Hol is fejeztem be tavasszal? "Hazatérve mégsem tudok örülni a komfortnak... napokig nem találom a helyem... visszavágyom, talán a végtelen szeretet miatt, melyet ezektől a nagyon szerény körülmények között élő emberektől kaptam." A varázslat aztán a napi favágásban talán meghalványult kissé, de el nem múlt. A cikk végén facebook beírások jelentek meg:
"Legközelebb szólj nekem is, ha segíthetek"
"Ha kell, van neurológusotok is :-), ha bármit tudok segíteni, szóljatok!"
Szeptemberben a segítségüket felajánló embereknek kör e-mailt írtam. Örömmel tapasztaltam, hogy a tavaszi lelkesedés nem csökkent. Horogh Zsolti tényleg segíteni akar és Síró Peti barátom, volt gimnáziumi osztálytársam személyében tényleg van neurológusunk.
Gondosan válogattuk össze az orvosi eszközöket, kéziműszereket. Ezúttal a fülmosó fecskendő sem maradt otthon. Ad hoc jelleggel az utolsó napokban - a barátaim és a barátaim barátai jóvoltából - tekintélyes mennyiségű ruha, könyv, tanszer, játék, stb. gyűlt össze a garázsunkban.

 

November 10., csütörtök

Napnyugtakor két kocsival heten érkeztünk meg Bákóba. Az első meglepetés itt éri Zsoltit, az ő közgazdasági ismereteire ugyanis az MCSMSZ bákói központjában tartanak igényt. Kicsit lógatja az orrát, de aztán győz az alázat: mindenki ott segít, ahol szükség van rá. Ezúttal is hangsúlyozom, hogy akciónkat a legapróbb részletekig előzetesen egyeztettük Solomon Máriával, az MCSMSZ szociális felelősével. Nem öncélú jótékonykodásra jövünk, hanem segíteni, és oda, ahová Marika kéri.

Sötét este van, amikor a gajdári magyar iskola előtt a két tanító néni köszönt bennünket. Szende és Eszter már a harmadik tanévet kezdte a MCSMSZ Oktatási Programjában. A legszebb fiatal évekből hármat is egy Isten háta mögötti falucskában eltölteni - ez már nem kaland, hanem komoly elhívás.

Sikerült időben megérkezni, így még ma berendezkedünk az egykori orvosi rendelőbe, mely jelenleg a katolikus egyház közösségi házaként szolgál. Az előzetesen kért ágyak, székek, asztalok már a helyükön vannak. Fél órával később már az utolsókat simítjuk a két felnőtt- és egy gyermekorvosi vizsgálóálláson, továbbá a fül-orr-gégészeti sarkon. Köszönjük a papnak, az apácának és a két tanító néninek az épület előkészítését.
A magyar iskola konyhájában - a házacska egyben a két tanító néni szállása is - vidáman pattog a tűz az öreg cserépkályhában. Előbb ismertetjük a betegvizsgálat menetét és a következő két nap programját a csapattal, majd előkerül az "eztkóstoldmeg" és az"enyémalegjobb" típusú pálinka, majd az ehhez társuló jókedv is. Nekem a Laslau Karcsiék murci jellegű savanykás piros borocskája ízlik igazán, ez nem csak nyomokban tartalmaz gajdári szőlőt :) A sebész-traumatológus Gábor Bátyám, aki épp egy generációval idősebb mint a csapat zöme, hamar a társaság középpontjává válik. Számomra Ő a klasszikus erdélyi magyar értelmiségi: nehéz eldönteni, hogy a műveltségét vagy a humorát szeretem-e jobban.

Éjfél van, mire elfoglaljuk a szállásunkat. Jómagam a már ismert helyen az iskolával szemben Karcsiéknál alszom. Lavórban mosdunk, a nem túl széles ágyon Gábor Bátyámmal osztozunk. Mivel én egy pillanat alatt elalszom és erősen horkolok, előre sajnálom az Öreget :)

November 11., péntek

Igazi erdélyi reggeli zakuszkával, juhsajttal meg áfonyalekvárral. Éppen kezd kibontakozni a beszélgetés, mikor Andival egymásra nézve felállunk és asztalt bontunk: a nyolc órás kezdést szigorúan vesszük.

