Reggel 10 után volt a találkozó Mikepércsen a református templomnál.
Külön öröm volt magunk között látni Vicust - aki immár önálló motoros - egy Pegaso nyergében, és Imi fiát Zsoltot a kis mérges KTM-mel. CsókLac elhozta Peti barátját is, aki egy nagy Bandittal vágott bele a túrába. Gondoltam is magamban, most majd megint kapjuk az ívet, hogy mi a fenének túraendúró oda ahol egy CBF600 vagy egy 1200-es Bandita is elmegy :) Szóval szines volt a csapat ... nnna! (A templom tornya négy fiatornyos fazsindelyes, melynek megjelenése erdélyi hatású. Ehhez hasonló nagyon kevés van az országban.)

A település legfőbb természeti értéke a község délkeleti határában található tölgyfa. Ez a szájhagyomány szerint 1000 éves, a szakemberek a korát azonban "csak" 250-300 évre teszik. Az "1000 éves tölgy" más néven "Rákóczi-tölgy" magassága kb. 20-22 méter.

Az öreg tölgytől földutakon mentünk át a Hajdúbagosi Földikutya-rezervátumba, mely jóformán a populáció utolsó magyarországi menedéke. (A földikutya mintegy arasznyi hosszúságú, vörhenyes bundájú, föld alatt élő állat, amely a járatokban, üregekben kitűnő szaglása és a légmozgást, hőmérsékletet érzékelő sörtéi segítségével tájékozódik.) Utunkat ezután Pocsaj felé folytattuk, mely falu egyes részei élő skanzen jelleget öltenek, és jellemzők a kerítésbe épített górék. A kerítésben elhelyezett ólasgóré jellegzetes gazdasági építmény ezen a vidéken, nemcsak itt, hanem Álmosdon, Bagamérban, Nagylétán, Létavértesen is.

Az aszfaltról letérve a határ felé vettük az irányt, ahol Zsolt végre elszabadíthatta a lóerőit, és keresztül-kasul száguldozott a szántáson. Ámulattal figyeltük.

Ezalatt mi leparkoltuk a nagyvasakat, és gyalogosan kezdtünk el felkutatni egy a közelben elrejtett geoládát. Józsi vette kezébe GPS-t és nyílegyenesen tört a cél felé, egy kicsit sem kerülgetve a környék egyetlen bozótosát. Eközben Zsoltot bíztuk meg azzal, hogy félszemmel azért figyeljen az otthagyott motorokra. De Zsoltot most nem lehetett semmivel sem lefogni. A távolból hallottuk a 125-ös szünni nem akaró visítását. Mi meg csak törtettünk át a csalitoson, ... amikor is nagy ijedségünkre egy csapat határőr termett előttünk a semmiből. Miután tisztáztuk, hogy nem áll szándékunkban a zöldhatáron Romániába emigrálni barátságosan utunkra engedtek bennünket - hozzátéve hogy szerencsénk, amiért nem a román kollégák kezébe futottunk bele. Az ugyanis nem lett volna ilyen egyszerű.

De eddigre már csak keresztül verekedtük magunkat a bozótoson, megmásztuk a harminc méter szintemelkedőt, és csodálatos látvány tárult a szemünk elé. A Bihari sík és a Nyírségi löszhát törés vonalához érkeztünk meg. A lábunk alatt élesen szakadt le a szint és folytatódott ugyanolyan laposan, csak 30 méterrel mélyebben. A távolban pedig a Bihari hegységet láthattuk kiemelkedni a horizontból. Ezt a helyet nevezik a helybéliek "Kikukkantónak". 

Miután a határőrök elmentek és az apja sem ellenkezett Zsolt azért még oda-vissza megjáratta a KTM-et ezeken a meredek domboldalakon. De nekünk valahogy nem támadt gusztusunk kipróbálni milyen érzés lehet ez :P

Következő állomásunk a Létai szőlőpajták voltak Létavértes határában, amely a tágabban vett Érmellékhez tartozott hajdan. Ezen a vidéken pajtának nevezik ezeket a kerti hajlékokat, amely magában foglalja a bor termelésének és tárolásának helyiségeit is. Csók Laciék csak idáig tudtak sajnos velünk jönni, mert estére nekik már Szegeden volt jelenésük. Mi Álmosd felé fordítottuk a lovakat és meg sem álltunk a falutól nyugatra lévő homokbányáig, közismertebb nevén a Gab-dombjáig. Nagyon sajnáltam, de Zsolt motorjából időközben kifogyóban volt a benzin, ezért ide már nem jött velünk, pedig itt lett volna csak igazán érdekes, mit tud művelni vele. Igy aztán profi nélkül maradtunk, és a magunk öreguras módján játszadoztunk kicsit a bányában.

Álmosdon érdemes meglátogatni a Kölcsey-házat: megismerjük itt Kölcsey Ferenc munkásságát, e házhoz kötödő emlékeit és a hajdani nemesi kúriák életét egyaránt.

Utunk utolsó etapja a Bagamértól Nyírábrányig vezető földút bejárása volt. Szerencsénkre sem sár, sem túl nagy por nem volt ezen a szakaszon sem, így mindenki nagy élvezettel teljesítette a távot. A cél az Ördög kastély volt Nyírábrányban, mely községi általános iskolaként szolgált az 1980-as évekig, amikor a kastély parkjából kihasított telken felépült az új iskolaépület. Ettől kezdve üresen áll, de a korábbi hasznosításnak köszönhetően az épület viszonylag jó állapotban maradt fenn, de a park elvadult.

Ezután Imi barátunk kedves invitálására Derecskére száguldottunk egy végtelenül hangulatos szülinapi flekken-vacsorára, aholis - a sokadik felborított pohár vörösbor után - megtanultuk, hogy a vendég a ház része, és hogy a vörösbort még csak el is lehet keverni az ecetes tormával, de a mogyoróhéjjal már semmi esetre sem volna tanácsos ugyanezt megpróbálni :))) )