A Vlegyásza-csúcs 1838 méteres magasságával a Nagy-Bihar után az Erdélyi-szigethegység legmagasabb csúcsa. A Kalotaszeg fölé magasló, s mintegy őrt álló hegységet Vigyázónak is szokták nevezni.
A hétvégi jól sikerült közös túránk után Zsolt csörgetett meg a hét elején: csütörtökön egy Padis? Az idő ragyogó, miért ne lógjunk el egy napot a hétből? Hát sokáig azért nem kellett győzködnie :) de az volt a kérésem, hogy valami szép kilátóhelyet is keressünk meg. Meg is állapodtunk, hogy a túrát a Vlegyaszaval kezdjük.
... és hogy más nem is fér majd ebbe a napba, azt akkor még nem gondoltuk:)
Szóval viszonylag korán indulunk és nyílegyenesen Bologa felé vesszük az irányt, ahol le kell térni az E60-ról, hogy elérjük a Kalota-havasokat. A Királyhágó után Bucea-n megpillantok egy szép ortodox fatemplomot, és miközben fényképezgetem a helyi iskolából két hamvas román kislány rácuppan a motorokra. Nehogymá' ezt ne kapjam lencsevégre, zsörtölődik Zsolt :)
Bologát elhagyva megtaláljuk a letérőt a Vlegyasza felé. A tengerszint feletti magasság 600m körüli, a csúcs pedig 1840méteren lesz. Vár ránk némi kaptató:) Az út az első méterétől kezdve makadám, aszfaltnak nyoma sincs. A minősége jó, csak egy "kicsit" pattog alattunk a nagy vas, de kiállunk a nyeregből és nagy élvezettel húzzuk a gázt. Hamarosan elérjük a szerpentint és egyre vadregényesebb az út. Vízátfolyások a visszafordítókban, fakitermelés nyomai, gyökerek és egyre nagyobb kövek nehezítik a haladást, de az út varázslatosan gyönyörű.
Elérjük a Cabana-t, ahogy itt a menedékházat nevezik. Innen semmiképpen sem tanácsos járművel tovább haladni a csúcs felé, de Zsolt látott már fennt terepjárókat és krosszosokat is, és nagy vágya, hogy megpróbáljunk feljutni motorral.
Hát próbáljuk meg:)
Az első figyelmeztető jelzés a nulladik pillanatban jön: nem tudok elindulni a lejtőn felfelé a GS-sel (sima tourance gumival), csak miután némi lendületet veszek.
Uhhh!.... mi lesz ebből még? ... fut át az agyamon.
Lendület nélkül haladni lehetetlenség felfelé, és így a termetes kövek között evickélve vitustáncot jár alattam a GS. A hajtűkanyarokban muszáj szinte állóra visszalassítani, és Zsolt el is dől és letörik a jobb oldali lábtartója.
Kínozzuk tovább magunkat és a vasakat, de nem telik el 10 perc és Zsolt balra is elejti a Varát, és ezúttal letörik a baloldali lábtartója is - tudni kell, hogy Zsolt nagyon erős, edzett turista -, mindeközben alig haladunk valamit.
Elgondolkozunk kicsit...
... döntünk: nem erőltetjük tovább a motoros hegymászást a nehéz nagyvasakkal, mert a végén semmiért rengeteg áldozatot fogunk hozni. Leparkolunk és elrejtjük a cuccainkat az erdőben és gyalogosan folytatjuk a csúcs-ostromot, úgy ahogy normális.
Hamarosan hófoltokhoz érünk és megdöbbenve vesszük észre, hogy itt éppen most nyílik a kárpáti sáfrány:)))
Nem tudunk betelni a látvánnyal. Fotózgatok kicsit ;-)
Mindeközben körülöttünk lassan kibomlik a páratlan körpanoráma. A környék legmagasbb pontja felé tartunk ugyanis.
A csúcson megesszük a hazait, miközben a hegytetőn található meteorológiai állomás kutyája bennünket szeretne megkóstolni. Szerencsére a gazdája megelégeli a lármát és elviszi.
Jót relaxálunk, de én lélekben már arra készülök, hogy hogyan fogjuk ott leterelni a nagy vasakat a Cabana-ig, ahonnan felfelé is komoly gondjaink akadtak. Zsolt szerint simán :) Persze, könnyű neki! 2 méteres lábai vannak :))), amik nagyon jól jönnek ezen a talajon lejt-menetben.
Visszasétálunk a 3km-re lévő motorokhoz 30 perc alatt, és elindulunk lefelé.
Az utat én lényegesen nagyobb erőfeszítéssel tudom megoldani, mint Zsolt. Rommá izzadok amig azt vacak kb 1 km-et megteszem a parkolónktól a Cabana-ig.
Innen már vígságosabb az út tovább, de azért messze nem olyan élvezetes, mint az idejövet volt.
Az aszfaltra kiérve már sem időnk sem erőnk nem marad a Pádison át hazaindulni. A mai napba "csak" ennyi fért bele.
