A Mária Úton Csíksomlyóra

2010-07-08 , Majordoki

Románia , Csíksomlyó , Erdély , kerékpáros túra , zarándoklat

A Mária Úton Csíksomlyóra

Zarándok út kerékpárral Csíksomlyóra a Mária Úton.

"A Mária Út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon, gyalogosan 60 nap alatt bejárhatóan". Az útvonal és a zarándokszállások kialakítását hazánkban a Mária Út Egyesület, az erdélyi szakaszon az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a Gyulafehérvári Caritas végzi. Kialakítási fázisban van az erdélyi kerékpáros útvonal is. Túránkkal erre a szervező-népszerűsítő munkára szeretnénk felhívni a figyelmet.

 

 

MariaUton

 

 

Részemről a történet 1992-ben kezdődik: a "szokásos" hathetes csíkszeredai nyaralás közben elkértem Nagyapa piros Pegas biciklijét, melyet minden nehézség nélkül kihajtottam a Tolvajos-tetőig. Hozzáteszem, a Pegas hátsó lánckerekét Nagyapa nagyobbra cseréltette, hogy a dimbes-dombos szeredai terepen megállás nélkül ki tudjon tekerni az általa sütött friss kiflivel a megrendelőkhöz. Ha az út egyik legnehezebb szakasza ilyen könnyen megtehető, akkor egy Debrecen-Csíkszereda táv sem lehet akadály - gondoltam frissen érettségizett diákként. Aztán az ötlet másfél évtizedre feledésbe merült. Tavalyelőtt ősszel azonban egy egyházközségi kerékpártúrán megemlítettem a nagy álmot Istvánnak, akit akkor ismertem meg. Innen már egyenes út vezet a mostani túráig: az amatőr hegyi kerékpáros versenyeken induló István azóta folyamatosan azt kérdezgette, mikor megyünk már. Megnyertük az ügynek Robit és Janit is, akik szintén a hegyi, ill. az országúti kerékpározás szerelmesei. A felkészülés az idő hiánya és a csapadékos tavasz és nyárelő miatt felemásra sikeredett: én alig 200 km-t tudtam edzeni sok-sok részletben. Sejtettem, hogy a túrán a hitemnek az edzetlenségemmel kell megküzdenie. A technikai részletekről csak annyit, hogy mind a négyen teljes kerékpáros ruházatban, SPD pedállal, szerszámokkal, a túrára jól felkészített kerékpárokkal indultunk útnak. Mivel kísérő személyautónk nem volt, így a csomagokat többrekeszes hátsó táskákba és hátizsákokba osztottuk el. Társaim jártasak a kerékpár karbantartásában, szerelésében is.

 

1. nap: Debrecen - Szilágysomlyó

Július 3-án szombaton Debrecenből a Megtestesülés Plébániáról, Laci Atya áldásától kísérve indulunk. Egy darabon elkísér minket Soma, aki csak úgy tekerni akart egyet a környéken. Nem véletlenül jött velünk: már Debrecen határában megszerelte a KTM egyetlen szoruló láncszemét, ami zavaró kattogást okozott. Innentől kezdve lényegében a célig semmilyen műszaki problémánk nem volt.

 

Jani a Panoráma úton, Robi Létavértesen csatlakozott a csapathoz. Egyre borongósabb, hűvösebb időben lépjük át a határt és küzdünk meg az első emelkedővel Székelyhíd előtt. Érdekes, motorral ez a vidék még síkságnak tűnik:)

Az első égi áldás Székelyhídon ér bennünket. A Kultúrház tornácára húzódva várjuk a zápor csillapodását. Szemerkélő esőben vágunk neki az első komolyabb emelkedőnek, amely ráadásul macskaköves is. Az eső ismét rázendít és egészen Margittáig hívatlan társunkká szegődik. Soma egy gyors hátraarccal elköszön és a világosabbnak tűnő nyugat felé fordul. Mi pedig kívülről ázva, az esőkabát alatt izzadva, tocsogó SPD cipőkkel küzdünk a többnyire macskaköves emelkedőkkel. Margittán végre eláll az eső. Egy benzinkútnál pihenünk meg, ahová éppen egy magyar motoros csapat fut be. Felajánlunk nekik egy járműcserét, melyet köszönettel utasítanak vissza:) Testben és - a kisütő napnak köszönhetően - lélekben is felfrissülve folytatjuk utunkat.

