Ülünk Jakival egy szokásosan klasszul sikeredett erdős-pusztai kör és némi kötelező gyakorlás végén a tanki egyik sarkában (tanki=szovjet tankok számára épített gyakorlópálya Debrecenben), és arról álmodozunk milyen jó is lenne ezekkel a kis endurókkal csinálni egy nagyobb lélegzetű túrát.
A magyar rendőrök vaskalapossága miatt én nem vágyom egy itthoni tortúrára (nincs a kis Crf-en rendszámom), így gyorsan Erdély felé tereljük a gondolatainkat. Ott minden lazább, megértőbb, megengedőbb.
Magyarremetén - a Bihar hegység lábánál - lakik egy Fila István nevű magyar ember, akiről már mindketten sok jót hallottunk és aki quados-motoros túrák vezetését is vállalja a nála vendégeskedők számára.
Gyors szervezkedés, egyeztetések után Zákány Zsolti és Levente lelkesen csatlakozik az ötlethez - sajnos az apjuk nélkül -, MGP és Zozoo pedig úgy dönt, hogy kipróbálják a quadozást, tehát jönnek ők is egy-egy rövidített programra.

Junius 20-án hétfőn reggel a két Zákány fiúval és négy motorral a hátunk mögött elindul az utánfutós szerelvény a Debrecentől mindössze 140km-re található Magyarremetére(Remetea), a Turul Panzió felé. MGP és Zozoo a nagymotorjaikkal fognak utánunk jönni.

(Még mielőtt bárki felhorkanna - milyen motoros az, aki futón húzza a motorját? -, megkérdezném: Bakancsos turista gyalogosan indul el otthonról a Biharba hegyet mászni? Nem.
Egy TÚRA élvezeti értékét nem az oda-vissza utak adják sohasem, hanem az OTT eltöltött idő. Úgyhogy erről ennyit. )

Dél körül érünk a panzióhoz MGP-vel együtt, aki időközben utolért bennünket. Bejelentkezés és bemutatkozás után gyorsan be is öltözünk.

 

1.nap: Lesi tó ... 80km

István (a házigazda) vezetésével el is indulunk ... aaa kert hátulja felé :) Még fel sem ocsúdunk és máris túl vagyunk egy meredek parton és a falun átfolyó patakon. Jól indul:) Rosia felé tartunk az aszfaltozott úttal nagyjából párhuzamosan. MGP alatt rakoncátlankodik a quad. (Én csak azt látom hátulról, hogy időnként be-befordul a vetésbe, holott István nyomatékosan felhívta a figyelmünket, hogy vetésbe, kaszálóra ne menjünk, és MGP nem az a típus aki ilyen figyelmeztetést figyelmen kívül hagy.) Aztán szép lassan belejön a dologba, de egyfolytában mormog, hogy motoros embernek nem áll kézre ez a taliga.

 

 

 

 

 

 

Minden szebb helyen, kilátóponton megállunk és elidőzünk kicsit. Ilyenkor kicsit mindenki próbálgatja a quadot. Nem sietünk, és ez olyan jó. Az út rendkívül változatos, van itt minden a hegyeket kivéve: erdő, sár, domboldal. Gyanítjuk, hogy ez itt még csak a bemelegítés ;-)
Egyszer csak egy kapu zárja el az utat. Találgatjuk milyen területre fogunk belépni. István lepattan és kinyitja nekünk. Kérdezzük is ez vajon milyen kapu? A válasz: "Fa." :)

 

 

 

 

Rosiába érve MGP már alaposan megfáradva elindul haza az aszfalton, mi pedig bevágjuk magunkat a Bihari hegységbe. A cél a Lesi tó, pontosabban a tó fölé magasodó kilátópont, a Bulz kő. István magasabb sebességre kapcsol ... az igazi móka itt kezdődik ;-)
Egy sárosabb szakaszon kell átkeljünk amikor kiderül, hogy Levi motorjának első lánckereke úgy elkopott, hogy átugrál rajta a lánc. Szerencsére van térerő, és felhívjuk Zozoo-t, aki ekkor indul utánunk otthonról, hogy hozzon egy másik lánckereket valahonnan. Zákány apuka motorjában pont ilyen van - és ő ugye nem jött -, így kapjuk a jó hírt, hogy rendben lesz a dolog. Nagyjából ekkor érjük el ezt a barlangot.