 

Kezdődik a rendelés. A betegeket a románul tökéletesen beszélő Jeromos Peti kérdezi ki, aki egyben előkészíti a fél évvel ezelőtti ambuláns lapokat, majd testsúlyt, vérnyomást és vércukrot mér. Andi vizsgálja a gyerekeket, Gábor Bátyám és Síró Peti a felnőtteket, jómagam a gégészeti betegeket. A két önkéntest: Istvánt és a napközben megérkező Zsoltit hamar elfoglaljuk: adminisztrálnak, fát hordanak a cserépkályhákba, vizet húznak az udvari kútból, tapossák a szívót, tartják a tálat fülmosáskor, stb. Apropó fülmosás. Egy tíz éves kislány fülzsírjával erősen megszenvedünk. A szakma minden fortélyát bevetem, de nem akar megszületni. Egy paraffinos vattával ellátva délutánra hívjuk vissza.

Dacára annak, hogy a szűrővizsgálatot előzőleg mindkét iskolában és a szentmisén is hirdették, nincs nagy tömeg. Hamarosan azt is megtudjuk, hogy miért. Reggel szállingózott a hó, az egész falu pánikszerűen rohant az erdőre, a biztonság kedvéért újabb adag fáért. Vezetékes gáz ugyanis nincs. A másik ok egy szombati lakodalom, amire a falu apraját-nagyját meghívták.

Azért nem unatkozunk, elbeszélgetünk az emberekkel. Kicsit elszomorít az alig három generáció alatti csaknem teljes nyelvváltás: az idősek szépen székelyesen beszélnek magyarul, a középgeneráció érti a magyart, de románul beszél, a kisgyerekek pedig szinte csak románul tudnak. Nem is csoda, hiszen a misézés és az oktatás nyelve a moldvai csángó falvakban több mint egy évszázada a román. A nyelvi asszimiláció a média hatásával és a városi munkavállalással a rendszerváltás után nagyon felgyorsult. Örömteli azonban, hogy az iskolai és az iskolán kívüli magyar oktatásnak köszönhetően az iskolás korú gyerekek értenek és keveset beszélnek is magyarul.
Délután kissé megélénkül a betegjárás, de tömeg továbbra sincs. A fülmosós kislány mosolyogva tűri az újabb megpróbáltatást, mely ezúttal sem jár sikerrel. Reggel találkozunk.

Este a túrós puliszkára (túró alatt székely módjára természetesen a juhtúrót értem) ma is jól csúszik a moldvai borocska. Ügyelni kell a bevitt folyadékmennyiségre, különben éjszaka ki kellene csomagoljam magam a hálózsákból, át kellene másszak Gábor Bátyámon és a földön alvó Zsolton, végül pedig le kellene küzjem a röpködő mínuszokat és a Pufiból és Bobicából álló erősített őrséget. Oldalt fekve állítólag nyer az ember egy órát...

November 12. szombat

Andival ma is kegyetlenül bontunk asztalt a reggelinél. Érkeznek a betegek, először a tegnapról visszahívottakat nézzük meg.
Az udvaron rosszalkodó utcagyerekeket (Chereches Iosifot tavaszról megismerem) csak Eszter tanító néni tudja elzavarni, mi nem. Előzőleg persze mindannyiukat megvizsgáltuk.
Solomon Marika ma is önzetlenül segít, mintha mindig együtt dolgoztunk volna. Tolmácsol Péternek és nekem, és szájába rágja a betegeknek a "trátámentet". Ez a csapategység végig jellemző volt, pedig a hét emberben az induláskor csak annyi volt a közös, hogy mindenki segíteni akar.

 

Jó hírt kapunk: megérkezett a teherkocsi az adományok első felével. Tudjátok, a gyerekek milyen boldogok voltak a képregényekkel, melyek évekig hevertek egy debreceni padláson?
Délben a tanító nénik végigjárják a kocsmát meg a lakodalmas házat, ennek meg is van az eredménye: délutánra kicsit többen vannak. A délután legnagyobb sikerélménye számomra az a félkilós fülzsírdugó, mely a mosolygós kislány bal füléből végre világra jött!

