Június közepe van. Sokak lendülete ilyenkor fogy el először a szezon során, hogy aztán nyár közepén új erőre kapjon. A tavaszi szezonkezdet jól sikerült, a sok egynapos gurulásra a két héttel ezelőtti pünkösdi csíksomlyói túra tette fel a koronát. Szóval, ma csak egy papásat akartunk gurulni a Bihari Hegyközben. Aztán belekóstoltunk az Érmellékbe is, majd a trianoni határ közvetlen közelében mintegy 30 kilométeren át azt is megtapasztaltuk, hogy bizony a Nyírség homokjának egy részét is Romániához csatolták.

 

Papás gurulás révén 9 órakor indulunk a Pék utcából. Innen ugyanis Csele nem tud elkésni...pontosabban dehogynem. Pontban kilenckor, mikor MGP-vel és Józsival már teljes harci díszben állunk a Csele-rezidencia előtt, előbújik a ház ura is...természetesen gatyában:) Végül résnyire nyílt szemekkel befut Jani is:)

 

Már Létavértesig sem eseménymentes az út, Laci GS-ének hátulja ugyanis egyre inkább csúszkál a kanyarokban. Persze, hogy defektes, a létavértesi gumisnál már csak 0,5 bar a nyomás benne. Még hogy papás gurulás...

 

 

A gyors javítás után pár perccel már Székelyhíd túlsó végén, a cigánysoron nyomunk egy jobbost, és pár kilométerrel később már el is tűnünk a Bihari Hegyközben.

 A Bihari Hegyköz Nagyváradtól keletre a Berettyó és a Sebes-Körös közén elterülő dombvidék. Ha „az Alföld tengersík vidékén”, Debrecenből indulva valaki dombokra vágyik, ebbe az irányba induljon el. Első megállónk Szentjobb, ahol rögtön a falu elején balra pár rikító zöld színű házat látunk, szemben velük az út jobb oldalán vályogvető cigányok dolgoznak. Az elöl haladó Csele és MGP lassít...állrész fel...rövid konzultáció...egyiküknek fotó, másikuknak szakma...aztán némi bizonytalanság után gyorsítanak. Na azt már nem! Olyan nincs, hogy a vasárnap is robotoló cigányokat nem fotózzuk le! Megállásra kényszerítem a csapatot...újabb konzultáció. Végül megfordulunk, majd a vályogvetők előtt ismét irányba állítjuk a motorokat. Kb. 30 másodpercig fotózunk, közben a rikító zöld házakból 70-80 ember jelenik meg. Nincs itt semmi gáz, csak nézelődni jönnek...még hogy papás gurulás:)

 

 

 

 

Szentjobb azonban nem a vályogvetőkről nevezetes. Egy Mercurius nevű apát a XI. század végén, a pogány lázadások idején itt őrizte Szent István király jobbját. Mercurius apát emlékhelye a falu közepén látható.

 

 

Cselével elsétálunk a közeli katolikus templom kertjébe, itt található ugyanis Szent István emlékoszlopa. A sekrestyés nénitől megtudjuk, hogy fiatal papjuk rendszeresen jár át Debrecenbe szentmisét cerebrálni.

 

 

 

Szenjobb után alsórendű utakon gurulunk le Szóvárhegy (Picleu) alá, ahonnan már jól látható a Sebes-Körös víztározójának Mezőtelegd felőli nyugati vége.

 

 

Felsődernától (Derna) Almaszegig (Voivozi) felett van egy kellemes erdős-szerpentines szakasz, bár a kanyarok élvezeti értékét nagyban rontja az apró murvakavics. Csele felhajt egy rétre, ahol a változatosság kedvéért megint pihenünk egyet.

 

 

 

Egyébként az egész napunk ilyen volt: gyakori megállás, aztán valaki levette a sisakját, végül levettük mind az öten. Pár perc beszélgetés után azonban már bizsergett a tenyerünk, és ilyenkor valaki mindig elindult valami egészen minimálisan sem szilárd burkolatú részre. Ezúttal én voltam a soros, egy traktorúton úgy bemotoroztam az erdőbe, hogy tíz perc után találtam először megfordulásra (pontosabban a motor megfordítására) alkalmas helyet...még hogy papás gurulás:)

 

 