 

 

A táj egyre fantasztikusabb, de az utak egyre meredekebbek, kövesebbek. Egy ponton bedőlt fa előtt állunk meg szuszogni kicsit. Itt István előre küld bennünket mondván kicsit meredekebb lesz a következő szakasz, és a mi "biciklijeinknek" - ahogy ő hívja a motorjainkat - az ilyenhez lendület kell, míg a quad négy-kerékre kapcsolva alapjáraton pöfög fel (de mindenhova!).
Nekivágunk. Egy kőfolyáson megyünk felfelé.
Na ILYEN-re nem vágytam. Ha megállsz nem tudsz újra elindulni, tolni nem bírod mert iszonyat meredek, a köveken nem fog a gumi. Ha lendületből mész az jó, de akkor marhára vigyázz, mert néha akkorát dob egy-egy nagyobb kő, hogy könnyen kipenderülsz az útról és akkor muszáj lesz megállnod, az meg ugye a halál.
Szóval nem jó ez sem a természetnek, sem az embernek, sem a gépnek, de István szerint ha fel akarunk jutni a hegyre, akkor oda ez az út vezet és pont.

 

 

Izzadunk, küszködünk és végre felérünk. Még pár km laza motorozás az erdőben és elérjük a Bulz követ. Kilépve az erdőből káprázatos panoráma tárul a szemünk elé, a Lesi tó páratlanul szép látványa. Mégiscsak megérte a küzdeni.

 

 

 

 

 

Élvezzük egy darabig, majd István kiadja a "lóra" vezényszót, és mire észbe kapunk el is tűnik a szemünk elöl. Lassan megszokjuk:) Mindenki a maga tempójában kezdi el az ereszkedést a tó felé egy irgalmatlanul meredek úton, ami nekem néha-néha olyan síelésre hasonlatos csúszásra sikeredik:)
Leérve eszünk egy fagyit, majd irány hazafelé azon a hegyen át amelyen idefelé átjöttünk, de egy másik úton. Természetesen most is kapunk egy meredek köves kaptatót. Kérdezzük Istvánt: Necces lesz? A válasz: "Nem. Köves." :) Hát az is volt. Gyakorlatilag egy gyalogösvényen kaptattunk felfelé, és volt benne egy olyan visszafordító, ami iszonyatosat emelkedett és nedves-köves volt. Mindenki megküzdötte. Szakadt rólunk a víz mire felértünk a tetőre, de ekkor megint olyan panorámát kaptunk, hogy nem győztünk betelni vele.
Előttünk terült el a Királyerdő.

 

 

 

Esteledik mire leérünk a hegyről Mézgedre, ahonnan már csak pár km a szállás. Aszfaltra állunk és hazacsorgunk. Este megérkezik a panzióba Zozoo is, aki hozza Levi motorjába a nagyon fontos első lánckereket.

 

 

Este természetesen sokat beszélgetünk a világról és a magyarságról, és arról hogy mi mit tehetünk hozzá ezekhez.

 

2.nap: Bihari havasok ... 130km

István ma is vezet bennünket. Meg akarjuk nézni a kis faházát, amit a havasokban épített föl. Ma Zozoo jön quaddal, aki estére már Debrecenben akar aludni, így kora délutánig nem szabad nagyon eltávolodnunk, hogy könnyen hazataláljon.

Zozoo nagyon hamar ráérez a quadozás rejtelmeire és sportosan halad vele. Élvezi a tájat is. Végig megyünk vele is a tegnapi úton Rosiáig, de ő tovább is velünk tart.

  

 

 

Útközben sérült egerészölyvet találunk, valószinüleg a szárnya törött el. Nem igazán tudjuk mit tehetünk vele így a sorsára hagyjuk az erdőben. Szállni nem tud, de ügyesen fut. Talán túléli és felépül.

 

 

Zozoo feljön velünk arra kilátópontra ahonnan a Királyerdő oly gyönyörű, és onnan ereszkedünk le vele Mézgedre. Itt elbúcsúzunk tőle, és a havasok felé vesszük az irányt.

 

 

 

 

A táj lenyűgöző. Páfránymezőkőn, gyönyörű hegyeken keresztül vezet az utunk egyre magasabbra.

 

 

 

Már 1000m fölé megyünk, körülöttünk gyönyörű fenyőerdő. Egy irtózatos meredek kaptató próbál meg bennünket újra az erdőben. Zsolt esik is egyet,de mindannyian sokat küzdünk, hogy feljussunk. Amikor felérünk rajta és kigurulunk az erdőből teljesen más világba érkezünk, a havasi legelők világába. Meseszép a táj és a levegőt harapni lehet. Körülöttünk tehenek, lovak.
Hamarosan megpillantjuk István hegyi házikóját is.

 

 

 

Mindenki fáradt és szomjas, így duplajól esik a forrásvíz és a kis ejtőzés a ház körül.

 

 

István persze meg nem áll egy percre sem, szalonnát, sajtot, hagymát, uborkát vesz elő a quad csomagtartójából és noszogat bennünket, hogy gyújtsunk tüzet. Szalonnát fogunk sütni.