 

 

 MariaUton

 

Először csak az tűnik fel, hogy Robival egyre könnyebben tartom a lépést. Sajnos nem én gyorsultam fel, hanem az Ő térde kezdett el fájni. Egyre jobban. A nálunk lévő fájdalomcsillapítók és kenceficék csak ideig-óráig mérsékelték a fájdalmát. Ippen (vagy ahogy a helyiek mondják: Ippon) megismerjük Endrét és Gyurit, akik háromnapos túrára jöttek Debrecenből. Számomra itt válik nyilvánvalóvá, hogy a kerékpározáshoz elsősorban izomerő kell: mindkettejük kerékpárja úgy nézett ki, hogy a kocsma elől sem lopnák el. Gyuri házilag eszkábált csomagtartóján egy komplett kihajtható szerszámosláda is volt. Számukra a kerékpározás nem a csilivili biciklikről, hanem a mozgás szeretetéről szól. Utóbbiban nem is szenvednek hiányt: az 58 éves Endre a mezőny élére áll és Nagyfaluig ránk ver egy negyedórát. Itt érezzük először, hogy milyen közvetlen úti élményt ad a kerékpározás. Lassan haladunk, hosszan találkozik a tekintetünk az arra járókéval. Ha már találkozik, köszönünk is. Ha már köszönünk, elkezdünk beszélgetni. Így ismertük meg Endrét és Gyurit is, akik Szilágynagyfaluban bemutattak minket Oláh István volt országúti versenyzőnek, a helybéli kerékpáros élet vezéralakjának. Elhatározzuk, hogy közösen tekerünk tovább Szilágysomlyóra, ahol István megmutatja nekünk a szülővárosát.

A kisvárosba beérve, a vasúti átjárónál balra végre van idő alaposan szemügyre venni az ott lévő rozsdás motorkerékpár-gyűjteményt. A motoros túrákon mindig csak elhúzunk mellette. Jani ráül egy nagyon romos állapotban lévő trike-ra, amiről alig tudjuk leszedni.

 

István segítségével megtaláljuk az első napi szállásunkat a Henrietta Panzióban. Egyben itt csatlakozunk a Máriapócsról Csíksomlyóra vezető kerékpáros Mária Úthoz.
György Imre, a panzió tulajdonosa bográcsgulyással vár bennünket. Megismerkedünk néhány mohácsi zarándokkal, akik a Nagyfalu határában lévő Szentháromság hegyen jártak. Megvitatjuk az élet fontos dolgait, majd mindenféléről beszélgetünk. Egy asszony - miután megtudja, hogy hová tartunk - jó tanácsként elárulja, mit tegyünk, ha medvével találkozunk: le kell guggolni és a szemébe kell nézni. Nem szívesen próbálnám ki élőben:)
A tartalmas vacsora után István vezetésével városnézésre indulunk. Számomra Szilágysomlyó az erdélyi magyar városkép lassú pusztulását jelenti: a magyarság arányának csökkenésével a régi világ a blokkház mögött megbúvó romos Báthory-várral együtt letűnik, és helyén egy új világ keletkezik jellegtelen de rendezett városi parkkal és élénk színű házakkal. A régi világból csak azt emelik át az újba, amit feltétlenül muszáj. Ebben a jellegtelen városi parkban egy csoportképpel búcsúzunk el Oláh Istvántól, Endrétől és Gyuritól. István, köszönjük a kalauzolást, Endre, Gyuri, Nektek pedig jó utat kívánunk!

Robi térde egyre jobban fáj. Már az extra dózisú Algopyrin és Fortedol gél sem segít. Reggel meglátjuk, mi lesz. A tulajdonos Imrével hosszan elbeszélgetünk még: legalább kilencféleképpen magyarázza el, hogyan kerülhetjük ki a varsolci szerpentint Zilah felé. A srácok félénken előveszik a házi pálinkát, majd ők is teljes alkohol-absztinenciát fogadnak a zarándoklat teljes idejére. Befészkeljük magunkat a kis faházakba és hamarosan mély álomba zuhanunk. Nem zavar a szomszédos diszkó sem.

2. nap: Szilágysomlyó - Hídalmás

MariaUton

 

A nedves fűben némi izomlázzal klattyogok mosakodni. Kimosom a tegnapi ruhámat is, melyet - általános derültség közepette - a hátsó táskára teregetek ki csíptetőkkel. Készültem, no:) Kerékpározás közben a harc nem a kilókért, hanem a dekákért zajlik. Mármint a kerékpár részéről. Ennek megfelelően három rend biciklis ruhát hoztam: egy rajtam van, egy hátul szárad, egy pedig a tartalék.

