Gyönyörű őszi napokat kaptunk az idén októbertől, melynek egyik koronája volt ez a túra. Zozó-val és Janival vasárnapra beszéljük meg, hogy elmotorozunk a Pádisra és ott túrázunk egyet.

Szombaton reggel azonban oly csalogatóan süt be a nap az ablakomon, hogy nem bírook magammal. ... ááááá!!! ... mennikéne-mennikéne! :) ... dobok egy sms-t András barátomnak, hogy ez a nap tökéletes lenne egyet kajakozni és biciklizni. Válasz helyett felhív,hogy ők már fel is pakoltak és indulnak a Révi szorost átevezni, és milyen jó lenne ha vállalnám a kocsi mozgatását a start és a cél között. Nem pont ilyen szerepet akartam egy evezős csapatban, de a cél mágnesként vonz - és egyébként is arrafelé van, ahová holnap menni készülünk- ... gyorsan összekapom magam és motorra pattanok. Janit és Zozót majd értesítem valahogy, hogy holnap jöjjenek magukban utánam. A kajakos kommandóval az E60-ról Topa de Cris -nél (Köröspatánál) fordulunk le, és Sonkolyos felé kanyarodunk. A Sebes Körös innen egy gyönyörű szurdokon át ér Rév-be, ahonnan már az alföldön folytatja útját. A kajakos beszállóhoz a folyó hídja előtt balra kell fordulni, és a Bratca(Barátka) felé vezető utat követni mindaddig amíg a Nagy-Magyar-Barlang felé le nem megyünk róla. Pár száz méter földút és már előttünk a túlparton a hatalmas barlang bejárata. Az innenső parton sziklamászók gyakorolnak. Nagy az élet.

 

 

 

 

A kajakos fiúk leszedik a kajakokat, és András átviszi a kocsit Révbe, én meg őt visszahozom motorral - kb 45 perc alatt fordulunk meg -, ezzel az én a feladatomat el is végeztem. Csinálok róluk pár fotót és könnyes búcsút veszek tőlük.

 

 

 

Innentől egyedül barangolok tovább. Még reggel felhívtam Magyarremetén(Remetea) Istvánt (Turul panzió), hogy be tud-e fogadni egy éjszakara. Ugyan teljesen tele van, de épít most egy kempinget faházakkal, azt mondja ott elalhatok... pénzt sem kér érte.

Az idő 3-4 között jár. Azon gondolkozom - miközben a Királyhágón megpróbálok egy rendeset motorozni -, hogy milyen vargabetűvel jussak el hozzá. Erdődámos(Damis) felé nagyon hamar odaérnék - bár az út gyönyörű -, így inkább két másik alternatíva között hezitálok: Körösfő-Albac(Nagyaranyos) kör vagy a Pádison át? Mindkettő jelentős mértékű off-road betétet tartalmaz, mint tudjuk. ... amit pedig magányos motorosnak nemigen kellene forszírozni, amint azt szintén tudjuk, de az idő a legnagyobb gond, mert a nap kb 2 óra múlva lemegy ...

Miközben haladok sem a térképet nem tudom tanulmányozni sem a gps-t kifaggatni, hogy melyik út lenne a biztosabban teljesíthető. Csak azt mantrázom magamban, hogy sötétedés előtt jó lenne visszakeveredni aszfaltra. Végül az ösztöneimre hallgatok, és a Pádis mellett döntök (különben is az a rész vonz most jobban), így Bologánál(Sebesváraljánál) lecsapom magam jobbra és Rachitele(Havasrekettye) felé indulok. Emlékeim szerin az út végig gyönyörű, Rachitelé-ig aszfalt, és onnan dózer út át a hegyen Pietrorasa-ig (Vasaskőfalváig).

 

 

Nagy meglepetésemre az utat építik. Még nem aszfaltos, de az alapokat már szinte elkészítették - méghozzá igen alaposan. Ezt most valahogy nem is bánom, mert így legalább van esélyem, hogy napnyugta előtt átszeljem a hegyet. A Pádisra felérve vége az útépítésnek. Gyönyörű a táj, kár hogy az idő sürget ... A nap már szinte teljesen lemegy. Ebből esti hegyi-endúrózás lesz, ez már tutibiztos - dohogok magamban -, nem tudok soha szépen-tervezetten végiggondoltan utat választani, így hogyan merjem majd az unokáimat kölcsönkérni a szüleiktől? :-) Egyszer csak újra aszfalt-csíkra érek - méghozzá zsír új aszfaltra -, pedig még bőven a Pádison vagyok fenn. Megörülök neki (endúrós-szégyenszemre), és már éppen húzok neki egy kövéret, amikor érzem, hogy vastagon le van szórva valami sötét porral:S Nem sok hiányzott, hogy zakózzak egyet. Most már töksötét van. A Boga telepig tartó szerpentinen szép óvatosan engedem le. Ott vége az aszfaltnak.... hahhh!!! ... Végre! ... újra jó kis megbízható murva Pietroasaig:)

