A motoros túrákban az a szép, hogy évente többször is van idénynyitó. Így ugyan Csele (akit urambocsá', én innentől csak mint Apát fogok emlegetni :)) úgy döntött, hogy társul egy horvátországi szezonnyitóhoz is.

 

 

1. nap (kinek mi, Bp/Db - Rakovica) ... 500/700km

Hosszas előkészületek után - amiből hála Norbinak én nem éreztem semmit - május 19-én, csütörtök hajnal 8-kor találkoztunk az m7-es egyik Agip kútjánál. (Itt szeretném megjegyezni, hogy mi voltunk egyedül párban, ráadásul én lány vagyok, mégis mi voltunk az elsők és nekem volt a legkevesebb cuccom :P)
Itt 2 percen belül kiderült, hogy Gerike otthon hagyta frissen született WindowsPhone-ját, aminek a fiúk ugyan nagyon örültek (Ákos meg is jegyezte, hogy legalább nem fog játszani), de a problémát 4-5 ember bevonásával sikerült orvosolni estére: Apa beugrott érte Pestre, mert hogy ő később indult, lévén hogy délelőtt még Debrecenben dolgoznia kellett ... (de hagyjuk is a részleteket...bonyoluuuult).
Szóval megérkezett mindenki, mi egy bérelt bordóval (Transalp), Norbi és Balázs egy kékkel és egy feketével (Triumph Tiger), Ákos pedig egy sárgával (a gyári hibás BMW-jével). Norbi megmutatta az útvonalat, sárga kiemelővel meg volt jelölve az irány, úgyhogy tudtam, hogy nagy gáz nem lehet, mert Dorothy óta tudom, hogy a sárga köves úton kell menni.
A kötelezően megfutott körök után ("Neked milyen kesztyűd van?", "De hoztál eső ruhát? Milyet?", "GPS?", "Úúú, ez a motor ilyen-olyan sok lóerős, köbcentis, erre-meg-arra van kitalálva, ezért-azért-menő..."), elindultunk. Kb 500 km állt előttünk, ebből Letenyéig lenyomtunk 230-at pályán (és már itt bebizonyosodott, hogy Gergő nagyon jó szélvédő. Nagyon ügyesen csinálja. Persze néha előrehajolt, akkor kicsit rásimultam beremegő fejjel a hátsó dobozra, de szerencsére ilyet ritkán csinált.). Aztán lejöttünk a pályáról, nekimentünk a hegyeknek, meg sem álltunk Marija Bistricáig, ahol beiktattunk egy ebédszünetet. Megtudtuk, hogy a horvátoknál is van citromos sör (ami számomra értékes info volt a túra során), és Norbi jóvoltából, hogy a kenyér (meg még sok nagyon jó dolog) a paleolit diéta szerint egészségtelen - így aztán én ennek tudatában sörön és kenyéren éltem tovább :D
Sokat kanyarogtunk, döntöttünk jobbra, döntöttünk balra, aztán lejöttünk a hegyekből, Karlovacnál Slunj és Plitvice felé vettük az irányt, ahol volt egy kis joyride, mert az egy nagyon jó minőségű és szép út, végül 8 körül megérkeztünk Rakovicába. Mintegy 5 perccel utánunk Apa is befutott, mázli, hogy integettem neki, különben ment volna tovább Andalúziáig (és akkor nem lett volna welcome pálinkánk :O). Fáradtak voltunk, leültünk vacsizni és mindenki elmesélte az összes motoros élményét: hogy ütötték el Balázst 1 hónappal ezelőtt, hogy tekert le Norbi 1000 km-t pályán, mi ment tönkre a tavalyi túrán Ákos BMW-jében (már akkor sem működött :P), hogy tett Apa gallyra minden létező küllőt-felnit, mint kátyú-betyár, és közben azon filóztunk milyen típusú motor volna ideális Gergőnek (nem egyszerű feladat). Tipikus :P Fekvés-alvás.