 

A városban bevásároljuk az aznapi mobil élelmiszert: kenyeret, kekszet, ásványvizet és az új védőitalunknak számító "fantanarancsot". Hideg és cukros, épp jó lesz nekünk.
Robi térde sajnos semmit sem javult, a túra feladására kényszerül. A szülei viszik haza kerékpárostul. Sebaj Robi, jövőre, Veled, ugyanitt!
Varsolcon letérünk a főútról. Krasznarécse után egy meredek murvás emelkedőn toljuk a biciklit. Megéri, mivel a "hepehupás vén Szilágyság" talán legszebb része tárul elénk a krasznai víztározóval. A gondozott gyümölcsösök mellett élénkzöld kaszálók fürdenek a napfényben, közepükön aranysárga boglyákkal.

Kisrécsén vadonatúj ortodox templom magasodik a dombon. Még be sem fejezték, már fel is szentelték. A templom körül rengeteg kocsi: istentisztelet van. A pópa egyébként gyönyörű énekhangja megannyi mikrofonon át száll a dombok felett. Szép ez, de nem itt a Szilágyságban. Aki olvasta Wass Alberttől A kastély árnyékában vagy Nyírő Józseftől a Néma küzdelem cím regényt, érti, mire gondolok. Így múlik el a magyarság, nyelvben és hitben egyaránt.

 

Szilágypanit határában büszkén fotózzuk egymást egy terjedelmes de sekély pocsolyán való átkelés közben. Bent Paniton egy nénivel elegyedünk szóba: ő az emberek közötti szeretet hiányában látja a mai világ nagy hibáját. Közhelynek tűnik, pedig igaz. Magunkkal is visszük útravalóként ezt a kijelentést, és a következő napokban gyakran fogjuk emlegetni.

 

Mária úton Csíksomlyóra

 

A szilágysági idill után szinte fáj az E81-es főút dübörgő forgalma, pedig csak pár kilométert teszünk meg rajta Zilahig. A rekkenő déli hőségben a blokkházak között - zarándokhoz nem illően - egy jellegtelen pizzériában ebédelünk. A pincér srác csak románul tud, bár elsősorban nem a nyelvi nehézségek, hanem a földrajzi ismeretek hiánya miatt nem tudja megmondani, merre van Karika. Ez egyébként Erdély-szerte jellemző, hogy az utat maximum 20 kilométeren belül tudják megmondani a helyiek, azon túl számukra véget ér a világegyetem. Felkeressük még Zilah főterét, ahol lefotózzuk az egykori Wesselényi Kollégium udvarán Ady szobrát, majd a főtéren felkeressük a Wesselényi-szobrot, Fadrusz János alkotását.

Zilahtól egy meredek emelkedővel búcsúzunk, majd Várteleken át elérjük Karikát. Az itteni XVIII. századi görög katolikus fatemplom Máramarost idézi a karcsú kis fatornyával.

 

Romlottig az Egregyet követjük, majd a galponyai "murvahágó" után az Almás völgyébe ereszkedünk alá. Ez a galponyai szakasz nagyon tetszett: forgalom szinte semmi, itt megint talán egy évszázaddal korábbi utazás élményét éljük át. A lefelé vezető szakasz teljesen más: a vadonatúj aszfalton Janival bátran döntjük a drótszamarakat, hála a motoros rutinnak. Észre sem vesszük és ötvennel száguldunk a lejtőn.

Hídalmásra beérve egyből megtaláljuk a Református Ifjúsági Központot, Papp Sándor gondnokot a szállás kulcsával azonban csak hosszas kérdezősködés után tudjuk előkeríteni. Sándor egy tiszta tekintetű, szókimondó ember. Tizennyolc éve gondnoka a helyi református templomnak. Amit ő elmesél, az a magyarság eltűnésének a végállapota. Száz éve még azonos számban éltek itt magyarok és románok, mára azonban a magyar közösség mindössze 28 tagot számlál. Ketten-hárman járnak rendszeresen templomba, rendszeresség alatt értve a minden második vasárnapi istentiszteletet. Sándor szerint nem a Ceausescu-rendszer, hanem a pálinka és a fogyasztói társadalom kihívásai miatt fordultak el a magyarok az egyháztól.

 

Úgy sejtjük, hogy az igényesen felújított közösségi házat a benne szervezett programokkal együtt a helyi magyarság megőrzésére szánhatta a református egyház.

