelé! :)

 

 

 

 

Visszafele még megláttam egy kis üzletet ami szinte kizárólag kotyogós kávéfőzőket árult.. na most tudni kell, hogy Csele kávé nélkül csak csökkentett szinten üzemel és folyton a kotyogós előnyeit hangoztatja.. így vettem neki egy zseb méretűt, ezt mindenhová magával viheti.

 

A parkolóból valahogy kiszabadítottuk a kocsit, Jancsi még alkotott egyet mikor az előző napi városban váltott parkolójegyet próbálta megetetni az automatával.. na de azért ennyire még az olaszok sem lazák.
(sőt parkolásban nagyon is kemények, Pisa-ban például még a rendszámot is be kell pötyögni, csak úgy ad parkolójegyet)
Gyakorlatilag el is ment a nap a városnézéssel, indulhattunk vissza, mert azért innen a szállás nem volt közel, de azért bőven megérte ennyit kocsikázni ezért a városért.

 

 

7. nap (Populonia)

 

Eljött az utolsó nap. Reggel úgy döntöttünk, hogy egy kis tengerpart hiányzik még a programból, úgyhogy délnyugat felé indultunk, Populonia felé. Apa egész héten fűzte MGP-t, hogy üljön fel mögé a robogóra és ezen a reggelen végre megtörtént. Nagyon jól néztek ki :P Apa és MGP együtt indultak el a birtokról, majd 10 perc múlva MGP egyedül tért vissza a robogóval. Na mondom, olyat már hallottam, hogy egy motoros elvesztette az utasát, nade hogy a sofőrjét! :)

 

 

 

 

Elkészültünk, elindultunk, kanyarogtunk, fényképeztünk - napi bevett rutin :) Aztán egyszer csak egy kis faluban megláttunk egy fodrászatot. Apa mióta elhagytuk Magyarországot, bizonygatta, hogy ő majd egy Figaroval levágatja a haját. Úgyhogy bevágtuk a satut és bár nem egy Figaro, hanem egy Figarina által, de bezony-bezony Apa meg lett fodrászolva. Igazán szépfiú lett ;)

 

 

 

 

Na szóval a gyors szépség megálló után folytattuk az utat, mert a többiek már vártak minket Populoniában. Populonia egy nagyon menő, pici város, homokos tengerparttal és egy olyan várszerűséggel, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a tengerre és a környékre. A tengerpartra érve megint fújt a szél és nem volt igazán meleg, úgyhogy úgy tűnt, hogy megint kimarad a fürdés. De Apa kemény volt (mint mindig. Ha víz van, akkor olyan nincs, hogy nem fürdünk.), és hát a végén én is nekibátorodtam (családi ökörség), úgyhogy ketten pancsoltunk a sós lében :P

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán hazakanyarogtunk és utolsó nap megnéztük Volterrát is, ha már végig ott voltunk a tövében. Helyes kis városka, nekem talán a leghangulatosabb volt az összes közül.
Hazamentünk és miközben Janiék kb 1-1,5 órán keresztül vártak a pizzára, mi Mariotol kértünk egy kis aperitivot a vacsihoz, úgyhogy megint együtt proseccoztunk házi gazdánkkal (akiről nem akartuk elhinni, hogy 67 éves :O A hosszú élet titka: borászkodni Toszkánában. Szerintem nekem menne :)).

 

8.-9. nap (Volterra - Szlovénia - Home)

 

Reggel a fiúk felpattintották a motorokat a futóra (sokkal gyorsabban, mint egy héttel azelőtt), érzelmes búcsút vettünk házigazdáinktól, akik megígértették velünk, hogy majd bejelöljük őket facebookon és küldünk képet az esküvőnkről. Minden fiú kapott egy Rifugio dei Sogni feliratú bornyitót, a lányok meg egy toszkán receptes könyvet és még Iminek is tudtunk vinni szuvenírbe Mario legjobb vörös borából, az Intensivoból.
Hazaúton Janiék és Andrisék úgy döntöttek, hogy bemennek Velencébe - úgyhogy ők még visszafelé is halmozták az élvezeteket - nagyon helyesen :)
A szlovén szálláson MGP újabb tanúbizonyságát tette annak, hogy nagyon jó választás volt, hogy statikusnak ment és nem biológusnak. Valami szivarfaszerűséget lediófázott. Álljon itt MGP okulása kedvéért a különbség :P

 

 

3.ábra: Diófa levele	4.ábra: Szivarfa levele

 

 

Másnap már csak húztunk haza. Hallgattam, ahogy a fiúk az összes 4 és 2 kerekű járműről hosszasan elmélkedik (nyilván engem is végig lekötött társalgás és feszülten figyeltem :P) és persze fennmaradó idejükben a következő túrán agyaltak.
De ahogy Apa mondta: "a jól sikerült túra az, aminek a végén a következőről beszéltek".