 

2. nap (Rakovice - Primosten) ... 430km

Megint hajnalban keltünk, gyorsan megreggeliztünk és indultunk is. A Plitvicei tavakra nagyon vigyáznak, természetvédelmi terület, úgyhogy nem lehet mellettük motorral menni - tapasztalat :) (kiküldtek). Úgyhogy sajnos a tórendszerből és a vízesésekből nem sokat láttunk.
Így aztán megcéloztuk a következő etapot, olyan motoros módon kinéztük a rövidebb utat. Kezdetben nagyon bájos (bár néhol a háború nyomait viselő) falvakon keresztül haladtunk, csodálatos panorámán át, majd megtaláltuk, amit kerestünk. Az Belevit hegységen át lehet szelni egy murvás úton - gyakorlatilag, ha nem traktorral, akkor csak sziklamászóként vagy elvetemült motorosként (mi az utolsó kategóriába estünk). Ügyességi off-road szakasz (a Tigereknek, de pláne az Ákos BMW-jének nem a legideálisabb szakasz, de a Transalpnak nem akadály B-) kés a vajban :P Viszont szegény Ákost még az elején elvesztettük, visszafordult. De nem járt rosszul: osztrákokkal haverkodott és ivott - annyira nem sajnáltuk emiatt). Igazából nagyon menő volt, csak 1-1,5 órás murvázás után még mindig előttünk volt egy 30-40 km, de az, hogy üzemanyagban dúskáltunk volna, egyikünkről sem volt elmondható. Azért nagyon nem paráztunk, nem is kellett, mert hamar megláttuk a tengert, éreztük, hogy le már 0 benzinnel is legurulunk.

 

 

 

 

 

 

Megvolt, összeszedtük Ákost Karlobagban, kajáltunk-pihiztünk (de nem csobbantunk - az egyetlen nagy hiba a túra során) és elindultunk Gergő kedvenc tengerparti útján a szállásunk felé. Tényleg nagyon szép volt :) Cikk-cakkos tengerpart, sok kanyar, meg-megcsillanó tengervíz, csendesen imbolygó, kikötött csónakok és lassacskán a naplemente. Útközben beiktatunk egy fagyit, a srác magyarul szolgál ki minket :) (Harkányban dolgozott egy szezont.)

 

 

 

 

Megérkeztünk Primostenbe, viszont Apa és Ákos sehol...úgy sejtjük, biztos leálltak fotózni. De hosszabb idő eltelte után kezdünk türelmetlenkedni. Egyszer csak mintha egymásba kapaszkodva feltűnnének az úton. Apa "kézi vonóhorog" segítségével húzza Ákost :O Mivan? Mint kiderült, Ákos F800-asa kicsit elkalkulálta magát és nem 40 km-re, hanem zéróra volt elegendő benzine (hát igen...legközelebb nem vág majd fel annyira azzal, hogy neki nem kell tankolni, mert ő gyakorlatilag termeli a benzint :P)
Szerencsére nagyobb gáz nem volt (csak 10 km-en keresztül kellett vontatni), úgyhogy megkerestük a szállást, majd kockára ült fenekünk megpihentetése kedvéért, besétáltunk az esti Primostenbe - megérte :)

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap korán reggel fotózni indultunk egy kicsit:)

 

 

 

 

 3. nap (Makarszka, Sveti Jure csúcs) ... 300km

Nagy egyetértés alakult ki, hogy a 3. napra csak egy lájtos szakaszt kéne beiktatni, tekintve az előző két napi hosszabb szakaszt és a másnapi 700-750 km-es hazautat. Okés, akkor Makarszka, Norbi erősen ajánlja, mondja, hogy nagyon szép. (Bár az elsőnek 80 km-nek mondott táv 150...de persze bevállalható, maga a hágó csak 30 km) Legyen.
Odafele elég nagy a forgalom és kisül, hogy a Transalp féklámpája nem igazán funkcionál - mondhatni nem ég. Benzinkutas spontán-SOS bütykölés. Persze szombat délben bezár minden, így mire megtaláljuk az autóelektronika szervizt, a mester már lelépett. Már épp készülünk átindulni a másik faluba, mire a fiúk megtalálják a hiba okát (valami kánya a biztosítékkal), okosok, ki is iktatják.