A tűz percek alatt kész, és nyársat is hamar találunk. Nem telik bele 20 perc és már mindenki jóízűen falatozgatja a saját maga által megsütött szalonnát és megzsírozott kenyeret.

Hát valami ilyesmiről álmodoztunk a tanki szélén Jakival, amikor ezt a túrát kitaláltuk.

Sokat azonban nem időzhetünk, nem ejtőzhetünk kedvünkre, mert jócskán délután van már, és még le is kell érjünk sötétedés előtt a hegyről.
Megfogadjuk, hogy ide még feltétlenül visszajövünk, de akkor fenn is fogunk aludni!

 

 

 

Elindulunk, de csak araszolunk.

 

 

Megállunk a szomszédos juhásznál egy kis beszélgetésre, majd alig távolabb kifekszünk egy puha rétre és bámuljuk a környező hegyeket, a felhőket ... miközben bennünket szemből a Vigyázó(Vlegyasza) figyel.

 

 

 

 

Innen egy kőhajításra egy nagyobb tanyánál újra megállunk, hol egy másik román juhász él teljes családjával.

 

 

Megkínálnak bennünket Zsendicével, és veszünk tőlük saját készítésű finom sajtot.

Mivel Jaki szakembere a tejfeldolgozásnak, így alaposan ki tudják tárgyalni a zsendice és az orda közötti különbséget:) Vicces volt. Utánaolvastam kicsit, és ezt találtam róla:

"Az orda egy másodlagos eljárással, tejsavóból készített sajtféleség. Bár szerintem a mi túrónkhoz (tehéntúró) jobban hasonlít az állaga, annál azonban lágyabb és édesebb.
A sajtgyártásból visszamaradó savó még sok ásványi anyagot, tejcukrot, albuminfehérjét és zsírt tartalmaz. Ha a savót természetes úton megsavanyítják (vagy ecetsavat adnak hozzá), majd 70-90 °C-ra felmelegítik, akkor a savóban maradt fehérjék (laktalbumin) pelyhes csapadék formájában kicsapódnak. Ez a zsendice. A zsendicét sajtruhán átszűrve, 12 órás csurgatás után kapják meg az ordát (albumin savósajt). A friss sajtok közé tartozik."

 

 

 

A sült szalonna után desszertnek sem volt utolsó a finom zsendice. Indulunk tovább, pedig elpilledtünk rendesen. A nyeregben még kicsit próbálunk szunyókálni, de nem hagy bennünket a hegy mert eddigi csavargásaink legdurvább kaptatóját kapjuk megoldandó feladatul.

 

 

A jutalom a kemény munka után most sem marad el. Felérünk a Mezőhavasra!

Az 1630m magas csúcsról óriási kiterjedésű körpanoráma nyílik, az egész környék jól belátható: északnyugatra Biharfüred, Sasok szérűje, Kishavas, Dragán-völgy, Vlegyásza, kissé északkeletre a Bocsásza oldalában az Ördögmalom, ettől jobbra a Grujes- (Gruies)-hágó üdezöld mezeje, felette a Sztenisora még jobbra a Bricej és a Nagyhavas főgerince.

 

 

 

A rengeteg nehézség és szépség után szinte joyride lezúgni egy széles murvás úton a kb 6km-re lévő Csodaforráshoz (Biharfüred).
A legendás hírű Csodaforrás voltaképp a Jád kiépített forrása. Ezt a vizet csöveken vezetik le a Belényesi-medencébe, ahol aztán az egész Erdélyben forgalmazott ásványvizet - az Izvorul Minunilor-t - óriási mennyiségekben palackozzák.

A Csodaforrás legendáját itt olvashatjátok el.

 

 

Innen már aszfaltos úton "száguldunk" szinte végig hazáig, hogy Terike finom vacsoráját ne éjfélkor kelljen elfogyasztanunk :)

 

3.nap: Mézgedi barlang, Vida tó, Királyerdő ... 120km

A mai napra már nem kértjük István túravezetését, magunk indulunk útnak. Megnyugtat, hogy nyugodtan használjuk a falvak közötti az aszfaltos utakat, mert itt ezért a rendőrök nem esznek embert:) Imádom ezt a helyet:)
Mivel elég jól kivette az erőnket az előző két nap, a tájat sem ismerjük elég jól egy nagyobb lélegzetű körhöz és a Zákány fiúkat sem szeretném így a finisben felesleges kockázatoknak kitenni, ezért a ma a Királyerdőt veszem célba. A Vida tavat akarom megtalálni, hogy fürödjünk egy jót ebben a kellemes nyári melegben, majd Biharrózsa(Rosia) felé akarok tendálni és eljutni Erdődámosig.
Mivel kint a terepen a térképeknek gyakorlatilag semmi hasznát sem vesszük, így megfogadom majd István sokat emlegetett mondását: "Jobb egy kérdés, mint egy napi járás!", azaz a helyiek útbaigazításaira hagyatkozunk majd.