 

A szokásos esti szétpakolás - mosás - teregetés után a falu egyetlen éttermében vacsorázunk, majd sétára indulunk. A dombon megbújó kis református templomot alig kapjuk meg. A falu apraja-nagyja a házak előtti padon üldögél, barátságosan köszönnek vissza nekünk.

3. nap: Hídalmás - Szamosújvár

Reggel a bádogpárkányon kopogó esőre ébredünk. Istennek hála nem tart sokáig, indulásra el is áll. A Drág völgyében keletre vesszük az irányt. A rossz úton jókora emelkedő vezet át a Borsa völgyébe. Magyarfodorházán jól feltankolunk a Gyergyóban gyártott házi csokiból. Ez kakaóból és tejporból készül - mint gyerekkoromban a Nagymama tepsijében. A kocsmában kávézni próbálunk, a helybéliek általános megrökönyödése közepette:)

 

 MariaUton

 

Válaszút előtt az út egyik sávját elmosta az eső, a helyiek azonban Dakar-tempóban húznak át a megmaradt kátyús oldalon. Válaszútra beérve az óriási forgalom miatt csak hosszú percek múlva tudunk átkelni az út túloldalára. Rövid időre visszacsöppenünk a XXI. századba. Az iskolaként működő egykori Bánffy-kastély - 1908-ban itt született Wass Albert - rozsdás kovácsolt vas kapuja zárva van, a Kallós-féle néprajzi gyűjteményt a szemerkélő eső miatt nem nézzük meg. Áttekerünk inkább Bonchidára.

A bonchidai Bánffy-kastélyt egykoron "erdélyi Versailles-ként" emlegették, ma - a II. világháború és a kommunizmus pusztításának köszönhetően - siralmas állapotban van. Innen-onnan folydogálnak pénzek, célzottan egy-egy felújítási munkálatra: a már kivakolt másfél szárnyat évente kétszer is újravakolják. Szükség is van erre, mert az ereszépítésre eddig nem kaptak pénzt, így a vakolat hamar átázik.

A kávézóban egy méregerős (és méregdrága) fekete elfogyasztása után kis murvás utakon Szék felé indulunk. Itt éri a kis csapatot az első pásztorkutya-fenyegetés: a domboldalban felénk induló borjúméretű csobánkutya figyelmét azonban egy teherautó sikeresen elterelte. A csobánkutya-támadásokra előre figyelmeztettek bennünket internetes fórumokon, bár lényegében semmit sem tudunk csinálni ellenük. Tapasztalatunk szerint egy éber kis vakarcs ingerli fel a nagyobb kutyát, és az lendül támadásba.

 

Mária úton Csíksomlyóra

 

Több mint 20 kilométeres kerülővel, úttalan utakon érünk be Székre. Az eső ismét rázendít. Felküzdjük magunkat a dombtetőn álló XIII. századi református templomig. Szeretnénk belülről is megnézni a templomot, az utca túloldalán lakó nem túl kedves tiszteletesné azonban minden kérdésemre nemmel válaszol: nem tudja kinyitni, nem tudja, hol van a gondnok, stb. Megnéznénk még a tájházat is, ahhoz viszont az esőben Csipkeszegről vissza kellene kerekezni Felszegre. Nem vállaljuk be, inkább aznapi szállásunk, Szamosújvár felé vesszük az irányt. A széki kudarcot egy nagyon kedves néni feledteti, akit a hétköznapi népviseletében le is fotózhatunk.

Közben eláll az eső. Rábeszélem a srácokat egy kis kitérőre a füzesmikolai kolostorba. A mindössze három kilométeres emelkedő annyira meredek, hogy még a biciklitolás közben is szakad rólunk a víz. Az eredetileg görög katolikus Mária-kegyhely ma az ortodox egyházé, a kis görög katolikus fatemplom és a kegytemplom fölé gigantikus új ortodox templom magasodik. Fotózni belül tilos. A kilátás viszont gyönyörű.

 

Lefelé vígan döntögetünk a szerpentinen. Egy helyi öltönyzakós vagány elénk vág, versenyezni akar. Zarándokhoz méltatlanul a nyomába eredek...ötvennél lemaradt:) A megszerzett lendülettel meg sem állunk a szamosújvári Római Katolikus Plébániáig. A templom és a mellette lévő plébánia épülete elég romos, a szeretetteljes fogadtatásunk azonban mindenért kárpótolt.