Margittán hosszan kávézgatunk. A nap másik jellegzetessége az volt, hogy a túra egyetlen pontján sem vagyunk 90 km-nél messzebb Debrecentől. Már többször haza akarunk indulni, mikor valaki mindig kitalált egy újabb célt. Mivel a Margitta – Tasnád átkötő út szépségét tavalyról már ismerjük, MGP javaslatára ezt is bevállaljuk. Csele ismét lecsal minket a rétre. Lélegzetvisszafojtva figyelik, ahogy a legalkalmasabb helyen, a patak füves duzzasztógátján megfordítom a GS-t, pedig onnan fentről egyáltalán nem volt félelmetes. Vérszemet kapok, és le is gurulok a gát oldalán. Közben vettem észre, hogy bekapcsolva felejtettem az ABS-t...mert ez ugye egy papás gurulás:)

 

 

Tasnádon végképp megszületik a döntés: irány haza, de nem feltétlenül a legrövidebb úton. Mellékutakon keveredünk ki a Nagyvárad-Szatmár főútra, amelyet Mezőpetrinél el is hagyunk északnyugat felé. MGP ugyanis szeretné megnézni a trianoni határ közvetlen közelében lévő Károlyipusztába (Horea) vezető hurkot.

 

 

 

Szerencsére a hurok szilárd burkolatú szárával kezdjük, Szaniszlótól Károlyipusztáig kiváló minőségű macskakövön haladunk. Talán a hurok másik szára is szilárd burkolatú, de – amint a későbbiekben látni fogjuk - ehhez nem volt szerencsénk. Szaniszlónál már az is látszik, hogy a Nyírség egy részét is Romániához csatolták: megjelenik a homok és az akácos erdő. Károlyipusztán megkérdezzük a visszautat a helybéliektől. Mindenki románul beszél, de azért értenek magyarul is. Feltűnő, hogy a nyelvükbe magyar jövevényszavak épültek, pl. a „frontiera” helyett a „határ” szót használják. Vagy lehet, hogy magyarok voltak a felmenőik?

 

Itt értjük meg Trianon kegyetlenségét. Mint a jelenlegi határok mentén sok helyen, itt sincs természetes határ. Az akácos-homokdombos tájat egy korhadt fasorompó és az egykori szögesdrót maradványai kegyetlenül szelik ketté. Ömböly alig 800 méter. Bele sem merek gondolni, milyen érzés lehetett, amikor egy károlyipusztai fiú ömbölyi lányt vett feleségül 1920 körül...vagy amikor a 80-as évek végén a zöldhatáron menekültek át az emberek Magyarországra egy jobb élet reményében.

 

 

A román oldalon köves út vezet a sorompóig, a magyar oldalon az akácosban csak egy cserjékkel benőtt erdőirtás van. Bár nagy a kísértés, de Románia még nem schengeni ország, szóval nem rövidítünk hazafelé.

 

 

 

Liget (Scarisoara Noua) felé eleinte még betonút van, aztán jön a homok. Szenencsére még nem túl mély, hiszen alig három napja nagy vihar volt erre. Liget igazi metropolisz, a falu méretéhez képest hatalmas ortodox templommal, sőt, még egy villanyoszlopok közé kifeszített EP választási plakátot is látunk. Mivel Ligeten eltévesztjük a balos fordulást Piskolt felé, innentől a Gábor GPS-e vezet minket. Jólesik egy kis terep, a mezei szakaszokon a homok, az erdei részeken a pocsolyák jelentenek némi kihívást. Tudom, meg lehet ezt csinálni gázelvétel nélkül is, de azért nekem sem kell az életemért küzdeni: 70 kilóm és kurta lábaim ellenére élvezettel terelgetem a kis két mázsás piros bocit az összességében mintegy 30 km-nyi homokon. Mert ne feledjük el, ez egy papás gurulás:) A főutat jóval Érkörtvélyes után érjük el. Feltűnik, hogy a Nyírség homokja és az Érmellék fekete földje szinte egy éles vonalban találkozik egymással.

 

 

 

 

Mivel mindig csak egy kis új célt tűztünk ki magunk elé, a debrecenieknek összességében 300 km-re sikeredett a partiumi eklektika. Miért e cím? Mert a trianoni határ túlsó szélén mind néprajzilag, mind földrajzilag rendkívül különböző vidékekre vezérelt bennünket a motoros ösztön.

Köszönet a résztvevőknek, hogy a sűrű megállásoknál újabb és újabb ötletekkel álltak elő, hogy ez a finom kis papás gurulás létrejöhessen:)

 

 

Szentjobb: wikipedia.org/wiki/Szentjobb