Akkor a nagy izgalomra és a nagy melegben igazán jár egy kis pancsi :) Megállunk csobbanni egyet (VÉGRE :D). Mondjuk az öltöző fülke elég alter: 3 oldalról fal, de a tengerpart felé teljesen nyitott (no függöny/ajtó/szúnyogháló/akármi) - az ember tesztelheti a kreativitását meg a gyorsaságát, ha nem különösen pártolja a nudizást. Pancsi után fagyi, tökéletes kombó :) Tőlem akár mehetünk is a hegyekbe :)

Fizetős út visz a hágóban, a kb 3-4 idegen nyelven beszélő kapukezelő "Gyere ide, Pista bácsi!" felkiáltással üdvözöl minket. Menő B-). Hegyre felfelé menet mintha felhőket látnánk a távolban. Gyönyörű, egy nyomsávos, kanyargó utak, csudi táj, egy-két útra tévedt, buddha lelkületű, kérődző boci, tarka lovak meg ilyesmi. Aztán hirtelen kopogó eső, de olyan szilárd típus. Elkapott minket egy jégeső, de nem kicsi. Kicsit szürreális, hogy 10 perccel ezelőtt még a tengerben fürödtünk, most meg pattog a hátunkról a jég (de amúgy vicces :))

Visszafordultunk, bekucorodtunk egy étterembe, megvárni, hogy elvonuljon a vihar. Szárítkozunk, beszélgetünk egy norvég nászutas párral, kutyázunk...ránézünk a motorokra és látjuk, hogy Ákos műszerfalán konkrétan semmi nem ég. Kicsit mintha beleállna az ideg. Telefonál, szervízt keres. De közben elvonult a vihar és eléggé belenyúltunk már a délutánba, mi úgy döntünk, hogy elindulunk felfelé.

Az út tényleg gyönyörű, megérte várni rá (hó is van, mert a jég összeállt), nem semmi élmény. Persze Apa állandóan lemarad - hajtja a fotós vére (dokumentálni kell!) - mi már felérünk, mikor feltűnik egy sárga. De beazonosítás után látjuk, hogy a motoros tulajdonképpen Ákos! Így aztán a végén mégis csak együtt állunk hatan a csúcson, tátjuk a szánkat, mert látjuk a tengert, a víznyelőket, az autópályát, meg az utat, amin felkanyarogtunk. Jóféle :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felcihelődünk, indulunk haza, Ákos motorja egyszer csak feltámad poraiból, úgy gondolja mégis csak műkszik inkább. Mindenki örül, és úgy tűnik Ákos szívéről nagy kő esett le. Érkezés 9 óra körül...khm...hát a lájtos-láblógászós nap nem jött össze, de nem bánjuk azért :)

 

4. nap (menjünk haza) ... 730/960km

Meghánytuk-vetettük a dolgot, és úgy döntöttünk, hogy Jasenic és Senj között kanyargunk még egyet Gergő kedvenc útján (egy kis joyride), aztán ráállunk pályára, mert 750 km (Apának inkább olyan 900-1000) nem annyira pojén. Így is teszünk, Apa az utolsó etapnál lelép, már nem ebédel velünk, hogy emberi időben hazajusson. Mi meg felvesszük a betonfenék pozit, én magamba öntök (teljesen feleslegesen) 2 kávét és egy energiaitalt - így alig 4szer 5ször alszom el. Az utolsó 20 km-en - Murphy törvényeinek megfelelően - még bekapunk egy bazi nagy dugót, de már kit érdekel :)

 

 

Otthon összesen 2100 km és 3 technikai gixer után, zsiborgó fenékkel és szédülő fejjel a következő tanulságokat tudom levonni:

 

1. Ákossal van a legtöbb gond :)
2. mindenki magyar (de legalább is tud magyarul)
3. a horvátok nagyon kedvesek
4. Horvátország nagyon szép, vissza lehet menni :)
5. (potyázni bőven elég egyszer-kétszer az évben :D)