Attila, a templomgondnok és a neje, Ildikó fejedelmi vacsorával várt minket. Megkóstolhattuk a hurutos levest, ami igazi örmény étel. A leves alapjául szolgáló hurut aludttejből és őrölt petrezselyemzöldből készül, az aludttejet legalább három hétig naponta fel kell kavarni!

Este megnézzük a templomot. A monumentális templombelső és a sekrestye intarziás bútorzata szebb időkről árulkodik. Ma mindössze százötvenen járnak rendszeresen templomba. A séta során kívülről körüljárjuk az örmény katolikus székesegyházat is. Ma már csak egy kb. 80 fős örmény közösség él a lassan elrománosodó kisvárosban. Kisgyermekkori emlékem a parkban a Szervátiusz-féle Három grácia szobor. Ma mindössze egy grácia áll a helyén, a másik kettőt ellopták. Mivel fémhulladékként nem tudták eladni, bedobták őket a Kis-Szamosba. Hamarosan visszakerülnek a méltó helyükre.

 

4. nap: Szamosújvár - Szászrégen

Szamosújvártól sűrű ködben búcsúzunk. Ildikó a tartalmas reggeli után még szendvicsekkel és mézessel is felpakol bennünket. Cegénél letérünk a főútról, Szentmáté felé vesszük az irányt. Pár kilométer után elfogy az aszfalt és egy igazi időutazás veszi kezdetét: a Mezőség dombjai között, helyenként szekérúton haladunk keletnek. Volt olyan szakasz, ahol a vastagon felhordott zúzott murva miatt kellett tolni a kerékpárt. Nem is jött szembe autó, mindössze egy ócskavasat gyűjtő, rogyásig megpakolt utánfutós Daciát láttunk. Hogyan került oda, nem tudom. Bár motoros túráinkról tudjuk, a Dacia mindenütt elmegy.

Kékesen megisszuk a szokásos délelőtti fantanarancsot. Szóba elegyedünk egy helybéli magyar nénivel, aki elmondja, hogy az 500 lelkes faluban már csak 150 magyar él. Megtudjuk, hogy megjártuk "Hadak útját", a helybéliek szerint ugyanis Rákóczi hadai is erre vonultak a szabadságharc idején.

 

 MariaUton

 

Szentmáténál ismét aszfaltot fogunk. A következő megállónk Szászlekence, ahol a dombon lévő impozáns evangélikus templom felé indulunk. Nem kellett volna. A templom szinte javíthatatlanul romos. A templomdomb oldalában lévő blokkház és egy düledező putri jelzi, hogy Lekencén már nem a szász az úr. Elmentek, kihaltak. A gyülekezetét vesztett templom reménytelenül dacol az idővel.

 Galacfalvánál kiérünk az E578-as főútra. Én a napi mélypontomat élem át, a fenekem is meg a térdem is fáj. Jani és István több száz méteres előnnyel kitartóan tekernek előttem. Gyakran volt ez így a túra során, egyszerűen edzettebbek nálam. A száguldás - hál'Istennek Dipsán véget ér, a vonzó kis helyi bolt és a mellette lévő kocsma megállítja a fiúkat. Ebéd, fantanarancs, híg nescafé. Fenséges volt. Életemben először megállunk a tekei evangélikus templomnál is. Hasonló sorsra van ítélve, mint a lekencei, bár talán még nem annyira romos. Pár gyors fotó után nekivágunk a tekei szerpentinnek. Ez autóval pár perc, kerékpárral azonban tisztességesen megizzadtunk, mire felértünk a tetőre. A sebességmérő 5,8-7,2 km/h-t mutatott. Lefelé azonban mellénk szegődött a gravitáció: csaknem Szászrégenig gurultunk.


  MariaUton

 

MariaUton

 

A csaknem száz kilométeres napi táv ellenére már délután négykor Szászrégenben voltunk. Miután elfoglaltuk szállásunkat a római katolikus plébánián, a túra során először esti szentmisére mentünk. A mise után, az Évi által készített vacsora közben elbeszélgettünk Balla Árpád plébánossal: a plébániához 15 filia tartozik, akad tehát papi munka bőven.

