A terv:

 

Izgatottan készülődök a túrára, az hamar eldőlt, hogy Békéscsabáról egyedül megyek. Zozzo küldi a célpontot és az útjavaslatot a guglin. Nekem egyáltalán nem tetszett a Halmágyon keresztül vezető óriási hurok. Felhúzom a kék vonalat Menyházára és láss csodát a Béli-hegység középső átjáróját a gugli is ismeri! A Kecskén különben is a TKC80-nal szerelt kerékszett van fent. Ekkor már bennem eldőlt, hogy ez az út egyben a nagy TKC teszt is lesz, mert a DN75 Biharlonkától Borrévig mindenféle minőségű aszfaltot és kanyart tartogat, míg az off-road szakaszok a Béli-hegységben kényeztetnek.

 

Az odaút:

 

Pontosan 14.00-kor ülök fel a motorra és veszem a határ felé az irányt. Varsandon megitatom a Kecskét és irány Menyháza. Kissé bizonytalan vagyok, mert tavaly ősszel a hirtelen leszakadó hó súlya alatt az útra dőlt fák meggátoltak az átkelésben és óriásit kellett kerülnöm. Az első kanyarokban szokom az aszfalton a TKC-t, de eddig jó a benyomás. Menyházáról kiérve az első rész még sűrűn használt és jól karbantartott murvás út. Próbálgatom a gázt és várom, hogy merre tör ki a Kecske fara, de ehelyett enyhe riszálást érzek hátulról és szédítően nő a sebesség. Megpróbálom a első féket, a Kecske orra szinte lehorgonyoz! Széles vigyor terül szét az arcomon és az eső áztatta erdő kalandra hívó illatát mélyen magamba szívom. Minden kő, sáros nyom dagonyás szakasz újabb és újabb adrenalint pumpál az ereimbe. Észere sem veszem a vér máris a füleimben dobol. Gyakran megállok. Egyszerűen meg kell örökíteni az ébredő tavaszi erdő hangulatát. Senkivel sem találkozom és lassan haladok, de az út minden megtett métere izgalom és élvezet is egyben. Szerencsére a tavaly ősszel kidőlt fákat eltakarították, de a ritkán járt szakaszokon gallyak még mindig belógnak. A gerincre felérve hatalmas sártenger fogad. Innen az út még sárosabb és a tócsák olyan mélyek néhol, hogy a Kecske hasát is víz csiklandozza! A patak-völgyébe leérve nagyobb sebességre kapcsolok és Sustiu felé veszem az irányt. Egy rövid pihenőt tartunk és vár minket az új kihívás az aszfalt és a Bihar.

 

 

A Sustiu-Biharlonka szakasz olyan, mint amit szőnyegbombázás ért! Több helyen ki kellett állnom a nyeregből. A Vartop-ra felfelé egymást váltogatják a kátyus és javított szakaszok az út többfelé vizes-nyálkás-murvakavicsos.

 

 

Állandóan oldalra tekintgetek, mert a lombját még ki nem bontott fák között lelátni az út mellett elterülő völgybe és még így a fák részleges takarásában is csodálatos a táj. A csapadékos tavasz miatt többfelé időszakos vízeséseket pillantok meg. A hágó után egyre nagyobb tempóra sarkallom a Kecskét, mivel az időnek fogytán vagyok. Kezdek egyre jobban bízni a TKC-ban és egyre mélyebbeket borogatok. Nem feszegetem a határokat,de élvezeteset motorozok Borrévig. A leágazás után röviddel megpillantom a Székelykövet és egyből meg is állok, hogy megörökítsem.

 

 

Még nem tudom, hogy a Béla vár helyett ezt a lenyűgöző szépségű hegyet másszuk meg. Pár perces késéssel érem utol a többieket a szállásunk udvarán.

Ottlétünkről itt olvashatsz bővebben: Torockó és a Székelykő

 

 

 

 

 

A hazaút:

 

Csele, MGP és Én úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy estét és a vasárnapra ígérkező szikrázó napsütésben indulunk nem a legrövidebb úton haza. Az előrejelzés bejött mert a csípős reggel illatát beszívva makulátlanul tiszta kék égre tekinthettünk fel. A Székelykő ugyan egy darabig eltakarja a hajnali napsugarakat, de cserében abban gyönyörködhetünk ahogy az Ordaskő fürdik a hajnali napfényben. A táj szépségétől elvarázsolva szinte álmosan kanyargunk az Aranyos völgyében.