Mindenek előtt elmegyünk megnézni a szomszédos Mézged fölött lévő Czárán-barlangot.

 

 

 

István útmutatásai alapján letérünk az előző két nap alatt már bejárt útról és elindulunk megkeresni a Vida tavat.
Próbálok a hegyeken át navigálni, de egy idő után feladom és alsóbb utakon át megyünk el a tóig.

A Vida tó Lankás település határában található gyűjtőtó, amelyet két patak összefolyásánál alakítottak ki. Ez a két patak a Vida és annak baloldali mellékvize a Toplica. A gát magassága 10 m.

Nagyjából körbemotorozzuk a tavat, és a legjobb helyet választjuk ki egy csobbanásra. Isteni a vize, szép tiszta és egyáltalán nem hideg.

 

 

 

 

Egy román srác is ott parkol le mellettünk fürödni egyet. Nem néz ki egy atomtudósnak, de gondoltam kifaggatom valahogy, hogy át lehet-e jutni a hegyen Rosia felé. Mivel egy kukkot nem tudok románul így baromi nehéz a feladat. Én csak annyit hajtogatok, hogy Rosia, Rosia... ő pedig darál valamit amiben azt is kihallani vélem, hogy "drum" meg azt is, hogy "da, da" ... meg valami számot mond. Szóval ... "van oda út es" :) Próbálom pontosítani a távot, ezért egy kőre ráírok vízzel egy ötöst. Bólogat a gyerek, hogy "da,da" ... de azért nekem gyanús, ezért mögé rajzolok egy nullát, mire arra is lelkesen "da,da"-zik. Ez zakkant :) gondoljuk és kétsegekkel telve elindulunk a Toplica folyása mentén felfelé. Útközben találkozunk még románokkal, akiktől szintén kérdezgetem Rosiát, mondanak is lelkesen valamit, de még a kötőszavakat se értem. Talán azt mondhatták, hogy erre semmi értelme menni, de mi csak mentünk tovább, mígnem függőleges sziklafalak nem állták utunkat.
Ááááá...! Megtanulok románul!

Visszafordulunk és egy "rendes" román úton megyünk át a hegyen fel a Királyerdőbe, Tomnatic felé ahol pihengetünk, szamócázunk majd lassan elindulunk vissza Magyarremete felé.

Itt már nem variálok tovább és az első lehetőségnél ráállok a már bejárt track-re és jó tempót motorozva száguldunk haza.

 

 

Hazaérve lemossuk és rendbe tesszük a motorokat, megvacsorázunk és jókat nevetgélünk a csúcsformában lévő Jaki beszólásain.

Hozzánk szegődik Réka (házigazdáink kislánya) is, akivel elindulunk megkeresni a falu magyar templomát, melyről már olvastam. A templom sajnos zárva van, így visszaindulunk, de akkor látjuk, hogy a falu fiatalsága a nemrég elkészült kivilágított műfüves pályán szórakoztatja magát.
Nézzük őket, majd kedvesen meghívnak és mi is focizunk velük egy jót ... de az már igaz, hogy telerakott hassal, néhány sörrel feltöltve, és mezítláb nem vagyunk valami fergeteges ellenfél a helyi nagyon ügyesen játszó legényeknek:)

 

Magyarremete, Turul Panzió

Magyarremete községközpont Belényestől 7 km-re északra a Belényesi-medencében. 5 falu tartozik hozzá. Lakosságának kb.60%-a magyar, míg a környező települések mindegyike teljesen románok lakta. Református temploma az Árpád korban épült, több mint 800 éves. Szentélyében eredeti freskórészletek restaurálása most is folyik (a freskókon többek között Szent László, Szent István és Szent Imre látható).

A Turul Panziót a főutcán találod. Fila István és családja üzemelteti, akik régebben strucc tenyésztéssel foglalkoztak. Innen van, hogy sokan még ma is útba tudnak igazítani ha azt a szót hajtogatod: strucu :)
A falusi turizmussal 2004 óta foglalkoznak. István ragyogóan ismeri a környéket(gyerekkorában pásztorkodott fenn a hegyekben), a hegyeket, az ehető növényeket(áfonyát, gombát, szamócát, vad cseresznyét, epret mi magunk is sokszor eszegettünk vele), és jó túravezető. Sokat mesél, sokat tanít :) ... én szerettem hallgatni.
Terike a felesége sokat szorgoskodott, hogy mindig finom házi főztöt tudjunk enni. A kenyér, a sajt, a túró, a tej ... mind-mind házi. A szobák tiszták, egyszerűek (gondolom ez is az ő keze munkáját dicséri).