Esti sétánk során jót derültünk a főtér fitnesz parkján, ahol túlsúlyos doamnák próbálták ki a vadonatúj gépeket. Három perc múlva izzadtan álltak tovább. A szemerkélő esőben mi is a szállásunk felé fordultunk. Szászrégen volt az a pont, ahol már én is azt éreztem, hogy célba fogunk érni. Hidegben-melegben, esőben és szélben is vitt minket előre a hitünk és az értünk mondott imádságok ereje, de a táv több mint kétharmadánál már a szürke hétköznapok reális gondolkodása is azt sugallta, hogy sikerülni fog a túra. Holnap következik a Kalonda-tető, holnapután meg a Hargita, de ez legyen a holnap meg a holnapután baja.

5. nap: Szászrégen - Farkaslaka

Ez a nap egy Évi-féle szalonnás rántottával indult, de aztán átmenetileg minden elromlott. A túra során sokadszor eleredt az eső, de ez most nem nyári zápor volt, annyira nekikeseredett.  Alig hagytuk el Alsóbölkényt, elszenvedtük az út egyetlen tényleges csobánkutya-támadását. Az emelkedőn István és Jani szokás szerint jelentős előnyre tett szert. A szokásos kis vakarcs itt is felingerelte a szerencsére csak közepes méretű pásztorkutyát, mely habzó szájjal ugatta meg a társaimat. Aztán ellenem fordult. Kimerülten értem fel az emelkedőn, ahonnan az utolsó erőtartalékokkal próbáltam utolérni Istvánt és Janit. A mellettem futó kutya végül a málha esőhuzatába harapott bele, utána nagyvonalúan futni (pontosabban tekerni) hagyott. Innentől kezdve száz méternél messzebb nem hagytuk el egymást.

 

A hideg és az újra meg újra eleredő eső mellett Alsóköhér és Nyárádremete mellett egy váratlanul kemény szerpentin is nehezítette a dolgunkat. Ennek tetején viszont elértük a Székelyföldet, amely nagyon haragos arcát mutatta. Első székelyföldi megállónk Szováta. István először van itt, napok óta hitegetem egy Medve-tóbeli fürdéssel. Ebből persze nem lett semmi, csak egy gyors fotózás. A nyakunkba zúduló jégeső elől a szovátai kempingbe menekültünk. A bejáratnál álló hölgy azonnal integetett és a kemping végében lévő filagória alá terelt bennünket. Mivel a jóságát ott nem tudtuk megköszönni, ezúton szeretném megtenni. Számomra itt volt a túra mélypontja. Zuhogó eső, hideg. A sötét filagória faasztalán elosztottuk a még Széken vásárolt szárazkolbászt, melynek héján ragacsos bevonat keletkezett. Aztán - mintegy vezényszóra - majszolni kezdtük. Nem lett tőle semmi bajunk.

És itt jött a fordulat. Az addig mellettünk beszélgető házaspár hirtelen megkérdezte, megkínálhatnak-e bennünket egy forró teával. Nem csak udvariasságnak szánták, mert a férj már oda is tette a kempinggázra forrni a vizet. Utólag mindhárman azt állítjuk, ez a házaspár nem véletlenül volt ott, inkább a Gondviselés erejét sejtjük a jóságukban. Bár még csak be sem mutatkozunk egymásnak, jól elbeszélgettünk. Kedves mátészalkai házaspár, életünk legfinomabb és legfontosabb teáját adtátok nekünk!

 

Mire a jó cukros teát megittuk, elállt az eső is. Új erőre kapva értük el a parajdi sóbányát, ahol az István kedvéért rövid látogatást tettünk. Pontosabban nem is annyira rövidet, mivel a feljutáskor fél óráig vártuk a buszt. Nem értem, hogy a krónikus légúti betegségekben szenvedő gyerekek kúraszerű terápiája után miért kell fél óráig várakozni a gázolajbűzben. Így ez egész kezelés nem ér semmit!

 

 MariaUton

 

MariaUton

 

Következő megállónk Korond. Kijelöltük Józsa János boltját, ahol 5 azaz öt perc alatt megvettük az otthoniaknak szánt ajándékokat. Kizárólag kerámiát, nem kínai bicskát. Nem fogdostuk össze az összes árut, hogy utána a legelsőt megvegyük.

Már a Kalonda-tető járt az eszünkben. Lóg az eső lába, mikor nekivágunk. Eleinte mókuskerék-szerűen tekerünk, majd Janival inkább szakaszosan toljuk a biciklit. Az első rókagomba árus cigány asszony megkérdezi, hány óra. Megmondtam. Ezután sorra az összes gombaárus cigány az időt kérdezte. A harmadik után megkérdeztem, miért nincs órájuk. "Mert nagyon szegények vagyunk, bácsi" - hangzott az őszinte válasz. Magamba is szálltam, és innentől mindegyiknek előre odakiáltottam a pontos időt. Meg is köszönték mindannyian.