 

 

Csele meg is jegyzi, hogy olyan a táj, "mintha" Ausztriában lennénk. Én haladok elöl, de engem is magával ragad a táj szépsége és hangulata.Nézelődve, barangolva kanyargunk és ekkor hirtelen egy hatalmas zökkenés ránt vissza a valóságba! A Kecske rugózása elöl hátul nagyot koppan, még a fogaim is összekoccannak!

- Basszus!

Szűröm a fogaim között. Jobban kell figyelnem a kátyukra ez NEM Ausztria! De nincs időm gondolkodni, mert jön a következő kanyar, amit be kell venni. A kanyarból kijövet a tükörben nem látom sem Cselét sem MGP-t. Megállok, biztosan fotóznak. Pár perc után visszafordulok és a kanyar túloldalán Csele gondterhelten nézegeti a sárga GS elejét, MGP kézmozdulata bizonyossá teszi, hogy műszaki probléma van és vége az útnak. Megállok és leveszem a sisakot. Hihetetlen látvány fogad a sárga GS első öntött alumínium felnije véglegesen megroggyant. A gumi bánatosan laposodott a motor súlya alatt.

 

 

Alaposabb szemrevételezés után a a hátsó felnin is fellelhető egy kisebb pukli. MGP is felfedezett az 1150 GSA fűzött első felnijén egy puklit, de a GSA járóképesnek tűnik. Rövid tanakodás után rájövünk, hogy mind a hárman ugyanabba a kátyuba csattantunk bele. Sorban szépen egymás után.

 

 

Rövid átvizsgálás után a Kecske sérülésmentesnek tűnik. Csele ekkor már javában telefonál és rövidesen indul a segítség Magyar országról. Az esetet tudományos szemszögből megvizsgálva bizton állíthatom, hogy a fűzött felni jobban képes elviselni az extrém terheléseket. A Kecske kisebb súlya, hosszabb rugóútjai, 21"-os fűzött felnije miatt átvészelte a megpróbáltatásokat. A GS-ek kisebb-nagyobb mértékben károsodtak. MGP megpróbálta a meglehetősen kedveszegett Cselét vigasztalni:

-Gondolj bele, milyen szépen süt a nap! Állhatnánk itt szakadó esőben is! :-)

Csele nem tűnt különösebben megvigasztaltnak!

Rövid tanakodás után arra jutottunk, hogy Nekem felesleges a trélert ott várni, mivel a végcélom Békéscsaba. Nehéz szívvel intettem búcsút a fiúknak és tovább indultam a hazavezető úton. Útközben hamarosan megfogalmazódott bennem, hogy a Béli-hegység déli átjáróján fogok hazafelé átkelni. Vascau előtt felokosítottam a GPS-t, így Camp-Monti-ig simán elvitt. Az út első fele frissen aszfaltozott szűk szerpentin. Ahol véget ér az aszfalt virágba borult fák és lankás dombok fogadnak.

 

 

 

Az út kezdetben köves, majd mély dagonyák terülnek el mindenfelé. A Kecske több helyen is blokkig merült a mély vízbe, de magabiztosan vágtam bele mindegyikbe, mert a TKC mindig biztos köves murvát fogott maga alatt. A lankás emelkedők és lejtők a megyehatárhoz közeledve egyre meredekebbé és kövesebbé váltak. Minél nehezebb kaptatókon küzdöttem át magamat, annál szebb táj fogadott. A megyehatár előtt egy lenyűgöző völgyrész terül el. Sehol egy fa csak a fűvel borított lankák és a táj szépsége. Ezért mindenképpen megérte belevágni.

 

 

A Megye határát átlépve az eddigi út legkomolyabb dagonyája fogad. A Kecske a TKC cipőben ezt is sikeresen megoldja. Innen sokáig csak lépésben tudok gurulni, mert mindenütt a bedőlt fák és cserjék állják az utamat. Kézzel kell őket félrehajtogatni.

 

 

Egy fakitermelés sáros dagonyája után megjelennek az út mellett a hétvégi házak és az útminőség is ugrásszerűen javul. Innen Deznáig folyamatosan megyek, akár 60-70 is simán bevállalható. Dezna előtt egy rövid pihenőt tartok és átgondolom, hogy az elmúlt 3 napban mennyi élményt élhettem át. Az odaút off-roadozása, a társaság, a Székelykő megmászása, a hazaút viszontagságai és a korona az út végére a Béli-hegység újabb off-road átszelése.

 

Erdély édes Erdély! Remélem még sokáig elkápráztatsz sokszínűségeddel, vadságoddal és szépségeiddel minket BARANGOLÓKAT!