Este egy asszony megkér bennünket, hogy a két fogyatékos fiát háznál vizsgáljuk meg. Csak néhány percet kaptunk a nagybetűs életből, de sosem fogom elfelejteni a kis házat a lyuk méretű szobácskákkal és a szigorúan az utolsó vacsorát ábrázoló falvédővel, az egy ágyban fekvő két fiút, a süketnéma harmadik fiút, a girhes kölyökmacskát az asztal alatt meg a rengeteg legyet. Inkább nem képzeljük el, honnan jöhetnek... Péterrel csak döbbenten bámuljuk hol egymást, hol a miliőt...
A mai vacsora alkalmával részletesen megvitatjuk Marikával, hogyan van értelme a szűrések folytatásának. Bölcsen kell megválasztani a vizsgálat időpontját: ne essen hideg időre, ne legyen benne lagzis szombat, de jó, ha többnapos ünnep közelébe tesszük, mikor a távol dolgozók is hazajönnek. A kiszűrt betegeket szakorvoshoz kell juttatni, melynek központi eleme a betegbiztosítás és a szállítás. Ellenőrizni kell azt is, hogy a felírt gyógyszereket kiváltják és rendszeresen szedik-e. Mindenesetre vannak ötleteink, és továbbra is bízunk az emberek lelkesedésében és jóságában.

 

Marika felteszi a kérdést, ki vállalkozik keresztszülőnek (http://www.csango.ro/index.php?page=keresztszuelok). István barátommal vállaljuk egy gyermek magyar iskolai taníttatását. De ki legyen az? Szinte egyszerre kiáltunk fel, hogy a fülmosós kislány! A tanító nénik gyorsan utána is néznek, neki még nincs keresztszülője. Aztán Andival is vállalunk egy keresztgyereket. Kedves Olvasó, ezt Te is megteheted, nem kell hozzá 700 km-t utazni :)
Estére előkerül Karcsi is, a házigazdánk. Most éppen egy békási útépítésen dolgozik. Szombat délután jön haza, hétfő hajnalban utazik is vissza. Rengeteg csángó férfi él így, ráadásul a többségük külföldön dolgozik és meg ritkábban tud hazajönni. A külföldi munkavállalás a csángó fiatal elérhető álma, amely egyben a kegyelemdöfés a hagyományos faluközösségnek.

November 13. vasárnap

Hajnalban indulunk, Vatra Dornei után reggelizünk, délben a Borsai-hágón napozunk, délután megnézzük a barszánfalvi kolostort, és öreg este érkezünk Debrecenbe.

 

Köszönöm a hat társamnak a ráfordított időt, költséget és az önzetlen segítséget Jeromos Péternek (Szatmárnémeti), Horogh Zsoltnak (Debrecen), Dr. Nagy-Major Gábornak (Nyírbátor), Dr. Síró Péternek (Debrecen), Dr. Szilágyi Andreának (Szatmárnémeti) ésVarga Istvánnak (Debrecen)

Köszönöm az adományok gyűjtését és szállítását Danka Erikának (Debrecen), a Furó családnak (Debrecen), Kovács Ágnesnek (Szatmárnémeti), Kovács Lajosnak (Esztergom), Maliczki Tamásnak (Autonet, Szatmárnémeti), Martin Évának (Debrecen), a Tóth családnak (Nagykároly) és a Vígh családnak (Józsa).

Köszönöm a gyógyszereket a következő szatmári Coroana, Farmako, Geranium, Gloria és Valeriana Gyógyszertáraknak.

Köszönöm az orvosi műszereket és az adománygyűjtést a szatmári Korall Klinikának és dolgozóinak.

Végül, de nem utolsósorban köszönöm a fogadásunkat és a rendelő berendezését Konát Eszternek (MCSMSZ, Gajdár), Mihály Szendének (MCSMSZ, Gajdár), Laslau Carminnak és Irinának (Gajdár) és Solomon Máriának (MCSMSZ, Lujzikalagor).

Tavasszal - Veletek - Ugyanitt!