Felfelé izzadtunk, lefelé fáztunk. Nem tudom megmondani melyik volt a jobb. Bár talán lefelé, mikor 50-nél nagyvonalúan integettem a kamionnak, hogy most előzzön:)
Este 6-ra érkeztünk Farkaslakára a Nyikó Panzióba. Átizzadt-átázott ruháinkat egy hirtelen ötlettől vezérelve a kazánházban terítem ki. Istvánnal megetetjük a legújabb fajta csorbát és a túra legelső juhtúrós puliszkáját. Finom volt. Már sötétedik, mikor lefotózzuk Tamási Áron sírját és a Szervátiusz-féle síremlékét. Mire leérünk az író szülőházához, már sötét éjszaka van. Csak a kocsmában élénk az élet, pár sör után fokozott izgalommal várják a foci vb spanyol-német elődöntőjét.

 

 MariaUton

 

MariaUton

6. nap: Farkaslaka - Csíksomlyó

Mára virradóra rosszul alszom. Megmászhatatlan hegyekről álmodom. Aztán felriadok és legszívesebben azonnal nekirontanék a Hargitának. Kiszámolom, hogy ha felfelé végig tolom a biciklit, lefelé pedig gurulok, estére akkor is Csíksomlyón leszünk.

 

MariaUton

 

Végre nagy nehezen reggel lett, ködszitálással és nyolc fokkal. Előszedem a kazánházból a ruhákat: megszáradtak, cserébe viszont savanyú füstszaguk lett. Rávesszük a kis pincérlányt, hogy a szakács megérkezte előtt üssön nekünk össze egy szalonnás rántottát. Némi rábeszélés után bevállalja. Míg a rántotta készül, átmegyünk a kocsmába kávézni. A kávénkra várunk, mikor egy nagyon kedves jelenet zajlik le, számomra ismert csattanóval: a székely s a jó komája bétér a kocsmába. Magának is s a komájának is egy decit rendel. Szabadkozik a koma, neki egy féldeci is elég. "TÁN FÉL EMBER VAGY?" - súgom az ide vonatkozó csattanót. Egy pillanat múlva ugyanez elhangzik a székely szájából is. Míg ezen derülünk, megérkezik a rántottánk is. Egyhangúan úgy döntünk, hogy a kis pincérlány nyugodtan férjhez mehet:)
Szentlélek felé a lejtőn már félálomban megfutom (meggurulom) a túra csúcssebességét: 56,2 km/h. Esőben, nedves úton...Érzem a mágnest, mely Somlyó felé vonz.

 

MariaUton

 

MariaUton

 

Szejkefürdőn megnézzük Orbán Balázs sírját. Nekem Ő az egyik példaképem. Szerény körülmények között dolgozva kiváló leírást adott a Székelyföldről, melyben a Victor Hugo-tól megtanult fotózás is nagy segítségére volt. Szépek a sírhoz felvezető székelykapuk. Az ott lévő diákcsoportnak a tanárnő fel is teszi a kérdést: miből készülnek a székelykapuk? Egy kisdiáknak hiába súgom oda, hogy tölgyből...nem hisz a fáradt tekintetű szőrös bácsinak:)
Székelyudvarhelyen csak pár percre állunk meg a főtéren, pedig itt lenne látnivaló bőven. Mindhárman már a Hargitára készülünk. Máréfalva után jön is az első masszív emelkedő meg a balos-jobbos kombinációkból álló cikkcakk. Motorral mindig jót szórakozom itt, most viszont tekerek és izzadok...de valahogy ez is jólesik. Janinak - mivel elöl csak két tányérja van - helyenként tolnia kell a biciklit. Igazi hősöknek érezzük magunkat, mikor felérünk a Homoródfürdő előtti fennsíkra, ám ekkor járt arra a tusnádi országúti kerékpáros csapat is...erősen illúzióromboló volt, ahogy egymás szélárnyékában játszi könnyedséggel gyűrték le az emelkedőt.

 

 MariaUton

 

Homoródfürdőn a Lobogó Forrásnál jót húzunk a friss borvízből. Szentegyházán még magunkhoz veszünk egy kis friss házi csokit. Innen a Tolvajos-tetőig kitart a lendület. Lassan, de folyamatosan tekerünk fölfelé. István és Jani bevárnak és hangosan bíztatnak. Megyek én, csak kicsit lassabban!

