Hortobágy Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztája. Élővilága egyedülálló, hiszen döntő hányadát természetes élőhelyek, szikes puszták, rétek és az ezek közé ékelődő kisebb-nagyobb mocsarak alkotják. A mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei. Gondoljunk csak az őszi daruvonulásra.

 

 

 

 

A Hortobágy soha nem volt sűrűn lakott. Csekély számú falvát a tatár és a török támadások során elpusztították.
Az itt élő pásztorok nem használtak állandó épületeket maguk, illetve állataik részére. A Puszta így maradt puszta :)

Az átvezető kereskedelmi utak mellett 10-12 kilométerenként csárdák épültek, ahol az átutazók megpihenhettek és ahová a pásztorok is gyakran betértek.
Az állatok itatására szolgáló gémeskutak a magyar puszta jelképévé váltak.

 

 

Első látásra nincs itt semmi. Ahhoz, hogy felfedezzük, milyen kincseket rejt e vidék, nem elég csak átutazni rajta. Bakancsot kell húzni és mehetünk az orrunk után, jelzés ugyanis sehol sincs :)

 

Barátainkkal korán reggel felülünk a Tiszacsege felé induló buszra és úgy tervezzük a Kishortobágyi Csárdától indulva átsétálunk a Hortobágyi Nemzeti Parkon a Kilenclyukú Hídig - azaz Hortobágy településig.

 

A meteorológia napsütést, és enyhe időt igért erre a napra, ehhez képest metsző hideg szél és ködös táj fogad bennünket, de mégis rabul ejtő a táj sajátos szépsége.

A napkelte a Hortobágyon.

 

 

A szabad tekergéshez a legjobb idő a tél, mert ilyenkor a keményre fagyott szikes, zsombékos talaj elég jól járható.

 

 

 

A kis túrista GPS-em már az első pillanattól kezdve konokul rossz irányba mutatja a Híd előre beütött koordinátáit, minduntalan Andalúzia felé akar vezetni :))). Bolond ez? ... vagy tud valamit?
Szerencsére profi túristák - sőt mi több hegymászók ;) - vezetnek bennünket.
Nincs könnyű dolguk, mivel a tökéletesen sík vidéken nehezebb tájékozódási pontot találni, mint egy vadregényes hegyvidéken.
Mindegy ... nekünk csak követni kell őket :)

 

 

 

 

Az erdők közelében hatalmas sasok köröznek, miközben a mezőn hol őzek, hol nyúlak tűnnek fel előttünk. Még egy rókát is látunk. Vajon merre vadászhatott? A havon itt-ott dulakodás nyomait látjuk, és azon gondolkozunk vajon miért jó egy nyúlnak kijönni a veszélyes mezőre? Szeretnek a sasokkal fogócskázni, vagy mi? Még nem jutunk megoldásra, amikor egy nyuszi az orrunk előtt ugrik ki egy zsombék-csomóból. Kellemes kis kuckónak tűnik, nem?

 

 

 

Hazafelé vonattal jöttünk, de sajnos a délit nem értük el, így a helyi kocsmában voltunk kénytelenek ;) a két órakor induló következő járatot megvárni.

A túrát mindannyian élveztük. A hideg szél kellemetlen volt, de maga a hideg itt azt kell mondjam aranyat ért, a jeges talajon jó volt haladni. Jó érzés, hogy a híres Pusztának a téli arcát megismerhettük.