Hosszú-hosszú volt ez a tél ... és hideg. Már alig vártuk, hogy jöjjön a tavasz.
Március 15-ére - lassan már hagyományszerűen - évadnyitó gurulást tervezgettünk, de alig bíztunk benne, hogy össze fog jönni. Néhány napja még havazott, fagyott ...brrr! ... de minden rossznak vége van egyszer, így az utolsó héten jött egy kis meleg napsütés, és mi végre elővehettük a nagyvasakat :)

Célpont: Nagygéc, megemlékezni annak tragédiájáról.

 

 

A csengersimai határátkelőhely felé haladva egyszercsak kis fatábla jelzi az utat Nagygéc felé. Falutábla nincs. Az út befelé - meglepetésünkre - jó állapotban lévő aszfalt, és villanyvezeték is jelzi valami élet mai napig is van a volt település környékén.

 

 

A falu hajdani központjában mai is áll az Árpád-kori templom, bár MGP szerint már nem sokáig. Hiszünk neki, statikus.

 

 

1970 május 16-án éjszaka Szatmárnémeti térségében 9 helyen lépett ki a Szamos a medréből, elöntve a környező településeket, majd nem egészen fél nap leforgása alatt Nábrádnál és Tunyogmatolcsnál is átszakadtak a gátak, így a másik irányból is érkezett árhullám.

Az időjáráson kívül, a rendkívüli árhullám oka az volt, hogy a román hadsereg felrobbantotta a Fernezelyi víztározó gátjait, hogy így védjék meg a Nagybánya közelébe telepített rakétaállásokat.

 

 

 

 

"Aznap éjjel a kutyák félelmetesen vonyítottak. A gyerekek lefeküdtek aludni, de ők is megérezték a bajt. Hamarosan dörömbölés az ajtón, valaki kiabál: meneküljenek, jön a víz!

Talán csak másodpercek teltek el, az emberek felkaptak valamit a pizsamájukra - szaladtak az Erge patakig, de a hídon már nem lehetett biztonságosan átkelni. A gyerekeket erős, csizmás férfiak ragadták meg, akiket a hatalmas robajjal hömpölygő víz majdnem elsodort - aztán mégis mindenki kijutott az áradat fogságából.

Először csak a faluközpontba, a templom mellé, ami magasabban fekszik, majd hajnal kettőkor megérkeztek a teherautók. Mindenkinek csak guggolásnyi hely jutott. Addigra már az egész falu víz alatt volt - az idegen sofőrök mellé traktorosok ültek, hogy mutassák, merre kanyarog az út, nehogy az árokba boruljanak.

749-en indultak útnak, de egy sem gondolta közülük, hogy csak ideiglenes lesz a visszatérés. Nagygécet magasabb fórumok döntése alapján hamarosan letörölték az ország térképéről, elbontották megmaradt házait az uradalmi kastélyokkal együtt (csupán néhány épület maradt), leszerelték a falutáblát. És hogy soha többé senki ne tudjon visszajönni, évtizedekre építési tilalmat rendeltek el."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hazafelé indulunk.
Átlépjük a Román határt, és Szatmárnémetin, Nagykárolyon át "kanyargunk" haza Debrecenbe. A városba érve még benézünk a Kossuth térre, hogy sétáljunk egy tiszteletkört március 15. emlékére.

Megkoronázandó a mai napot Anikó és Csaba hív meg bennünket egy kávéra magukhoz. Persze ha már ott vagyunk nem csak kávéval kínálnak, hanem isteni finom sólettel is. A lányok receptet cserélnek, és Csaba elmeséli, hogy a sólet az voltaképpen nem is kóser kaja;) ... hát ha kóser, ha nem, ami finom az finom.

 

Ez pedig finom volt ... csakúgy, mint az egész mai nap.

 

( forrás: Halász Csilla, hetivalasz.hu )