A Tolvajos-tetőn metsző hidegben és süvítő szélben bontunk zászlót. Gratulálunk egymásnak a kitartáshoz, majd a három kappanhangú zarándok a Milleniumi keresztek tövében rázendít a Magyar, a Székely és az Egyházi Himnuszra is.

 

 

Mária úton Csíksomlyóra

 

A KTM-en végzett gyors váltóbeállítás után lényegében a sörgyárig gurulhatunk tekerés nélkül. Az utolsó szerpentinkanyar után elénk tárul a Csíki-medence, Csíksomlyóval a közepén. Látjuk a célt! Ezt a pillanatot előre többször is elképzeltem. Biztos voltam benne, hogy felelevenednek az utóbbi hat nap megpróbáltatásai és másfél évtized óta először sírva fogok fakadni. Nem így lett. Megnyugvást éreztem, leírhatatlan lelki békét. Imádkoztunk, hittünk és sikerült.

 

 MariaUton

 

Csíkszereda Taps-terén boldogan ölelgetjük egymást, majd mindenki felhívja a családját. Mázsás kövek esnek le az otthoniak szívéről is. A legközvetlenebb barátaimnak és Laci Atyának sms-t küldök és megköszönöm a biztatást, az imákat.
Egy ebéd és egy gyors csíkszeredai városnézés után kikerekezünk Csíksomlyóra. Közben Janinak egy hirtelen fékezéskor elszakad a hátsó fék bowdenje. Nem a Hargitáról lefelé történt...
544 km megtétele után a Kegytemplom előtt, az út felett kifüggesztett feliratot pillantunk meg: "A csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit". TUDJUK. HAZAÉRTÜNK.

 

 MariaUton

 

MariaUton

 

A Hotel Salvatorban elfoglaljuk az utolsó szállásunkat. A Kegytemplomban szentmisén veszünk részt. Ezután találkozunk Anikóval, Nóra és Lilla lányommal, az Édesanyámmal és a nagyszüleimmel. Ma este még a srácokkal maradok. A szeredai Hoki Klubban ízre emeljük a csíki sört, gigantikus mennyiségű juhtúrós puliszka kíséretében.

7. nap: epilógus

 MariaUton

 

MariaUton

 

Reggeli után megnézzük a Kegytemplomot. Felmegyünk a Somlyói Szűzanya szobrához. Ez a XVI. századi, hársfából készült szobor a legnagyobb kegyszobor a világon.
Megkóstoljuk a csíksomlyói borvizet. Ezután felmegyünk a Nyeregbe. Eleinte boldogan fotózgatjuk a kerékpárokat a leglehetetlenebb szögekből is, aztán úrrá lesz rajtunk a hely által árasztott nyugalom. Most nincs búcsú, alig van ember a hegyen. Egy nyáj hullámzik át előttünk a réten. Aztán egy szopós borjat kapok lencsevégre. Érkezik egy lovas kocsi. A lovacska békésen legelészik, a kocsin ülő székely bácsi a komájával beszélget. A Salvator Kápolnához szótlanul jönnek fel a zarándokok. Csak ott lenn Szeredában van nyüzsgés, de az nem hallatszik idáig. Jani halkan megjegyzi, hogy egyre gyakrabban jön ide. Én is. Talán megpróbálhatom megmagyarázni, hogy miért, de nincs szükség rá. Egyszerűen jó itt.

 

 

MariaUton

 

MariaUton

 

Azt utolsó bekezdés a köszöneté. Köszönjük Havas Tamásnak az EKE szatmári koordinátorának, hogy megismertette velünk a Mária Utat és megszervezte a szállásainkat. Köszönjük György Imrének, Papp Sándornak, Küsmödi Attilának és Ildikónak, Balla Árpádnak, Évinek, a farkaslakai Nyikó Panzió és a csíksomlyói Hotel Salvator dolgozóinak a szeretetteljes fogadtatást. A Hotel Salvatornak külön köszönjük a kerékpárok és a szállító autó őrzését. Köszönjük az otthoniak imáit és buzdítását, valamint azoknak az embereknek a szeretetét, akikkel a túra során megismerkedtünk.

 

MariaUton

 

 

Jani, István és Majordoki

© Majordoki

2010-07-08

barangolo.com

Fotóalbumok

Videók

Térképek

Maria-ut