 

 

 

 

A nagy lámpáim kiválóan teljesítenek, a motor is békésen dolgozik alattam, nincs bennem semmi stressz. Pietroasan visszakerülök a civilizációba végleg elhagyva a Bihart, és az endurós szakaszt. Aszfaltos sebességre kapcsolok, és kései vendégként becsorgok Magyarremetére. A Turulban nagy a sürgés-forgás, jó sok vendég van. István szeretettel fogad, finom levessel és töltött káposztával kinál és persze egy kupica pálinkával ... ami most kivételesen jól esik:). Vacsora után megmutatja a kis faházakat, amelyeket ő maga csinált és a negyedikbe be is vackolom magam. Kapok tiszta, illatos ágyneműt és egy hősugárzót arra az esetre ha meg akarnék fagyni. Alig akarom elfogadni, nem vagyok én papírból;) Az udvarban a fahazákkal szemben szép új vizes blokk áll, napkollektor által termelt meleg vízzel. Kis menedékem asztalán a fáról lepottyant diók sorakoznak. Béke van. Elalszom. Hajnalban aztán arra ébredek, hogy a fejem fázik ...Hol is az a hősugárzó? :)

 

 

 

Reggel forró kapor teát kapok és finom reggelit, jóféle házi kenyérrel, sajttal. Megpróbálom kifizetni legalább az ételt, de István nem fogad el egy fillért sem. Megmondta, hát megmondta. Zozoo és Jani 10-re igéri magát Belényesre, de meg vagyok győződve róla, hogy ezt lehetetlen tartani, így kényelmesen töltöm az időt, iszogatom a kávét, és hallgatom a szót. Így 10:35-re érek a találkahelyre, ahol nagy meglepetésemre ott vár a két fiú. Mivel jöttek ezek? Rakétával? :)

 

 

A Pádis felé ott megyünk fel, ahol tegnap lejöttem. Így nappal sokkal barátságosabb az új szerpentin, de az este tapasztalt csúszós szakaszok most is félelmetesek. Kanyarvadászatra nem került sor most sem.

 

 

A Csodavár a cél, így a Ponor rét felé vesszük az irányt. A Pádis varázslatos, a réten rengeteg az autó, és meglepődve tapasztaljuk, hogy gyakorlatilag mind magyar. Érdekes, nem?

Veszek a büfében a nénitől egy Pádis térképet, amiért kicsit többet fizetek, mint az ára, cserébe a néni megengedi, hogy a motoros cuccainkat nála hagyjuk. Átöltözünk túristába, és a Balkon felé vesszük az irányt a kék pötty jelzést követve.

 

 

A Csodavár Balkonjáig még 2 km-t sem kell gyalogolni, szintemelkedés sem jelentős. Onnan körbevezet az út a sziklák tetején, majd hihetetlen meredeken, lefelé a barlang bejáratokig. Zozoo szerint ennek a barlangnak a bejárata a legmagasabb egész Európában. A meredek lefelét, meredek felfelé követi. Találkozunk egy zsémbes asszonysággal, aki nem akarja elhinni, hogy ahonnan mi jövünk, oda ember le tud menni. Bizonygatjuk neki, hogy még gyerekekkel is találkoztunk, de ő hajthatatlannak tűnik, és bármit próbálunk tenni, nem sikerül mosolyt csalnunk az arcára. Szegény férje ... gondolom magamban ;)

 

 

 

 

 

A Biharban már megszokott módon most is lett egy hűséges serpánk ... ez a kis kutya ni:

 

 

3 óra körül érünk vissza a Ponor rétre, ahol eszünk egy kis placinka-t (ami olyan fánk féle kaja, juhtúróval vagy lekvárral töltve), és indulunk haza.

 

 

Zozoo-t már vonzza a mágnes kicsi fiához, így ő a legrövidebb idő alatt bejárható úton akar hazamenni. Belényesen válunk el tőle. Mi Janival keresztülmegyünk a Királyerdőn Révtízfalu (Zace Hotare) felé, majd onnan Szentjobb irányába kikerüljük Váradot. A nap éppen akkor megy le végképp amikor Élesdre érünk, azaz a Királyerdőt végig ki tudtuk élvezni. Onnan már sötétben vezet az utunk hazáig, ami izgalmas még aszfalton is, főleg ha az ember kis mellékutakon, falvakon át poroszkál és a benzinmutatója a háza elött pár kilométerrel már rég nullát mutat ... Megnyugvás volt hazaérkezni na:)